Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-04-26 / 15. szám
4 2015. április 26. SZEKSZÁRDI Babits 45 - jubilált a kultúra helyi fellegvára 1970. április 2-án, éppen negyvenöt esztendeje avatták fel a Babits Mihály Megyei Művelődési Központot. Az évforduló alkalmából, április 16-án jubileumi gálaműsorra várták az érdeklődőket a ma már Babits Kulturális Központ nevet viselő intézmény színháztermében. A rendezvényen köszöntők sora hangzott el, méltatva az intézményben zajlott eddigi, országos hírnévre szert tett közművelődési tevékenységet: Halmai-Nagy Róbert, a központ jelenlegi igazgatója szerint a Babits mindig is a mérvadó intézmények közé tartozott, amely példát mutatott a más helyeken dolgozó kollégáknak, s ahonnan büszkeség volt tanulni, figyelve az itt tapasztalt módszereket, szemléletet. A Babits Kulturális Központ vezetője mindezzel együtt kiemelte a korábbi igazgatók tevékenységét, többek közt dr. Vadas Ferenc, dr. Dobos Gyula, Kaczi- án János, Kis-Pál István, dr. Say István, Halmai Gáborné és Ma- tókné Kapási Julianna munkáját. Az elhangzottakhoz csatlakozott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere is, aki úgy látta: a találkozási helyet jelentő „agóra” értelmében már az intézmény felépülésekor is megjelent, melyet a későbbiekben a város igyekezett tartalommal megtölteni. Innen indulhattak útnak a fiatal szekszárdi tehetségek, megfelelő hátteret, biztonságot, lehetőséget kapva a központtól. Kitért a ház 2004-es „ráncfelvarrására” is, melyet a 2013- ra elkészült legújabb átalakítás követett, válaszolva a 21. század és jelenünk fiataljainak kihívásaira, elvárásaira, kéréseire. Megjegyezte: az átalakítással a kulturális központ még korántsem ért az út végére, hiszen annak érdekében, hogy ez az infrastruktúra még jobban hasznosíthatóvá váljon, a város konferenciaturizmusát is fejleszteni kell: éppen ezért is, a polgármester úgy látja, két-há- rom éven belül olyan szállodát kell Szekszárdon építeni, mely újabb lehetőségeket nyit a Babits számára, újabb látogatókat vonzva a megyeszékhelyre. Az ünnepi összejövetelre Kaczián János, a Babits egyik korábbi igazgatója is beszéddel készült. „Babits és ’A Babits’: Szekszárdon csupán egy névelő a különbség, de mindenki tudta, kiről, miről van szó” - utalt a közszájon forgó rövidítésre a helytörténész, aki egy vicces momentumra kitérve megjegyezte: |j csak a messzi Japánban nem tud- | ták pontosan az intézmény nevét, | s küldtek egy alkalommal olyan o levelet, amelyet „Babits Mihály 8 igazgató úrnak” címeztek. Elmondta: a Babitsnak voltak sikerei és kudarcai is, melyekből egyaránt tanulni lehet. Kaczián János szerint a köz- művelődési munka kultúrmérnöki feladat, melyre a megyei művelődési központ egykor törekedett: módszertani és továbbképző intézmény funkcióját is betöltötte, ahol igyekeztek mintát adni a tánchagyományok, a díszítőművészet, az ének-zene, a felnőttoktatás, a különféle szakkörök, klubok, illetve a közösségek szervezése dolgában. A megyét látva feltűnik a kultúrházak megtartására való törekvés, s a különböző civil szervezetek kezdeményezései, ám - véleménye szerint - hiányosságok is tapasztalhatóak, ha csak a szakemberhiányt, a képzést, a módszertani segítséget és a szakfelügyeletet vesszük. A problémán a tenni akarás, az elképzelések úrrá lehetnek - véli Kaczián János, aki egyben bizakodó, hogy a „szakma majd kiizzadja magából az új tapasztalatokat, teendőket”, hiszen - tette hozzá - az eredmény, a siker nincs soha „készen adva”, ám léteznek odavezető utak, lehetőségek. Lévai Márton Ruhás-cipős üzletlánc költözhet a valamikori Bricostore-ba Több mint két éve már, hogy a város déli kereskedelmi és üzleti központjában bezárt a francia tulajdonú Bricostore barkács- és lakberendezési áruház, hasonlóan kilenc másik magyarországi társához. Mint azt a Bricostore ingatlanok kezelésével és értékesítésével megbízott Bricostore Hungária Ingatlan Kft. műszaki vezetőjétől, Szalontai Sándortól megtudtuk, a 2009-től fokozatosan bekövetkező forgalomcsökkenés miatt nem volt más választása a tulajdonosnak, mint a bezárás. „Nyilván a gazdasági válság is negatívan hatott, ezen belül bennünket az építőipar, a lakásépítések számának visszaesése, stagnálása is érintett, de nem ez volt a főprobléma. Jól érzékelhető volt, hogy a magyar vásárlók jelentős része ilyen célra már nem tud költeni” - szögezte le Szalontai. A cég 2009-ben keletkezett 740 millió forint vesztesége az azt követő években csak tovább nőtt. A közeljövőt firtató piaci elemzések sem ígérnek pozitív változást, így a francia tulajdonos egyáltalán nem gondolkodik a kereskedelmi tevékenység újbóli elindításán - marad tehát az ingatlanhasznosítás. A Budapest-környéki áruházakat kínai üzletemberek bérelték ki, és nagy valószínűséggel már működő, vagy éppen újonnan alakult üzletláncok lehetnek a bérlők a törökbálinti, a győri, a székesfehérvári, a csömöri és a szekszárdi volt Bricostore-áru- házakban. „Ezek a létesítmények úgy lettek megépítve, hogy kimondottan kereskedelmi tevékenységekre alkalmasak, így befektetőket nem igazán vonzanak” - jegyezte meg Szalontai Sándor, akitől megtudtuk, hogy jók az esélyek arra, hogy legkésőbb év végére újra hasznosuljon a jellegzetesen piros ingatlan Szekszárdon. Két év elteltével felgyorsulni látszanak a háttérben zajló hasznosítási törekvések. Nem véletlen, hogy a 3600 négyzetméteres alapterületű üzletben az elmúlt hónapokban belső átalakításokat végeztek: csak a kereskedelmi tevékenységhez szükséges pultok, kasszák, egyéb berendezési tárgyak maradtak a helyükön, minden mást elszállítottak. „Valóban előrehaladott, számunkra biztató tárgyalásokat folytatunk egy ruhás-cipős üzletlánccal, de - mivel még nem egyeztünk meg - nem mondhatom ki a nevét - tudtuk meg a Bricostore illetékesétől. B. Gy.