Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-03-18 / 11. szám
2012. március 18. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! 13 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Az ember azt kapja vissza, amit ad Aczél Ildikó: „Minden gyerek drágakőnek születik, az én dolgom gyémánttá csiszolni őket’ Sebestyén Györgyi, az 1. Számú Óvoda vezetője a jelképes stafétabotot a gyakorló általános iskola tanítónőjének, Aczél Ildikónak adta át kissé titokzatosan. Azt javasolta, hogy különleges megismerkedésük előzményeiről faggassam ki Ildikót, de a tiszteletre méltó sportteljesítményeiről is beszélgessünk. Tettük is ezt a mindenre nyitott tanítónővel jó hosszan, néha kacagás, máskor lehangoltság „kíséretében”.- Kezdjük a megismerkedésükkel?- Igen. Kezdő pedagógusként a gyakorlóiskolában első osztályosokat kaptam, mégpedig a legelső „úszóosztályt”. A gyerekek a Kinizsi-óvodából jöttek, s mint utólag megtudtam, az osztály több mint a fele Györgyi csoportjába járt. Szinte valamennyien remek gyerkőcök voltak agyilag, mozgásilag, sőt a szülői hátteret és a felkészitésüket illetően egyaránt Ezért nagyon hálás voltam az óvó néninek, akiről csak azt tudtam, hogy szakmailag, emberileg egyaránt abszolút kiváló. A folyamatosan érdeklődő szülőknek mindig dicsértem az óvó nénit. S amikor mentek a kistestvérért a „Kinizsibe”, vagy összetalálkoztak Györgyivel, mindig beszámoltak neki pedagógustársa elismerő megnyilatkozásairól. Természetesen Györgyi is rákérdezett a gyerekek előmenetelére, a szülők pedig boldogan „közvetítették” ezeket a beszélgetéseket. Szóval kíváncsiak lettünk egymásra. Györgyi felhívott telefonon, majd találkoztunk. Hely- lyel-közzel máig tartjuk a kapcsolatot, persze, rendszeres találkozásra egyikünknek sincs ideje. Állítom, én kizárólag csak köszönettel tartozom neki, mert a pályám első osztálya, a „fantasztikus csapat”, akiket ő indított el, s akik a mai napig fel-felkeresnek.- Hogyan szólítják a gyerekek?- Ildi néninek, ahogyan én is mindegyiküket a keresztnevükön hívom.- Örömteli az arca, amikor tanítványairól, vagy a tanításról beszél- Igen, hiszen a szó legnemesebb értelmében nagyon szeretek tanítani, sőt az adott pillanatban képes vagyok lemenni a gyerekek szintjére, illetve bármikor magamhoz tudom emelni őket. Lehet, hogy ez azért is alakult ki, mert 1992 óta kizárólag úszóosztályaim voltak, vannak... Úgy érzem, a mozgékony, fáradhatatlan gyerekekkel - akikkel egy húron tudunk pendülni - csak ilyen kapcsolat lehet. Sőt, folytatom: az elsősöknél az első hónapban elsősorban a nevelés, a közös hang megtalálása a legfontosabb. Arra törekszem, hogy átvegyék azokat az értékeket és normákat, amiket én diktálok, az igazi tanítás csak utána következik. Egyébként a pedagógusi szabadság minden szeletkéjét kihasználom. Ha tapasztalom, hogy fáradtak a kicsik, beiktatunk egy' sétát, de délutánonként el-elmegyünk szánkózni, korcsolyázni vagy kerékpározni. A közös programokat nagyon szeretik. Állítom, hogy azt kapom tőlük vissza, amit adok. Sőt! Ha gyűszűnyit adok, vödörnyit kapok sze- retetben, odaadásban, mindenben.- Mert példát mutat.. Mindig ilyen halkan beszél?- Soha nem emelem fel a hangomat, sem az osztályban, sem a kiránduláskor, semmikor. Mégis figyelnek rám... Rengeteget köszönhetek a főiskolai szakvezetőmnek, Lotzné Zsuzsa néninek. Tőle tanultam a szakmát, az emberséget .. Ő a példaképem, aki éreztette, bennem pedig megfogalmazódott, hogy minden gyerek drágakőnek születik, az én dolgom a gyémánttá csiszolásuk. Másképpen: mindenki tehetséges valamiben, de hogy miben, azt nekem kell megtalálnom.- Ildikó, eredetileg szekszárdi?- Nem. Izsáki vagyok - elég gyakran járunk haza édesanyámhoz. A középiskolát, orosz-angol tagozaton, Kecskeméten végeztem. Mindig tanító szerettem volna lenni, miközben a sporthoz is ragaszkodtam. Mivel Szekszárdon volt testnevelési szakkollégium, ide jelentkeztem.- Azt érzem, hogy az alföldi ember jegyei még most is meghatározzák a lényét- Nagymamámtól, a „non plusz ultrától” kaptam a mély hitemet az emberekben, Istenben, a tudásban, s mindig azt mondta, legyenek céljaim, álmaim, és valósítsam meg azokat. Édesanyám következetes, kitartó neveléssel gazdagított... Szóval Szekszárdra kerültem, s itt, az uszodában ismerkedtem meg életem párjával, Tibivel. Sosem derült ki, hogy „ki úszott kinek”. A lényeg, hogy két év múlva összeházasodtunk, mert mindketten pontosan tudtuk, hogy a Jóisten egymásnak teremtett bennünket. Két nagyon klassz fiúnk született. Péter a rendőrtiszti főiskolára jár, Áron kilencedikes a Garay János Gimnáziumban.- Kire hasonlítanak a fiúk?- A sportszeretetet mindkettőnktől örökölték. Peti apja szerénységét, megbízhatóságát és mosolyát tükrözi visz- sza, de a triattonozás is a szenvedélye lett, ahogyan az enyém is. Rá nemcsak a triatíonos komoly díjak okán vagyok nagyon büszke, hanem azért is, mert a főiskolán a fizikai felmérések eredményeként bekerült a TOP 10-be. A csupa szív Áron is remek fiú, ő az úszásban jeleskedik, a Vízmű SE sportolójaként. Országos második helyezést ért el pillangóban... az a fiú, akit a halál torkából hoztunk vissza, s nem is akárhogyan. -Beszélróla?Emlékszem, tragédiájuk megdöbbentette az egész várost.- Szép és meghitt házasságunk - ami mindössze 13 évig és 3 napig tartott - valóban szörnyűségesen ért véget 2004 augusztusában. Szüleimnél Izsákon nyaraltam a két gyerekkel. Peti onnan ment edzőtáborba, a férjem, Tibi pedig utánunk jött a hétvégére, ahol folytatta a felkészülést a triatlon- versenyre. Áronnal együtt edzettek. Tibi futott, Áron biciklivel követte. Abszolút szabályosan mentek. De akkor, 13-án a jó Isten egy pillanatra „félrenézett”, s a - vizsgálat megállapítása szerint - nagy sebességgel jövő autó mindkettőjüket elgázolta. Tibi 39 évesen, élet- és tetterősen a helyszínen meghalt. Áron súlyosan megsérült, tíz napig kómában volt, valósággal a halál torkából hoztuk vissza. Egy ideig bizonytalan volt, hogy teljes életet élhet, vagy... de erről nem beszélnék. Szerencsére kisportolt, mokány, erős volt a hét és fél éves kisfiú, ami hozzájárult, hogy makkegészséges maradt.- Milyen ítélettel sújtotta a bíróság agázolót?- Három év felfüggesztett börtönre.- Mivel indokolták az nagyon enyhe büntetést?- Azzal hogy családja van.- Ildikóéknakpedig csak volt..- Megjártam a poklok poklát. Nagyon mélyen voltam. De a barátoktól az ismerősökön át a gyakorlóiskola visszaváró támogatásáig rengeteg segítséget kaptam, kaptunk, azonban fél évig ezek elfogadására is képtelen voltam. S itt jön az, hogy egész életemben sportoltam. A baleset után kezdetben „magamban” futottam, ami jó feszültséglevezetőnek bizonyult. Később, jó idővel a tragédia után, újból edzeni kezdtem. Nem az eredményekért, hanem saját örömömre. A Kadarka futóklub tagjaként rendszeresen edzek, tavaly szeptemberben Oslóban lefutottam a félmaratont. Nem hivatalosan már megcsináltam a 42 kilométert is.- Gondolom, a fiúkkal kiegyensúlyozott, baráti a kapcsolatuk, erre Ildikó lénye is garancia.- Nagyon szoros, bensőséges. Hétvégeken programozunk, rengeteget beszélgetünk, ismerjük egymás barátait, már ott tartunk, hogy könyveket ajánlunk egymásnak, s mivel imádok sütni-főzni, mindent elkészítek a kedvükre. Az apjukat nem lehetett pótolni, de nem is akartam. Viszont amit a magam erejéből képes voltam megtenni, azt meg is tettem. Legalábbis így hiszem, így akarom.- Most nagyot sóhajtott- Arra gondoltam, hogy magam is igyekszem segíteni akinek lehel s akin tudok. S nem csak azért, mert van egy beváltatlan csekkem az élettőL -Mindent teljes,gőzzel”, teljes odaadással csinál Azt is mondják, olyan, mint a gyorsvonat Tanítványai ezt hogy bírják?- Remekül Ők is örülnek az eredményeknek. A matematika a szívem csücske, s talán nem véletlen, hogy minden esztendőben egy két főiskolás diákommal bejutunk az országos matematikai tanítási versenyre.- Mi a javaslata a következő riportalanyra?- Örülnék, ha az eredetileg holland tolmács Tam Gabriellává] beszélgetnének. Jelenleg masszőrködik, s neveli két gyermekét. Ami megkapó benne, hogy ebben a rohanó világban is abszolút optimista, s nem fogy el a mosolya. V. Horváth Mária
