Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-03-18 / 11. szám
12 , SZEKSZÁRDI VMRNíIP FILM 2012. március 18. A hozott szó és a viendő' ige Portré Tamás Menyhértről mánybiztos kiharcolta, hogy a bukovinai székelyek letelepedhessenek Tolnában. Bonyhád környékén 19 településre szórták szét őket a kitelepített svábok helyére. Tamás Menyhért családjával Kisdorogra került. Ez a vidék meghatározó számára egész életében. Mivel a Völgység éppolyan dombos, mint Bukovina, édesapja mindig azt mondta: „éppen olyan, mintha otthon élnénk". Az Erdélyből érkezett fiú mégsem érezhette ezt, bár a tájék az ő számára mindig menekülés volt. Az általános iskolában jó tanuló volt, de a gimnáziumban nem fogadták el a nyelvhasználatát. A különböző szavakat ő másként hozta magával, mint ahogy itt használatos. Mondjuk, a petróleum, vagy benzin náluk pakura, és ettől nem tudott tágítani. Nagy hatással volt rá Petőfi, később Ady költészete. A versformák ugyan távol álltak tőle, gimnazistaként mégis rendszeresen részt vett az irodalmi pályázatokon. Amikor elhagyta ezt a vidéket, akkor vette észre, hogy micsoda nyelvet, milyen gazdag népköltészetet, népdalkincset hagyott itt. Ekkor gondolt arra, hogy szívesen foglalkozna ezekkel. Első verseskötetének megjelenésekor már világos volt, hogy a hozott szóval és a viendő igével lehet csak dolga. Érte olyan kritika, hogy „visszafoglalja Erdélyt”. Pedig csak azt adta, ami az övé, a nyelvújítás előtti nyelvet használta, ami költészetre különösen alkalmas. Ez a beszéd számára a legfontosabb, a legpontosabb a világom Egyetért Németh Lászlóval abban, hogy a nyelvújítás amennyit használt a magyar nyelvnek, any- nyit ártott is. A szép képi fogalmazást helyettesítette fogalmakat jelölő szavakkal. Hirtelen emelkedést adott számára az első kötete, a számos méltató kritika. Három verseskötet után mégis úgy érezte, hozott világához kevés a líra. Kellett egy kis epika, ami tágabb mederbe sodorja az átélte- ket. Odáig is elmerészkedett, hogy különböző műfajokat elegyített: dokumentum, riport, esszé, néprajz - mindent beleszőtt első prózakötetébe, a Vigyázó madárba. Csak arra kell vigyázni, hogy a szövésminták ne keveredjenek úgy össze, hogy az olvasót elhagyják. Az első prózakötetének tízszerese A kiűzetés szó végigkísérte egész életét - tudhatta meg Tamás Menyhérttől a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár zsúfolásig telt vetítőtermében és az ajtókon kívülről figyelő közönség az Arany János- és József Attila-díjas író, költőről Csillagokkal Társalgó címmel, a könyvtár megbízásából készült portréfilm bemutatóján, február 28-án. A vetítés után Tarján Tamás, irodalomtörténész mutatta be Tamás Menyhért munkásságát, és beszélgetett a film alkotóival, Kis Pál István szerkesztő-rendezővel Gacsályi József riporterrel, Kis Ádám operatőr-vágóval. Tamás Menyhért elei, a csíki és a gyer- gyói székelyek a madéfalvi veszedelem után kiűzettek Bukovinába. Ő ott született 1940-ben Hadikfalván. Még egyéves sem volt, amikor Bácskába telepítették át őket. A harmadiktól az ötödik évéig majdnem minden megmaradt az emlékezetében, olyan súlyos esztendők voltak ezek. Ahogy egy rádiójátéTarján Tamás kában már leírta, és ezt most is fenntartja: - A nagyhatalmak döntik el, hogy nekünk újra és újra hová kell mennünk, hogyan kell élnünk, és miként kell „engedelmeskednünk”. Tamás Menyhért 1945 májusában került Tolna megyébe. Decshez, az otthont adó Széki bácsihoz szép emlékek fűzik. Nála lakhattak volna, de mivel a székely kaláka természetű, továbbálltak a többiekkel a nyugati határ felé, Zalába. Később Bodor György letelepülési korvolt a visszhangja, mint az első verseskötetének. A táj és az ember egymás szövetsége nélkül nem tud meglenni - tartja Tamás Menyhért. Az ember belülről kezdődik. Hogy mi az, amit bennem el tudott foglalni a világ, és ezzel a befogadott világgal hogy tudok gazdálkodni, az rajtam múlik. A történelem is az emberen keresztül áramlik át. Sok minden külső hatás irányítja az ember életét, de ami bennem zajlik át, az az igazi történelem. Ezért ragaszkodott mindig olyan költők műveihez, mint Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, akik nyomra érdemesek. Megízlelte, először műfordításokon keresztül, hogy a tájnak milyen kisugárzása van. Aztán, hogy Illyésnek mit jelentett Tolna megye, Garaynak Szekszárd. Tamás Menyhért mindig hitt abban, hogy az idegvégződés tud emlékezni helyette, mert amikor az Esőrácsok című könyvét írta a székelyek Bácskába telepítésének egyetlen éjszakájáról, akkor bár gyerekként csak szüremkedő szavak juthattak el hozzá - mégis úgy érezte, hogy jelen volt, és mindent hallott. Paksról egy asszony, aki átélte ezt, azt mondta: „éppen így esett meg”. Az átélt emberek élménye jelenik meg a regényben. Európát élte át ekkor a szé- kelység. Máshol, más barakkban ugyanezt a kitelepített sorsot élték át más emberek. Ezért tudta ő nemcsak a lefele hulló cseppeket megírni, hanem azokat is, amelyek mindenfelé szerteporladnak. Esőrácsokba falazták be őket. Ez a szorultság - ahogy mondta - utána a napsütésbe emelte őket. Egy Bal- bina nevű későbbi hősének regényében írta meg hogyan látja a kiutat. Egyik bátyja támogatta a tanulását, de 28 évesen tüdőbajban meghalt. Ezután Tamás Budapestre költözött nagy- nénjéhez, ahol a ruggyantárugyárban, a koromüzemben dolgozott segédmunkásként. Sokat írt korábban a Népújságba. Egy üzemi lapos újságíró révén a hírlapkiadó állományában dolgozó üzemi lapos újságíró lett. Hét éven át végezte ezt a munkát. Egy szép napon a Népszavához hívták, ahol az irodalmi mellékletet szerkesztette Szép szó címmeL Büszke erre, hasznára is vált, mert így ismerkedett meg a nagy írókkal, 270 szerző publikált évente ebben a mellékletben. Nagy vihart kavart Fekete Gyula: Kötődés a hazához című vezércikke, amelyben arról elmélkedik, hogy a kisebbségeket törvények védik, de azt is büntetni kellene, aki a magyarságba nigdos bele. Ez nagy felháborodást váltott ki, de a rovatot elvenni nem merték, meghagyták cím nélkül Illyésnek több, a Szép szó számára készített cikkét felsőbb utasításra a Népszabadságban közölték. Amikor Illyésnél szabadkozott, ő csak ennyit mondott: Tamás Menyhért „Igyekezz mindig olyan magasra repülni, hogy ne érjen sárba a lábad”. Számtalan ilyen szép útravalót kapott Illyés- tőL Amikor ott akarta hagyni az irodalmi mellékletet, akkor azt mondta: „A bástyát csak akkor hagyjad el, amikor lelöknek onnan”. Ezek belső erősítést jelentettek számára. A rendszerváltás után helyettes fő- szerkesztő lett, amiről önként lemondott 50 évesen. Állás nélkül maradt, de mindig jött valami, amiből meg tudott élni A televízió felügyelőbizottsági taggá választotta. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületének beemelt tagja lett. Ez sem jelent számára többet, minthogy a jussot, a kultúrát továbbörökítse. A 2011-ben kapott Balassi- kard kis másolatát elkészítette. Ez a kitüntetése kapta a legnagyobb figyelmet. Ráeszmélt, hogy, amit ő végez, a végvári harcok egyik bástyája, hogy elfogadtassa ezt a nyelvet. Ugyan abbahagyta a versírást ’81- ben, de később visszatért egy másfajta látásmóddal „Magassága csak a mélynek van” - volt a mondása úgy 30 éves korában. Ez jött vissza a jelenleg is tartó másik nagy költészeti korszakában: az öregedés olyanfajta látása, amely mélyre kutakodás. Továbbírta az Alkonyutat Az évgyűrűk olvasata címmel. Ebben néhány esztendőt kiemelt a 70 évből, és fölvillantotta. Ezek még az előző kötetnél is több terhet pakoltak rá, amelyek, Görömbei András szavaival „súlyúknál fogva emelték fel maga fölé”. Ez a lényeg: az ember ne riadjon meg a tehertől vigye roskadásig - mondja Tamás Menyhért. Az égi-földi világgal az volt a legszebb kapcsolata, hogy Kisdorogon mindig fölment a hegyre. „Tolna megyében a legközelebb ereszkednek valamiképpen a csillagok és majdnem beszélgettem velük. Azt éreztem, hogy irtózatos kicsi ember vagyok, most megöregedtem, és egy haikuban meg tudtam fogalmazni, hogy mekkora. Három sor, a címe Életút. Életút pályám fényömlés- ben a porszem emelkedése”. Kovács Etelka