Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-07-12 / 26. szám
2015. július 12. ^ SZEKSZÁRDI fASARNAP 3 Megszépült a kórházi rendelőintézet Valljuk be, az építést, illetve karbantartást végző hazai iparág ellentmondásokkal terhelt világában nem kifejezetten megszokott, hogy gyorsan, időre - ráadásul kiváló minőségben elkészül valami. Szerencsére ilyen a naponta hozzávetőleg 1000- 1500 járóbeteget ellátó, a köznyelvben kitörölhetetlenül „SZTK"-ként jegyzett kórházi rendelőintézet kifestése. Nagyon ráfért már a felújítás az épületre, hiszen több mint harminc év telt el a legutóbbi ilyen léptékű felújítás óta. Az, hogy a cirka 7-7,5 milliós értékű felújítás végül csak a felébe került - több milliós kiadástól kímélve a közkasz- szát -, annak a példás összefogásnak az eredménye, ami Szekszárd városa és a megyei kórház között jött létre. A közmunkaprogram jegyében négytagú festőbrigádot adott át a kórháznak a város, s az egészségügyi intézménynek pedig az anyagszükségletet illetően voltak tartalékai. Korszerű és esztétikus, a szükséges helyeken mosható festést kaptak a falak mindkét emeleten, akár újabb harminc évig állja majd a próbát. A múlt hét péntekén megtartott átadó ünnepségen Ács Rezső polgármester bejelentette: a város továbbra is fontosnak tartja, hogy amiben csak tud, segítse a Balassa János Megyei Kórház és Rendelőintézetet. „Most fel tudunk ajánlani egy számunkra nélkülözhető, nagy teljesítményű klímaberendezést” - jelentette be ehhez kapcsolódóan. A légkondicionálónak már megvan a helye - ezt dr. Kon- dákor István professzor, főigazgatótól tudtuk meg -, a gyermekosztály digitalizálójának hűtését fogja biztosítani. A kórházvezető megköszönte az újabb segítséget, s egyúttal bejelentette a lakosságnak, betegeknek is szóló, „Fogadj örökbe egy széket”-akciót, amelynek célja a - már az épülettel egyidős - székek és padok cseréje. B. Gy. Őszre elkészül az új hajléktalanszálló A terv szerint haladnak a szekszárdi hajléktalanszálló felújítási-bővítési munkái, így két-három héten belül tető kerülhet az épületre, szeptember végén pedig át is adhatják a 31 fősre bővített létesítményt. Az elmúlt csütörtökön dr. Haag Éva tartott a témában sajtó- tájékoztatót a helyszínen. Az alpolgármester emlékezetett: a közel 100 millió forintos, városi önerőt nem igénylő uniós pályázat eredményeként megvalósuló beruházást az indokolta, hogy a szálló nem felelt meg a követelményeknek, ugyanis az egy ellátottra jutó terület nem érte el a négy négyzetmétert. Amennyiben a kivitelező Sugár Kft. tartani tudja az ütemet, őszszel átadhatják a kibővített intézményt, ahol az eddigi 26 férőhely mellett kialakítanak egy öt fő befogadására alkalmas női részleget is. A megyében ez lesz az egyetlen olyan hajléktalan- szálló, ahol a nőket külön szárnyban tudják majd elhelyezni. Kerekes László, a műszaki ellenőri feladatokat ellátó Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ügyvezetője hozzátette: a 250 négyzetméternyi új területtel bővülő szálló energetikai korszerűsítésen is átesik: napelemes rendszert szerelnek fel, új vizesblokkot alakítanak ki, sőt mosó- és számítógéppel is felszerelik az intézményt. Utóbbi a pályázat része, és a hajléktalanok munkába való visszatérését hivatott segíteni. Az építkezés ideje alatt ideiglenes szálláshelyen, a szomszédos telken elhelyezett konténerekben húzhatják meg magukat a hajléktalanok. SZV Bevetésen a hőségkommandó Az országos tiszti főorvos által szombattól szerdáig elrendelt hőségriadónak - és az afrikai forróságnak - ugyan véget vetett a csütörtök este érkezett hidegfront, még hosszú a nyár, és visszatérhetnek a 35 fokot meghaladó maximumok. A város és a Hőség Operatív Munkacsoportban közreműködő társz- szervek - a rendőrség, a mentők, a katasztrófavédelem és az ÁNTSZ - már a kánikula beköszönte előtt napokkal megkezdték a felkészülést. Mint az Ács Rezső polgármester hétfő reggel a városközpontban megtartott tájékoztatóján elhangzott: a Vízmű által üzemben tartott párakapukat már korábban kihelyezték a város legforgalmasabb pontjaira, hétfőtől pedig a Garay téren hűtött vizet osztanak diákok és a közterület-felügyelet munkatársai. A polgármester elmondta: idén is kijelölték azokat a középületeket, amelyeknek klimatizált helyiségeit a nagy hőségben igénybe vehetik a városlakók - persze csak munkaidőben. Az intézmények listája a városi portálon (www. szekszard.hu) és a megyei katasztrófavédelem honlapján (www. tolna.katasztrofavedelem.hu) is megtalálható. Ács Rezső arra kérte a városlakókat, hogy amennyiben muszáj a negyven fokot közelítő hőségben az utcára menniük, akkor vigyenek magukkal vizet, fejfedőt, keressék az árnyékos részeket, és amennyiben segítségre szoruló embert látnak, haladéktalanul kérjenek segítséget a 112-es számon. A polgármester hozzátette: az ÁNTSZ ajánlására kéri, hogy a madarak által is előszeretettel látogatott szökőkutakat a fertőzés elkerülése miatt senki ne használja fürdésre. - fl -