Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-03-04 / 9. szám
2012. március 4. iK! Kapkodásmentes türelem és alázat A gyerekekkel szeretetben, mosolyban, érintésekben éljük a napokat” Sebestyén Györgyi: Dr. Antal Orsolya - hatodik gyermekét váró - ötgyermekes édesanya azt javasolta, hogy Sebestyén Györgyivel, az 1. Számú Óvoda vezetőjével beszélgessünk az óvodai tehetséggondozásról és a fejlesztőpedagógusi tevékenységről, amiből nyilván más anyukákkal együtt ő maga is hasznos dolgokat meríthet. Én azt tenném hozzá már elöljáróban, hogy Sebestyén Györgyinek már a megjelenése, kisugárzása, hangja, hanglejtése, szóval egész lénye bizalmat sugároz, felkészültsége, meggyőző szavai tanácsok adására „születtek”.- Jól tudom, hogy az 1. Számú Óvodához nem csak az-ön irodájának is helyet adó - Kölcsey ovi tartozik?- így igaz. A pontos nevünk L Számú Óvoda Kindergarten, hiszen egyik tagóvodánk, a Wosinsky telephelyünk és a szálkai tagintézményünk német nemzetiségi. Természetesen a Kölcsey és Bajcsy épületeinknek is megvan a saját arculatuk. A gyermeklétszám a négy helyen mintegy 250, a dolgozók száma 36, közülük 24 az óvodapedagógus.- Kérem, ismertesse szakmai pályafutását és végzettségeit.- Az eredeti, vagy első diplomám az óvodapdagógusi. Majd egy komoly szakvizsgás képzést követően fejlesztőpedagógus lettem. Azaz 1993-tól az ELTE n az ismert kutató pszichológus, Porkolábné dr. Balogh Katalin keze alatt az első csoportok egyikében tanultam. Erre azért is nagyon büszke vagyok, mert ő az óvodapedagógiában többek között felismerte az egyéni bánásmód fontosságát, tehát úttörői voltunk ennek a - legtalálóbb megfogalmazás szerinti - mozgalomnak.- Miért volt fontos e szakképzettség megszerzése?- Két év munkaviszony után egy esztendő különbséggel megszülettek a gyermekeim, s 1992-ig odahaza voltam velük. Tehát igaziból ezután kezdtem el gyakorolni a hivatásomat, még pedig úgy, hogy nagyon figyeltem annak minden pozitívumára és negatívumára. Már akkor feltűnt, hogy a hivatásom nem egyszerű, sőt sokrétűbb, mint ahogyan én azt eredetileg elképzeltem. Tehát adódnak bonyolult esetek, például azért, mert nem egyforma minden gyerek, tehát másként kell foglalkozni és bánni velük.- Kérem, hogy mutassa be gyermekeit, s az is jó lenne, ha arról is szólna, hogy a sajátjainál is tapasztalta a „bonyolultságot”.- A maga nemében minden gyerek bonyolult. De én büszke voltam rájuk, ahogyan ma is az vagyok. Persze, még egészen kicsi korukban világossá vált, hogy anyaszerepet betöltve saját gyermekeket nevelni, illetve óvodapedagógusként ugyanazt tenni intézmény keretein belül egy csoport ovissal, az két különböző dolog... Fruzsina ma már a Pécsi Tudományegyetem jogi karán negyedéves hallgató, Zoltán szobrász- művésznek készül, szintén a PTE-n tanul elsőéves a művészeti karon.- Mosolya elárulja, hogy különös dolog jutott az eszébe.- Kettő is. Az egyik, hogy a gyes után visszatérve a munkába a Kinizsi óvodába, Zoltánt lehetetlen volt beszoktatni a bölcsődébe. Nem értette, hogy miért akarjuk elválasztani Fruzsinától Az akkori vezető és az élet nagy' ajándéka, hogy a két gyerek együtt kezdhetett a kiscsoportban. Az is felötlött bennem, hogy bár a férjem az építőiparban tevékenykedik, komoly pedagógiai érzékkel van megáldva, ő a tökéletes „természetes szülő”. Többször is neki sikerült úgymond rendbe tennie az otthoni gyermekneveléssel kapcsolatos olyan dolgokat, amelyek nekem problémákat okoztak, nohaénvagyokaszakember... Itt csatolok vissza a már említett otthoni és az intézményi nevelés másságára.- Egy két mondat más értelemben a másságról..?- Az ELTE-n folytatott tanulmányaim során olyan szemléletmód vált a „tulajdonommá”, hogy a másságot minden körülmények között el kell fogadni, a másságot nem hátrányként, hanem bizonyos tekintetben előnyként kéne kezelni. Nagyon sok gyakorlattal alátámasztott módszert tanultunk, amelyek mindezt elősegítették. Ráadásul olyan remek légkörben sajátíthattuk el, ami egy életre meghatározta a pedagógusi lényemet, értékrendszeremet.- Tehát éveken át fejlesztőpedagógusként dolgozott?- A kezdetekben ilyen „beosztás” nem volt. Ám csoportban dolgozó óvónőként nagyon jól tudtam kamatoztatni ezt a szaktudást. Majd 11 év után, a jól hasznák, sőt kihasznált módszerek okán elfogadtam a felkérést, így a megyei tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság munkatársa lettem fejlesztőpedagógusként. A Bartina utcai intézmény- béna kicsik tanulási képességét is vizsgáltuk, felállítottuk a diagnózist. De a terület jórészt gyógypedagógiai, hiszen a megyében - családokban, illetve lakásotthonokban - élő, sérült gyerekekkel foglalkoztunk, akik állapotuk miatt nem járhattak intézménybe. Őket itt a szakértői bizottságnál korai fejlesztésben részesítettük. A szülők heti egy-két alkalommal - a bizottság gépkocsijával - hozták a foglalkozásokra sérült gyermekeiket. Erről a munkáról abszolút szép emlékeim vannak, különös tekintettel a kialakult emberi kapcsolatokra. Úgy képzelje el, hogy a szülők a mai napig felkeresnek akár személyesen, akár telefonon, hogy beszámoljanak a gyerekek állapotáról, fejlődéséről, de gyakran kikérik a tanácsomat például a „hogyan továbbról”.- Emberileg ez nagyon felemelő lehet.- Pontosan. Szakmailag pedig megerősítést és visszaigazolást ad a munkámról- Az imént említette, hogy túlsúlyban gyógypedagógiai feladataik voltak.- így van. Hozzáteszem, hogy közben megszereztem a gyógy pedagógusi tanári diplomát, így ebben a komplex munkában - amiben orvos, gyermekpszichiáter is közreműködött - magam is részt vettem, s nem csupán a tanulási, hanem a mozgásképességet is fejlesztettem - természetesen együttműködve a konduktorral. A szülőket pedig megtanítottuk, hogyan részesíthetik gyermeküket otthon kisebb foglalkozásokban.- Hat évig fejlesztő, illetve gyógypedagóguskén t dolgozott, majd visszatért az óvodába. Miért?- Úgy' érzem, hogy' e nagy kitérő megtanított átértékelni és még jobban átélni a problémákat, amelyekkel csak kapkodás nélkül, alázattal és türelemmel kell - szabad! - foglalkozni. Kérdésére a válaszom: miután sikerült kitekintenem a pedagógia más területeire is, úgy éreztem, hogy az emberi és a szakmai felelősségem megérett arra, hogy pályázhassak óvodavezetőnek. E tisztséget 2009 szeptemberétől töltöm be.- A legtöbben olyan egyéniségnek tartják, aki nem áll be a sorba. E fontos elismerés mindig előrevitte környezetével egyetemben. Az óvodával is így van?- Ezt köszönöm... Hangsúlyozom, hogy egy óvodát nem szabad összetéveszteni egy gyógypedagógiai intézettel. Itt gyógypedagógusként koordinálom a fejlesztő pedagógusok és a gyó- gy-téstnevelő munkáját, s szakmai tanácsokkal látom el őket.- Ez a közös munka tehetséggondozást is jelent?- Természetesen azt is. Azoknál a gyerekeknél, akiknél valamiben tehetséget fedezünk fel - ábrázolás, ének...- a pedagógus e téren nem csak támogatja, hanem teret ad a gyakorlásra, majd a fejlesztő pedagógus az adott gyermekkel - kiemelve őt a csoportból - cétorientáltan foglalkozik.- Jól összeszokott a „csapat”.- Az óvoda egyik lényege, hogy a gyerekekkel szeretetben, mosolyban és érintésekben éljük a napokat. Természetesen belső továbbképzések, előadások, gyakorlati bemutatók során sikerült kialakítani a fejlesztő tevékenységet befogadó új szemléletet Olyan - már jól kiépített alapokon nyugvó - rendszert dolgoztunk ki, hogy az óvónők saját csoportjukban egyénre szabott munkát végeznek, a mindennapi tevékenységek során kiaknázzák azokat a lehetőségeket, amivel az adott gyerekeket megsegíthetik, mondhatni, felzárkóztathatják.- Számos sikert értek el, például az országos átvilágításuk „kiváló ’’minősítéssel záruk. Beszélgetésünket zárjuk most egy javaslattal- Azt javaslom, hogy Acél Ildikóval beszélgessenek például a sportteljesít ményeiről, amiért nagyon tisztelem. De különleges megismerkedésünk előzményeiről is faggassa ki. V. Horváth Márta