Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-10-26 / 39. szám

^ SZEKSZÁRDI VASARMAP 2014. október 26. Kedden délelőtt, a Vármegye- háza dísztermében tartotta alakuló ülését a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlése. Az október 12-ei önkormányzati választás Tolna megyei eredmé­nyét dr. Fusz György, a Területi Választási Bizottság elnöke is­mertette, majd a 15 fős közgyű­lés tagjainak eskütételét követő­en átadta megbízóleveleiket. A megyei közgyűlés tagjai sza­vazással Fehérvári Tamást el­nökké, Ribányi Józsefet (mind­kettő Fidesz-KDNP) pedig alelnökké választották.-ft­Mire jusson az EU-s 700 milliárdból? Másodjára szerveztek work- shopot a szekszárdi várme­gyeházán a Nemzeti Intel­ligens Szakosodási Straté­giával (S3) kapcsolatban. A korábbi, első körös „műhely­munka" a megye fejlesztési prioritásainak meghatározá­sa céljából lett meghirdetve. A legutóbbi, október 16-ai ta­lálkozón a már meghatározott fejlesztési irányok alapján elké­szített Nemzeti S3-dokumen- tum tervezetének véleményezése folyt. Dr. Horváth Kálmán me­gyei kormánymegbízott köszön­tötte az esemény résztvevőit, arra kérve őket, éljenek a javaslattétel lehetőségeivel és véleményezzék a Tolna megye fejlesztési cél­kitűzéseit is magában foglaló stratégiai dokumentumot. A rendezvényen részt vevők a Nemzeti Innovációs Hivatal munkatársai közreműködésé­vel megismerhették a Nemzeti S3-dokumentum első verzióját, továbbá az általuk megfogal­mazott megyei prioritások és a Nemzeti S3 kapcsolódási pont­jairól informálódhattak. A jelenlévőket tájékoztatták arról is, hogy az első worksho- pon megfogalmazott megyei irányvonalak miként járultak hozzá a nemzeti intelligens sza­kosodási irányok, így például az egészséges társadalom és jólét, a fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák, illetve a tiszta és megújuló energiák, a fenntartha­tó környezet, az egészséges helyi élelmiszerek, vagy éppen az ag­rár-innováció megalkotásához. Az is kiderült, hogy kutatás-fej­lesztésre és innovációra a 2014- 2020-as uniós tervezési időszak­ban Magyarország várhatóan több, mint 700 milliárd forintos, az EU által társfinanszirozott tá­mogatást költhet. Az összegek folyósításának egyik kritériuma, hogy az egyes területi egységek gazdasági és kutatási területeken szakosodjanak, amely irányok a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiába (S3) foglalandók. Hazánk S3 tervezési folyama­tait a Nemzeti Innovációs Hiva­tal (NIH) koordinálja. A stratégia készítésének lé­nyeges része, hogy a munkába a helyi gazdaság, társadalom kép­viselői a tervezet véleményezésé­vel is bekapcsolódhassanak. Már az első forduló javaslatai 497 megfogalmazott specializációs irányt takarnak, továbbá online kérdőívek eredményei alapján szakértők összesítették a nem­zeti fejlesztési prioritásokat is. Kulcselem, hogy a teljes tár­sadalom vegye ki részét a ter­vezési folyamatból, tehát az akadémiai (oktatás, kutatás), az üzleti (vállalkozások), illetve a kormányzati szféra szereplői és az innovációt felhasználók (ma­gánszemélyek, érdekképviseleti csoportok) is beleszólhassanak a folyamatba. A stratégia véglegesítése a be­érkezett adatok alapján novem­ber közepére várható. Lévai Márton Az önkormányzati választás eredményéről és az állítóla­gos cikói környezetszeny- nyezésről tartott sajtótá­jékoztatót hétfőn Kurtyán Ferenc, az MSZP szekszárdi elnöke és dr. Mezei László képviselő. Kurtyán Ferenc elismerte a pártvezetés felelősségét, ami­ért nem sikerült kellő szá­mú szavazót megszólítaniuk, ugyanakkor jelezte, hogy a baloldali érzelmű választók közül többen a függetlenként induló (DK, ŐSZE) jelölteket támogatták. A városi elnök megjegyezte: néhány esetben megkérdőjelezik a választás tisztaságát, a sok kitöltetlen szavazólap miatt manipuláci­ót, csalást sejtenek. Dr. Mezei László, aki egyetlen szocialista politikusként listáról került be a megyeszékhely közgyűlésé­be, hozzátette: bár „mozgáste­rük beszűkült”, programjukon, elképzeléseiken ezután sem változtatnak, ő maga pedig a város ügyét előmozdító javas­latokat fog letenni a közgyűlés asztalára. Az MSZP szekszárdi elnöke elmondta: a cikói hulladék- kezelőben történtekkel kap­csolatban feljelentést tettek szándékos környezetszennye­zés gyanúja miatt, az ügyben jelenleg a bonyhádi rendőrka­pitányság folytat vizsgálatot.-fl~

Next

/
Oldalképek
Tartalom