Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-08-03 / 27. szám

FOTÓ: KISS ALBERT 20 14. augusztus 3. 5 „ SZEKSZÁRDI VASARMAP Közgyűlés: napirenden a gyermekétkeztetés és az energiatakarékosság Nem lehet pénzkérdés a gyer- mekétkezetés támogatása, külö­nös tekintettel azon családoknál, ahol napi szinten nehezebben jut­nak meleg ételhez a gyermekek. Mindezt Ács Rezső alpolgármester mondta a júliusi rendkívüli közgyű­lést követően. Az ülésen jelenlévő képviselők dön­töttek arról, hogy az állami támogatást mintegy 3,1 millió forinttal kiegészít­ve idén is segítik a rászorulókat: így az önkormányzat 329 gyermek 44 napi étkezetését biztosítja a nyár folyamán. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy folytatják a megkezdett utat a környezettudatosság és az energia­takarékosság terén. A tolnai megye- székhelyen egyre több városi tulajdo­nú intézmény már alternatív energiát hasznosítva működik, ezúttal pedig a Garay János Gimnáziumnál indí­tott el a városvezetés egy napelemes rendszer kiépítésére vonatkozó pályá­zatot. Ács Rezső a napirend kapcsán elmondta, hogy a megvalósítást kö­vetően az intézmény fenntartási költ­ségei csökkennek majd, hasonlóan a sportcsarnokéhoz, melynél egy ha­sonló projektet már sikeresen meg­valósítottak. SZV Csökkent az álláskeresők száma Újabb 30 lépcsőház kapcsolódik be a szelektív hulladékgyűjtésébe Csökkent az álláskeresők száma júni­usban Tolna megyében, ahol május­hoz képest 1889, az egy évvel korábbi időszakhoz képest 2187-tel keveseb­ben szerepeltek a munkaügyi szerve­zet nyilvántartásában - közölte a Tol­na megyei kormánymegbízott. Horváth Kálmán tájékoztatója szerint júniusban a májusinál 1943-mal keve­sebben, 1325-en váltak álláskeresővé Tolnában, a nyilvántartásból ugyan­akkor jelentősen többen, 3215-en kerültek ki. A regisztrált álláskeresők a megye gazdaságilag aktív népessé­gének 10,9 százalékát tették ki; a mu­tató továbbra is Dombóvár és Tamási térségben a legmagasabb, 16,3, illetve 13,4 százalék. Szekszárd, Bonyhád és Paks térségében az arányszám a 10 százalékos országos átlag alatt van. A kormánymegbízott arra is ki­tért, hogy csökkent a pályakezdő ál­láskeresők száma; a júniusi záróna­pon 1537 ilyen álláskereső szerepelt a munkaügyi nyilvántartásban, ami az előző havi értéknél 9,5, a 2013. jú­niusi létszámnál pedig 16,8 százalék­kal kevesebb. Júniusban Tolnában 302 pályakezdő jelentkezett a munkaügyi kirendeltségeken, számuk májushoz képest 34,5, az előző év azonos idő­szakához képest 23,7 százalékkal volt kevesebb. Az új belépők 63,9 százalé­ka középfokú végzettségű. Júniusban a munkáltatók Tolnában 1541 munkavállalóra jelentettek be új munkaerőigényt, ami a májusi keres­lettől 28 százalékkal elmarad, a 2013. júniusit azonban 64,3 százalékkal meg­haladja. A legtöbb állást Szekszárd tér­ségében kínálták. A munkáltatók 297 álláshelyhez nem igényeltek állami tá­mogatást, a piaci álláshelyekre jó része a járműgyártás területéről kerestek mun­kavállalókat. MTI/SZV Az Alisca Terra Kft. szeptember vé­géig újabb 30 lépcsőház mellé he­lyez ki speciális hulladékgyűjtésére alkalmas edényeket. A cég saját forrásból szinte minden kommunális konténer mellé három, műanyag, papír és üveg külön gyűj­tésére alkalmas edényt vásárol és telepít Szekszárd társasházi öveze­teiben. A már korábban létrehozott speci­ális gyűjtőpontok egyre népszerűbbek a lakosság körében, miután már nem kell elcipelni a szelektív szigetekig az újrahasznosítható hulladékokat, ha­nem közvetlenül a kommunális konté­nerek mellé telepített gyűjtőedényekbe tudják bedobni azokat. A nagyjából két hónap alatt, amióta az 50 gyűjtőpontot létrehozta az Alisca Terra Kft., 2,5 ton­na papírt, 1 tonna műanyag- és 0,5 ton­na üveghulladékot szállított el a vállalat. A gyűjtőpontokon lévő edényeket is egy héten egyszer üríti ki a válla­lat, de azok kevésbé zsúfoltak és sze­metesek, mint a gyűjtőszigetek. A gyűjtőpontok hatékonyságának nö­velése érdekében az Alisca Terra Kft. kéri, hogy minél jobban lapítsák, tö- mörítsék össze az edényekbe dobott műanyag- és papírhulladékot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom