Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-08-05 / 27. szám
12 KULTÚRA 2012. augusztus 5. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP „Kik támadják Magyarországot és miért?” Könyvbemutató Szekszárdon Zárug Péter Farkas, Tóth Gy. László, Lentner Csaba és dr. Horváth Kálmán A kérdés - amelyet Tóth Gy. László politológus, Lentner Csaba közgazdász és a szintén politológus Zárug Péter Farkas nemrég megjelent, közösen írt könyvük címéül választottak- már csak annál inkább is jogos, hiszen a 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormányt az utóbbi időben folyamatos, intenzív, politikai jellegű támadás éri Amerikából és az EU-ból amelyre a hazai ellenzék egy részének uniós parlamenti tevékenysége csak még jobban rásegített. A Katolikus Közösségi Házban július 13-án tartott könyvbemutatón az Echo Tv elemző műsoraiból ismert Tóth Gy. László kifejtette: 2011 őszén úgy tűnt, összehangolt, intenzív támadás indult meg Magyarország ellen, amelynek egyszerre volt diplomáciai, politikai, és gazdasági aspektusa, s amely egyidejűleg mutatkozott intenzívnek mindhárom területen. Magyarországot az EU-ból a szocialista, liberális és zöld frakciók részéről támadták, amiben aktív résztvevőként közreműködött a magyar baktklal akik a támadóknak a tényanyagot szolgáltatták, tele csúsztatással Tóth Gy. László véleménye szerint ez a támadás az USA- ból indult meg, méghozzá a jelenlegi külügyminiszter, Hillary Clinton és a demokrata párt berkeiből A demokraták számtalan alapítványt működtetnek, amelyek egy része a CIA fedőszerve - tette hozzá. E fedőszervek azokban az országokban aktívak, ahol USA-ellenes a kormány, vagy a liberális politikával szembemenő irányt képvisel a vezetés - folytatta, majd képletesen visszapörgette az idő kerekét 2011 szeptemberére, amikor is a szlovén szocialista minisz- terelnök„elejtett” egy mondatot bizonyos körökben: „Ha vége a soros elnökségnek, Magyarországot és Orbánt el kell szigetelni”. 2011 szeptemberében a cseh és a lengyel diplomatákat felkeresték az amerikai Balti- more-ban működő John Hopkins magánegyetemről hogy kezdjenek el Orbán megbuktatásán dolgozni. Ezen az egyetemen egyébként Charles Gáti befolyásos amerikai közíró, Bajnai Gordon korábbi szocialista miniszterelnök, de Simonyi András, korábbi washingtoni nagykövet, valamint Mark Palmer, az USA volt budapesti nagykövete is gyakran tart előadást, akik mind Hillary Clinton és a magyar származású milliárdos, George Soros által működtetett érdekcsoporthoz tartoznak - mondta el Tóth Gy. László. Céljuk egyértelműen a liberális irányultságú Bajnai Gordon hatalomba történő visszahelyezése, Orbán megpuccsolása, s hazánk Egyesült Államoktól való függésének erősítése - véli a politológus, aki leszögezte: minden kijelentéséért vállalja a felelősséget. Tóth Gy. arról is szólt, az sem véletlen, hogy 2011 végén jelentek meg olyan nyilatkozatok az Egyesült Államokban, hogy hazánkban antiszemitizmus, fasizmus van, amelyhez a hazai szocialisták, az LMP és Gyurcsány körei szállították a nyersanyagot: ezeket a hamis állításokat az USA médiumai csak tovább torzították. Az uniós kö- telezettségszegési eljárás hazánk elleni megindítása is pont ehhez a csoportosuláshoz, a John Hopkins magánegyetem mögött álló körökhöz köthető. A dühnek véleménye szerint két oka van: Magyarország fölvállalta a tradicionális európai értékek képviseletét, fontosnak tartja a nemzetállamokat, s azt, hogy családban nőjenek fel a gyermekek, ugyanakkor nem híve a drogliberalizációnak és az egyneműek házasságának. A három szerző a könyvbemutatón rávilágított arra, Magyarországgal egy problémája van az USA-nak és EU-s szövetségeseinek: nem tűrik el hogy a nyugati multik érdekeit sértsék bankádéval s a rájuk kivetett különadókkal Gyimóthy Levente Elkészült a gigantikus festmény A tanévnyitóra a helyére kerül a panorámakép Szekszárdi panoráma, a vasúti felüljáróról nézve. Ezt örökíti meg a nyolc táblaképből álló, összefüggő alkotás. Először a mű kicsinyített, 1,6 méter hosszú, 15 centi magas mása készült el. A két alkotó, E. Nagy Mária és Hucker Ferenc le is zsűriztette azt a munkát az év elején. S aztán kezdték a tízszer akkora, tehát másfél méter magas és 16 méter hosszú panorámakép megfestését. Szekszárd, a belvárostól a szőlődombokig. Közel fél évig dolgoztak a 24 négyzetméternyi felületen. Elhasználnak néhány vödör olajfestéket. A táblák mereví- téséhez 118 méter lécre volt szükség. A záró munkálatok még körülbelül egy hónapig tartanak, de már nem festőműteremben, hanem ott, ahová a panorámakép kerül: az I. Béla gimnázium kollégiumában. Összeillesztik, felszerelik, rögzítik a nyolc táblaképet, a csatlakozásokon még dolgoznak egy picit, s elvégzik a lakkozást, felületkezelést. A szeptemberi tanévnyitáskor a hivatalos avatás is megtörténhet. Az öüetgazda, Kubanek Miklós azt hangsúlyozza, hogy az alkotók ellenszolgáltatás nélkül vállalták a feladatot. Csupán anyagvásárlásra kaptak támogatást egy szekszárdi cégtől A gigafestmény a 120 méteres Feszty-körkép mögött jócskán lemarad, de a Munkácsy-féle Krisztus-trilógia alkotásaival - méreteit tekintve - versenyre kelhet. Az E. Nagy Mária - Hucker Ferenc páros már festett egy 24 négyzet- méteres képet. Akkor magára a falra dolgoztak a Gemenc Szállóban. Ám, amikor az épület funkciót váltott - kínai bolt nyílt benne -, a szekkót nemes egyszerűséggel lemeszelték, Ezért döntöttek most úgy, hogy fatáblákra készítik a panorámaképet. A mobilitás a festményeknek sem árt manapság. Wessely G. Hucker Ferenc és E. Nagy Mária közösen festik a Szekszárdot ábrázoló képet t MATOK OPTI Szekszárd, Széchenyi u. 28. Telefon: 74/511-808