Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-04-02 / 12. szám

2017. április 2. 3 ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP Huszonegy tétel vetélkedett a „Szekszárd város bora” címért Nagy borászatok és kis pin­cék összesen 184 tétele mé­rette meg magát március 30- án a Szekszárdi Borvidéki Borversenyen. A város bora elismerésért 12 termelő 21 tétele vetélkedett. Az elmúlt években mindig az­zal kezdtük a borversenyről szóló beszámolónkat, hogy melyik pince melyik bora ér­demelte ki a „Legjobb vörös­bornak” járó különdíjat. Idén ettől el kell tekintenünk, lévén a szokásoktól eltérően a nyertest csak lapzártánk után, március 31- én, pénteken délben hozták nyilvánosságra. A borverseny többi eredményét pedig - im­már hagyományosan - az ápri­lis 22-én tartandó Szent György napi Borünnepen hirdetik ki, s ekkor tartják az aranyérmes bo­rok évről évre nagy érdeklődére számot tartó kóstolóját is. Az ország megannyi borvidé­kéről - az aradi Bállá Géza sze­mélyében még a határon túlról is - érkezett, hatvannál is több szőlész/borász szakember gyü­lekezett csütörtök délelőtt a Ba­bits Mihály Kulturális Központ­ban, hogy megkóstolja és bírálja a 2017-es Szekszárdi Borvidéki fajta a merlot (23), a kékfrankos (20) és a kadarka (19) volt, míg fehérből 17, rozéból 14, siller­ből pedig 4 került a zsűri elé. A legnagyobb számban (30) házasítással (cuvée) neveztek a termelők, csak bikavérből 18 tételt kóstoltak a bírák. A nyolc bizottságban - a szekszárdi bo­rászok mellett - olyan ismert termelők foglaltak helyet, mint a Hajós-Bajai borvidéket képvi­selő Koch Csaba, a Villányból érkezett Bock Valér és Gere Zsolt, vagy Babiczki László (mátrai), Frittmann Péter (kun­sági) és Lamport József, az egri dűje vetélkedett, amely a ren­dezvényt megnyitó Ács Rezső polgármester szerint jól mutat -A Pécsi Borozó főszerkesztő­je elmondta: jól szervezett, jó korösszetételű, nívós zsűrivel lebonyolított esemény a szek­szárdi, amelyre mindig szívesen jön a kiváló minőségű borok miatt. „Hivatalból sok kistele­pülés bormustrájára is eljutok, ahol a megengedően pontozok. Itt viszont olyan tételeket érté­kelünk, amelyek Európa, sőt a világ bármely asztalára letéve is megállják a helyüket” - mond­ta Győrffy Zoltán. A szakember szerint a Szekszárdon favorizált bikavér, kadarka, kékfrankos trióból az utóbbiban van a leg­nagyobb potenciál, hogy nem­zetközi szinten is ismertté tegye a borvidéket. Borversenyre benevezett té­teleket. Ezekből szerencsére idén sem volt hiány: 184 bort - többségében palackos tételt - neveztek be a borvidék terme­lői. A leggyakoribb vörösboros Thummerer Pince főborásza. A bírálók között volt a Hegyköz­ségek Nemzeti Tanácsának fő­titkára, Brazsil Dávid is. A „Szekszárd város bora” cí­mért idén 12 pincészet 21 ne­ja az idén nyolcadik alkalom­mal kiosztásra kerülő elismerés rangját. A városvezető örömét fejezte ki, hogy egyre több kis pince is megméreti borát a versenyen, s hogy a termelők és a város együttgondolkodá­sa előbbre viszi a borvidéket. Ennek egyik „terméke” a Szek­szárd palack, amelyből 22 pin­cészet immár 300 ezret töltött meg kadarkával, kékfrankos­sal vagy bikavérrel. Ács Rezső hangsúlyozta: a bor a megye­­székhely egyik legértékesebb kincse, ezért a turisztikai fej­lesztésekben is kiemelt figyel­met fordítanak arra, hogy minél több Szekszárdra érkező vendég kóstolhassa. A zsűriben helyet foglaló Győrffy Zoltán szakíróval a verseny előtt beszélgettünk. Takler-ezüstök Párizsból Két ezüstérmet szerzett a Takler Pince a Vinalies Inter­nationales versenyen Párizs­ban. A február végén meg­rendezett ötnapos mustrára közel 3500 mintával neveztek a világ 45 országának terme­lői. A 150 fős, szaktekinté­lyekből álló zsűri összesen 1053 érmet osztott ki, ebből 328 volt az arany, és 725 az ezüst. A világszerte a legran­gosabbnak tartott seregszem­lén a Takler Pince Cabernet Franc Reserve 2009, valamint Cabernet Sauvignon Reserve 2012 borát ismerték el a bírák ezüstéremmel. S. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom