Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-08-03 / 27. szám
4 , SZEKSZÁRDI rASARMAP 2014. augusztus 3. Jegyet váltott a strand 40 ezredik látogatója Két hete még a Szekszárdi Családbarát Strand és Élményfürdő 25 ezredik látogatójáról számolhattunk be,július 30-án délután pedig mára 40 ezredik fürdővendéget köszönthette Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere a strand bejáratánál. Többek között ajándékutalványt, fürdőbelépőket, napozóplédet és egyéb strandkellékeket kapott a szerencsés nyertes, Földesi Zoltán és gyermekei. Ács Rezső az újabb „jubileum” alkalmából tájékoztatta a jelenlévőket: a július végéig az élményfürdőt felkeresők száma egy kicsivel kevesebb a tavaly ilyenkor mért adatokhoz képest, ám - mint arra rávilágított - 2013 nyarán szinte folyamatosan szép strandidőnek örülhettek a látogatók, míg az idei júliusi főszezonban tapasztalt két hetes esős időjárás jócskán befolyásolta a látogatottságot. Mindennek ellenére a városvezetés bízik benne, hogy a szezon végére el tudják érni létesítményben a 80-85 ezres látogatói létszámot - mondta Ács Rezső, hozzátéve: míg tavaly 60-40% volt a fürdővendégek aránya a szekszárdi és vidéki vendégek viszonylatában, addig ez a szám idén kiegyenlített, 50-50% - vagyis a környékről egyre többen keresik fel a szekszárdi élményfürdőt. A negyvenezredik fürdőlátogató, a szekszárdi Földesi Zoltán is elégedett a szolgáltatásokkal: amióta a fürdő felépült, igen gyakran megfordul ott családjával. Gyermekeivel, Bálinttal, Liliennel és Gel- lért Axellel érkezett 40 ezredikként a strandra - a kicsik lapunknak elmondták: a nagy kedvencük egyértelműen a vízicsúszda. Gy.L. Kiszámíthatóbb bankszámladíjakat akar a Nemzeti Bank A bankszámla díjainak egyoldalú emelését kívánja megakadályozni a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek érdekében teljes bank- számladíj-mutatót vezetne be - adta hírül az Ml Híradója. Amint az tudható, a kimutatás a hiteleknél használt THM-hez (teljes hitel- díj-mutató) hasonló módon jelezné a bankszámla költségeit. Az intézkedésre az MNB szerint azért van szükség, mivel nemrég a Kúria megállapította a hitelek ügyében az árfolyamrés, valamint az egyoldalú kamatemelések tisztességtelenségét is, ennélfogva szakértők szerint a bankok a számladíjak emelésével pótolják kiesett bevételeiket. A kedvezményes számlacsomagok igénybevétele előtt a szakemberek szerint érdemes több konstrukciót is megtekinteni, hiszen nem minden esetben az olcsónak látszó verzió a legideálisabb a valóságban. A tévedések elkerülése érdekében egy, az internetes felületen igénybe vehető ingyenes kalkulátorral bárki díjmentesen megtudhatja, az adott számlacsomag mekkora összeget vonz havi és éves szinten. Tudni lehet, hogy egy nem megfelelően megválasztott konstrukciónál évi 35 ezer(!) forintnál is drágább lehet a tranzakciókért befizetett összeg, egy jól megválasztott csomaggal ugyanakkor tízezreket lehet megtakarítani. Kiderült: nem csupán a bankok között, hanem a bankokon belül is tetemes különbségek adódnak, amennyiben nem a megfelelő számlacsomagot választják az ügyfelek. Jelenleg több mint 154 pénzintézet verseng igen sokféle bankszámlával, amelyeket annyira túlbonyolítottak, hogy számtalan kedvezményrendszer és több mint százféle költség tartozik egy-egy számlához. Ennek következtében az átlagember természetesen nem látja át a rendszert, bankszámla-kalkulátor nélkül pedig, csupán a banki hirdetmények alapján lehetetlen a legjobb ajánlat kiválasztása. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, Nagy Márton az Ml-nek úgy nyilatkozott, ezen a banki magatartáson szeretne változtatni azzal az intézkedéssel, amellyel a teljes hitel- díj-mutató a pénzforgalmi szolgáltatásoknál és a folyószámláknál bevezetésre kerülhetne, amelynek segítségével az ügyfelek könnyebben választhatnának számlacsomagot, egyben láthatóvá válna, ha a bank megemeli a számlákhoz kapcsolódó díjakat. Az ügyvezető igazgató azt is közölte: miután a Kúria a hitelek tekintetében az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés tisztességtelenségét megállapította, az MNB arra számít, a bankok egyéb csatornákon keresztül kívánják a kiesett bevételeiket pótolni. Véleménye szerint a díjtételekkel és az azokkal történő játszadozással variálhatnak még a pénzintézetek, amelynek az MNB elébe kíván menni és a piacon is rendet rakni - jegyezte meg az elmondottak kapcsán Nagy Márton, egyben arra is rámutatott, a folyószámla-szolgáltatásoknál, a kártyás fizetéseknél a díjtételek átláthatósága és a díjemelések sajnálatos módon egyoldalú, nem versenyző magatartást mutathatnak. Éppen ezért a Nemzeti Bank valamennyi, bankban elérhető, úgynevezett tipikus számlacsomagokat vezetne be, például pályakezdők, nyugdíjasok, családosok számára, amellyel azt szeretnék, hogy hosszabb távon kiszámít- hatóbbak legyenek a bankszámlához kapcsolódó díjak. Az intézkedéshez, amennyiben szükséges, jogszabály változtatást is kezdeményeznének - vázolta fel a tervezetet Nagy Márton. Gy.L. / Ml Híradó