Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-02-09 / 4. szám
, SZEKSZÁRDI VASARIAP 2014. február 9. Séta a csakrák körül Az indiai ezoterikus örökségből származó csakrák tanába vezette be hallgatóságát Teszler Vendelné jógaoktató a Mentálhigiénés Műhely által megrendezett Egészség Szabadegyetem január 29-i nyitóelőadásán, amelyet a Babits Mihály Kulturális Központban tartottak. A Mentálhigiénés Műhely elnöke, az est házigazdája, Pócs Margit lapunknak elmondta: mélyreható, elgondolkodtató előadásokat kívánnak szervezni, amelyek az ember életére, mindennapjaira pozitív hatással lehetnek, amennyiben kellő motiváció is társul a szabadegyetemi előadásokon felkínált tudás elsajátítására. A több mint kétórásra sikerült aktuális előadásban Teszlerné egy jógabemutatót is tartva taglalta az emberi test csakraközpontjainak életünkre gyakorolt hatását. A jógagyakorlatokat Kulisityné Finta Ágnes jógaasszisztens végezte, aki meglehetősen embert próbáló testtartásokkal (ászanákkal) kápráztatta el a keleti tudományok iránt érdeklődő közönséget. A csakra szanszkrit szó, jelentése: kerék, a gerinc mentén húzódó energiaközpontot jelöli. Minden egyes csakrának létezik mantrája, amellyel a csakraműködést lehet aktiválni. Egy-egy csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban, mely az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, a végtagokat, valamint a sejteket. Ha a test egy területén - például egy szerv aktivitása által - energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ameny- nyiben valamilyen okból megszűnik a test energiaellátása, az ember képes bizonyos ideig a csakrák segítségével is élni e tekintetben. Az említett csakrák tehát olyan, érzékszerveinkkel fel nem fogható energiaközpontok, amelyek arról gondoskodnak, hogy életenergiánk eljuthasson testünk-lelkünk minden egyes kis zugába. Ezen központokat fizikai mozgással, testgyakorlatokkal lehet aktiválni, amelyre a jógagyakorlatok kiválóan alkalmasak. A csakrák a fizikai (testnedvek, mirigyek, idegek), a szellemi (megfelelő táplálkozással, környezeti hatással vesszük magunkhoz) és strukturális létezésben (a bölcsességhez, tudatossághoz való érzékenységünk, amelyet megpróbálunk magunkba vonni a csakrákon keresztül) is megjelennek. A legelső csakra, amelyet Teszler Vendelné kielemzett, a gyökércsak- ra, mely a „tudattalan székhelyeként” definiálható. E központ a hagyomány szerint előző életünk boldogságát vagy boldogtalanságát határozza meg. A mérhetetlen vágy e csakrában a tudat alatt található. Az említett terület az örömért, a harmóniáért, a boldogságért felelős, továbbá erősíti a tudatossá válást, az életigenlést. A gyökércsakráról az is kiderült, annak eleme a Föld, amely az ember természethez való viszonyulását határozza meg. Az altesti csakra mentális síkon egyebek mellett a harag, a gyűlölködés, a kapzsiság, továbbá a féltékenység vagy az önmagunkban való kételkedés, a tudatalatti és az alvás-ébrenlét állapotáért felel, de a bölcsesség, a megérzések, az alkotóerők, sőt, a baj- társiasság, az érzékiség, a depresszió, a hisztéria központja. E csakrának a víz eleme felel meg. A soron következő köldökcsakrával a körülöttünk lévő energiát befolyásolhatjuk, emellett biztosítjuk, hogy a hőháztartás egyenletes legyen. E csakra eleme a tűz. Ezzel a csakrák közti áramlást, a teljes egyensúlyt és az egészséget lehet kordában tartani. A szívcsakra a csakrarendszer középpontját jelképezi, amely a világosság, a tisztaság, egység, öröm, béke, jóság, türelem, megértés, megbocsájtás és üdvösség csakrája, kisugárzásának mértéke kapcsolatunk mélységétől A következő Egészség Szabadegyetem február 26-án lesz, amelyen Leskó Anna gyógytestnevelő, három dános kyokushin karatemester beszél a mozgás és energia kapcsolatáról. létet tudatosan érzékeli az ember. Ez a felsőbbrendű szellemi erők, az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezőtehetség és az akarat székhelye, a test szintjén pedig a központi idegrendszer irányító centruma. A harmadik szem a fizikai világon túlra lát, mintha egy szöveg sorai között olvasna, annak mélyebb értelmét keresve. Hozzátársított elem a fény, mely érzékszerveinkbe jutva információkat szolgáltat a külvilágról. A homlokcsakra segítségével bepillanthatunk a teremtés összes, a fizikai realitás mögött található tartományába. A holdközpont-csakra már a hajforgónál található, egyensúlyba hozza az emberi szervezetet, de itt lehetséges az éhség-és szomjúságérzet függ. Ez a költészet helye is, csakúgy, mint az elengedésé, vagy a felszabadulásé. A torokcsakrában található az emberi kifejezőképesség, a kommunikáció és az inspiráció központja. Ez a csakra hídként szerepel gondolataink és érzéseink, valamint impulzusaink és a rájuk adott válaszok között, ezen kívül egyidejűleg a külvilág felé közvetíti az összes csakra tartalmát. A torok- csakrán keresztül fejezzük ki ugyanakkor mindazt, ami bennünk van. A szakrális csakrában meglévő kreativitás a torokcsakrában lép kapcsolatba a többi csakra energiájával. E csakra segitségével - melynek eleme az éter - halljuk meg a teremtett világ rejtett hangjait, és a saját, igazi belső hangunkat is - tudhattuk meg. A három isteni csakra közül a legelső homlok-csakra, vagy harmadik- szem-csakra, melynek segítségével a szabályozása is, aktiválását pedig zuhanyozásnál lehetséges elérni. Amint arra Teszlerné kitért, sokszor a gyermekek e területen tekergetik a hajukat, aktiválva ösztönösen ezt a központot, ahol nem mellékesen a testi-lelki egység, az egészség, az életerő, a fiatalság központja, s, egyebek mellett a halhatatlanság nektárja is itt rejtőzik. Az előadó legutolsó isteni csakra- ként a fejtető csakrát, vagy korona- csakrát elemezte, melyet a megvilágosodás székhelyeként említett. A terület a szellemi frissességért, s, az agyi funkciókért felel, sőt, az emlékezet- felfogóképességet és az összpontosítást is szabályozza. A fejtető-csakra, ha túl aktív, hűtéssel kell úrrá lenni rajta. Az utolsó csakra mind e mellett az önmegvalósítást, a teljes egyensúlyt és az egységet szimbolizálja. Gy. L.