Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-11-13 / 41. szám

^ SZEKSZÁRDI VASARMAP 2016. november 13. „Fejezetek” a Garay János Gimnázium első 100 évéből Aligha létezik hazánknak még egy olyan középisko­lája, amelynek létrejöttére több int egy évszázadot kel­lett várnia egy közösségnek. Nos, a szekszárdi Garay János Gimnázium éppen ilyen. Ahhoz, hogy a történetben a „kályhához” érjünk, 1761-ig kell visszanyúlnunk: Szekszárd me­zővárosa ekkor kötött ugyanis szerződést Baróthy Mihály népta­nítóval a latin nyelv tanítására. Né­hány évtizeddel később, 1793-ban aztán a megye tisztviselői kérelmet írtak a Helytartótanácshoz iskola létesítésére - mindhiába. Az ügy érdekében 1810-ben 13 akó bort is bevetettek a megyeszékhely vezetői, ám még 1870-ben (!) is eredménytelennek bizonyultak a tárgyalások a megyegyűlésben. A gimnázium 120 évének első száz esztendejéről tartott előadást Zentai András november 9-én, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum­ban. A Garay gimnázium címze­tes igazgatójától megtudhattuk, hogy 1888-ban városunk a pan­nonhalmi bencésektől is segítsé­get kért főgimnázium létesítésére. Végre aztán 1892-ben kedvező miniszteri döntés született az ala­pításról, s az év május 31-i me­gyegyűlésén Gyönk, Bonyhád és Szekszárd kérvénye közül utóbbi javára döntöttek. A beruházás­hoz pénz is kellett: 1896-ban 1 %-os kultúradóval, 100 ezer fo­rint megyei hozzájárulással, és a város 90 ezer forintjával és a te­lek biztosításával megkezdődhe­tett az építkezés. A Pártos Gyula tervezte, E-alaprajzú gimnázium bejárata eredetileg az Arany János utca felé nézett volna. Átellenben azonban egy kocsma működött, így végül a mai Szent István tér felé „fordítva” húzták fel az épü­letet. A „Magyar Királyi Állami Főgymnasium” átadására 1897. augusztus 2-án került sor, addig az oktatás - egy-egy első és má­sodik osztállyal - a városi polgári fiúiskolában folyt. Az első húsz végzős 1903-ban tett érettségi vizsgát, közülük 19-en sikeresen tovább is léptek. Köztük volt Holub József neves történész és Vendl István, a ké­sőbbi Vitéz Vendel István, Szek­szárd polgármestere is. A közös­ség zászlaját 1908. június 24-én szentelték fel, és a „Küzdj és bízva bízzál!” idézet került rá. Az első igazgató a délvidéki Pancsováról ide helyezett - amúgy varsádi születésű - Wigand János volt, aki csakhamar általános népszerűsé­get vívott ki a városban a diák- és kulturális élet fellendítésével. Az intézmény 1923-ban vet­te fel Garay János nevét, éppen ebben az évben alakult meg a diákszövetség. Az iskolából az első világháborúban 17 végzőst vittek el katonának - közülük hárman a csatatéren vesztették életüket. A gimnázium épülete 1914-ben, majd 1942-ben is ha­dikórházzá alakult. Azt se feledjük - ahogy Zentai András címzetes igazgató fogal­mazott -, hogy a gimnázium „szülője” volt Szekszárd vala­mennyi, ma is létező szakisko­lájának. További különlegesség, hogy a szocializmus alkonyán itt szereztek be először - washing­toni engedéllyel - COCOM-lis­­tás számítógépet. Ez azonban már egy másik történet abban a városban, amely feltételezhetően 1061-ben (!) alapított bencés ko­lostori iskolájával élen járhatott az oktatásban. Gy. L. In memóriám: Balogh László (1949 - 2016) Vannak halálhírek, amiket ad­dig nem is igazán fogunk fel, amíg nem jön el a gyászszertar­tás napja. Sokan voltunk így, akik pénteken, az alsóvárosi temetőben szembesültünk vég­érvényesen a ténnyel: Balogh László, a szekszárdi közélet ka­rizmatikus alakja elment. Laci súlyemelőként orszá­gos hírnévre tett szert, majd egy sérülést követően edzőként dolgozott tovább: 1974-1988- ig eredményesen irányította a Szekszárdi Dózsa szakosztá­lyát. Nevéhez fűződik a Húsos Világkupák rendezése, de a ma­gyarországi női súlyemelés egyik megteremtőjeként is jegyezték. A BHG Lövészklub elnöki tisz­tét 1989-től látta el, később a szakosztály edzője lett. Szívesen foglalkozott a gyerekekkel, jó ér­zéssel töltötte el, hogy a srácok értelmesen töltik az idejüket és ragaszkodnak hozzá. Ő volt az, aki a rendszervál­tozás első éveiben új egyesüle­tet „gründolt”, hogy a hirtelen gazdátlanná váló Szekszárdi Dózsa focicsapatát ne léptessék vissza az NB II-ből egy alsóbb osztályba. A Szekszárdi Polgári SE ugyan csak két és fél évet élt, de ez idő alatt az élvonal ka­puját döngette. Akkoriban még kétezren jártak focimeccsre... Aztán hosszabb időre kivonult a sportból. Kudarcként élte meg ugyanis, hogy a sportlövészet­nek - amelyből nemzetközi versenyt is tető alá hozott Szek­­szárdon - nem talált mecénást. A családnak élve, fent a Bak­­tában, kis birtokán szembesült a tanyabetörések jelentette prob­lémával. Amikor egy alkalom­mal nála is hívatlan vendégek jártak, felizzott benne a tenni akarás. Élére állt a kezdeménye­zésnek, és a kétezres évek elején elindult az azóta is hatékonyan működő birtokvédő program. A Szőlő-Szem Mozgalom Ci­vil Bűnmegelőzési Egyesület eredményeire az ORFK-nál is rácsodálkoztak, példaértékű módszernek tartották. Köszön­te a város és persze köszönték a tanyatulajdonosok is. Balogh Laci szervező ereje, közösségépítő képessége újra megvillant, s ő boldogan járt­kelt a városban. Részint, mert a Szőlő-Szem Mozgalom tovább erősödött, másrészről ígéretet ka­pott a lőtér fejlesztésére, amihez a Magyar Sportlövő Szövetségtől is érkezett volna segítség. Ennek jeléül egy éve ismét egy rangos - az olimpiára való felkészülést segítő - nemzetközi légfegyveres verseny színhelye volt a város. Itt tartottunk, és készültünk az újabb szekszárdi sportlövő viadalra. Vártam, vártuk a híreket - de nem ezt. Néhány hónapja váratlanul rosszul lett, majd kómába esett, ahonnan már nem tért vissza... Balogh Laci 67 éves volt, tele a közéletre ható tervekkel. Okkal bizakodott, mert a „betegnek lenni” állapotot még hírből sem ismerte. Most gyászol a szek­szárdi civil szféra, a sportélet: egyik nehezen pótolható, mara­dandót alkotó, népszerű alakját veszítette el. B.Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom