Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-05-02 / 17. szám

KULTÚRA 2010. május I- SZEKSZÁRDI vMrnap Van jövője a népzenének Három megye fiataljai mutatták meg tudásukat a Térségi Népzenei Találkozón A jövő generációja zenélt és da­lolt a Babits Mihály Művelődési Házban április 24-én. A Térségi Népzenei Találkozón Bács-Kis- kun, Baranya és - legnagyobb számban - Tolna megye 22 tele­püléséről összesen 125 művésze­ti iskolás illetve szakkörön nép­zenét, vagy népdalt tanuló 7 és 20 év közötti fiatal, három kor­csoportban (7-10 éves, 11-14 éves, 14-20 éves) mutatta be ré­giójának zenéjét. Szekszárd ilyen nagy horderejű népzenei rendez­vényt még nem látott. Kovács Etelka A színházteremben olyan ritkán hall­ható, különleges hangszerek szólaltak meg, mint a tambura, vagy a citera, de azt is meghallhattuk, mennyire másként szól a hegedű, vagy a nagy­bőgő egy népzenész kezében, mint a klasszikus zenében. A táncteremben az énekesek adtak ízelítőt gazdag nép­dalkincsünkből. Nemcsak a népzenét csodálhattuk meg, de főként a lányok esetében a gyönyörű népviseletet is. Bár a fiúk között is láthattuk olyant, aki csodásán hímzett mellényt viselt, akadt viszont, aki nem éppen hiteles „népviseletben”, öltönyben és nyak­kendőben lépett fel. A neves szakmai zsűri, a népi hangszer kategóriában Hrúz Dénes, prímás, a Népművészet Ifjú Mestere, a Dűvő zenekar vezető­je, a zsűri elnöke, Mohácsy Albert, nagybőgős, népzenész, a Hagyomá­nyok Háza Népművészeti Módszerta­ni Műhely Folklór Osztályának mun­katársa, Siklósi Krisztián prímás, népi hegedű tanár, a Csurgó zenekar alapí­tója, a népi énekes kategóriában Fábi­án Éva Magyar Örökség Díjas népi énekes, zenepedagógus, az Óbudai Népzene Iskola tanára, a zsűri elnöke, Szabóné Gáncs Tünde, népi énekes, zenepedagógus, népdalkor vezető, akinek tanítványai a Kóta és a Vass La­jos szakmai szövetség által rendezett országos versenyeken Aranypáva mi­nősítést és Nívódíjat hoznak el évről évre és Müller Beáta énekművész, a szekszárdi Zeneiskola magánének ta­nára csupán építő kritikát mondtak. Vagyis a pozitívumok mellett arról be­széltek, az énekeseknél a nagy számú résztvevő miatt különösen hosszúra nyúlt, alapos értékelésen, hogy mi­ként lehetnének még jobbak a pro­dukciók. Volt, akit született zenésznek tituláltak, más pedig azért kapott di­cséretet, mert ügyesen hidalta át a té­vesztését. Mindenkinek elmondták, miként fejlődhetnek tovább. Hiszen, ahogy Hrúz Dénes mondta, a népze­nével, néptánccal, népi kultúrával fog­lalkozni kell, mert ez a miénk. A dombóvári Zelcsényi Zsófia Mindeközben kisebbek és nagyob­bak vidám pillanatokat élhettek át a játszóházban, gyöngyöt fűzhettek, szőhettek, papírt hajtogathattak vagy óriás építőkockákkal, társasjátékok­kal játszhattak, trambulinon ugrálhat­tak, nézelődhettek, vásárfiát vehettek a Szent István téren a kézzel készült szappanoktól illatos népművészeti vá­sárban. Míg késő délután elkezdődött a Dűvő zenekar várva várt koncertje szabad tér helyett a táncteremben. Az 1979 óta működő, kétszeres Kiváló Együttesi cím és Madách-díj kitünte­tett, a folkzenekarok országos verse­nyén 4; helyezett Salgótarjáni Pro Arte és Pro Űrbe díjas népzenei együttes, amelynek két tagja is a hangszereseket zsűrizte igazán értő közönségre talált fergeteges koncert­jén. Ahol megmutatták virtuozitásu­kat, ötíetesen felépített műsor­számaikat, megszólaltattak fur­csa, érdekes hangszereket. Énekesükkel, Kubinyi Júliával, valamint cimbalmosukkal, a magyarul beszélni már nem, de zenélni kiválóan tudó Oláh Dezsővel együtt nemcsak szó­ban, de tettben is megmutat­ták a jövő generációjának, hogy miként élhet tovább a magyar népzene, „... hogy a né­pi kultúra ne csak múlt idő le­gyen”. A koncert szünetében meg­tartott eredményhirdetésen tudhattuk meg, hogy mivel a fellépő csoportok esetében a tagok életkorának átlagát szá­mították, ez lehetőséget adott arra, hogy a legfiatalabb éne­kes, Kovács Roxána, a mohá­csi Pántika Bukovinai Székely Énekegyüttes tagja valójában mindössze 5 éves. Az egyetlen szekszárdi díjazott Tar Virág, népdalénekes, a Garay gimnázium tanulója. (A színvonalas megmérettetés a „Szólítsuk meg a jövő generációját" című TÁMOP 3-2.3 pályázat része­ként, az Európai Unió támogatásá­val, az Európai Szociális Alap társfi­nanszírozásával valósult meg.) A találkozó díjazottjai: Hangszer, szóló, EL korcsoport: 1. Borzavári Róza, citera (Madocsa), 2. Bíró Róni, hegedű (Mohács), 3- Pirisi Julianna, hegedű (Kozármisleny) Hangszer, szóló, III. korcso­port: 1. Pohii Bence, hegedű (Bony- hád), 2. Török Krisztina, citera (Paks), 3. Kovács Petra és Kapitány Dóra, he­gedű (Kozármisleny) Hangszer, kamara, II. korcso­port: 1. Kaufmann zenekar (Bony­hád), 2. Kalapos zenekar (Mohács), l Kalinkó zenekar (Paks) Hangszer, kamara, III. korcsé port: 1. Bátai tambura zenekar, 't Csuma zenekar (Bonyhád), 3. Kabóc zenekar (Komló) Különdíjat kapott: Nagy Emília (I. korcsoport) - mag; biztos hegedűjátékáért, Mákvirág zt nekar (II. korcsoport) - egységes zt nekari megszólalásáért. Népdal, szóló, I. korcsoport: 1 Till Nikolett (Dombóvár), 2. Süvege Sára (Dombóvár), 3. Sas Fanni (Don bóvár) Népdal, szóló, II. korcsoport: 1 Zelcsényi Zsófia (Dombóvár), 2. Ke vács Dominik és Kovács Vikto (Simontornya), 3- Takács Nagy Jás min (Mohács) Népdal, szóló, IH. korcsoport 1. Zsikó Zsuzsanna és Dömény Kriss fián (Alsónyék), 2. Varga Alexandr (Paks), 3- Tar Virág (Szekszárd) Népdal, kamara, II. korcsoport 1. Szedresi citerások, 2. „Pántika Bukovinai székely énekegyüttes (Mc hács), 3. Várdombi iskolások Népdal, kamara, III. korcso port: 1. Kapos Táncegyüttes énekese Különdíjat kapott: Dombai Csili (Mohács), Gergely Máté (Mohács) Varga Tünde (Dombóvár), Balogh Ne ra (Sárpilis), Garami Loretta (Mohács) A legfiatalabb résztvevő a Pántik; énekegyüttes 3 éves mohácsi tagja Kovács Roxána „bátorító” különdíja kapott. Felkészítő tanári munkájáér díjat kapott: Gellért Márta (Mo hács), aki a legtöbb tanítványt (2Í főt) hozta a találkozóra, Szabó József és Barsi Ágnes, a szed resi citerások felkészítő tanárai, Sámuelné Fekete Hedvig várdomb énektanár A II. korcsoportban 3- helyezett paksi Kalinkó citerazenekar

Next

/
Oldalképek
Tartalom