Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-05-16 / 19. szám

2010. május 16. SZEKSZÁRDI Súlyos “ipari” szennyezés a Csörge-tónál Ismeretlenek nagy mennyiségű gumi­abroncsot raktak le illegálisan az egy­kori népszerű kirándulóhely, a közel­múltban megtisztított Csörge-tónál A súlyos környezetszennyezést Biszák László szekszárdi festőművész észlel­te. A polgármesteri hivatal környezet­védelmi referense a helyszínen nyug­tázta az elszomorító helyzetet.- Ez már nagyüzemi szintű szeny- nyezés, akár bűncselekményként is megáll - jegyezte meg Pető Gábor. - Úgy tűnik, hogy ez a több típust kép­viselő abroncshalom ipari tevékeny­séget feltételez. Az ügyben haladékta­lanul megindítjuk a vizsgálatot. Pető Gábor értesítése alapján szer­dán délután a rendőrség is megjelent a helyszínen. A referens felvette a kapcsolatot az ilyen ügyekben jelen­tős tapasztalattal rendelkező Zöldtárs alapítvány civil szervezettel is. Bízik abban, hogy az összefogás, a nyomo­zás eredményeként fény derül az egy­előre ismereüen tettes személyére. A környezetet rondító, természeti kárt okozó halmot a terület tulajdono­sa, azaz a város a saját költségén elszál­líttatja, és ártalmatlaníttatja. Az ősz- szeg akár hatszámjegyű is lehet. Klímabarát települések konferenciája Elismerést váltottak ki a szekszárdi programok, akciók Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, a Klíma­barát Települések Szövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete kö­zösen rendezte meg Tatabányán a Klímabarát Települések Szö­vetségének 4. országos konfe­renciáját. G. Zs. A konferencián az elmúlt évek ered­ményeit, a klímabarát települések tevé­kenységét mutatta be néhány érintett település képviselője. Bemutatkozhat­tak az alapító tagok, illetve a legaktí­vabb települések is, így kapott Szek- szárd is lehetőséget, mint az új tagok közül a legagilisabb. A 2009-től hivata­losan is klímabarát Szekszárdot Hor­váth István polgármester, Kővári Lász­ló bizottsági elnök és koordinátorként a Zöldtárs Alapítvány képviselte. Horváth István polgármester „Szek- szárd a jövő városa” címmel tartott előadást, és mutatta be az önkormány­zat eddigi és tervezett klímavédelmi programjait, akcióit, a résztvevő mint­egy 80 fő számára. Az idő rövidsége Sólyom László köztársasági elnök klímabarát települések vezetőivel miatt természetesen valamennyi ese­ményről, akcióról nem eshetett szó, azonban a konferencia díszvendége, Sólyom László köztársasági elnök, illet­ve a többi klímabarát település polgár- mestere nagy érdeklődéssel hallgatta Szekszárd első emberének beszámoló­ját. A Konferencián felszólalt Baka György is, aki a Szekszárdi Klímakör koordinátori feladatait ellátó Zöldtárs Alapítvány elnöke. Az előadások után Sólyom László köztársasági elnök kiemelte: a kör­nyezetvédelem ügye, a saját környe­zet megóvása alapvető polgári erény, és az ilyen konferenciákon mutatko­zik meg, hogy zöldnek lenni nemcsak valami ellen tiltakozva, hanem építő, pozitív munkát végezve is lehet. A konferencia záró programjaként kerekasztal beszélgetést szerveztek, ahol a klímabarát települések polgár- mesterei és koordinátorai kölcsönö­sen megosztották egymással és az ér­deklődőkkel a településükön futó programok tapasztalatait. 2010 23 között A Szálkai Ifjúsági Művésztelep húsz év óta fogad művészettel foglalkozó diákcsoportokat „Kultúra-Környezetvédelem-Kommunikáció" címmel meghirdetett programsorozat keretében több időpontban várja a fiatalokat Ót napos (négy éjszaka! tumusvaitásokban várjak a nyári táborok résztvevőit. Szállás: Szálkái Müvésztelep Szálka. Táncsics u. 42-43. Az önköltséges táborozás költsége (napi háromszori étkezessel): 4.S00 Ft/fo A Torra tábor eé A környezettudatos nevelés, a hulladékgazdálkodás, szelektív hulladékválogatás, a háztartásokban keletkezett hulladékok újrahasznosítási lehetősége látványos térbeli alkotások, vagy éppen apróbb hasznos funkciót betöltő tárgyak formájában. ALISCATerra fte&aná'm Kft-Alkotás közben tanulás, -Szórakoztató környezeti nevelés, -Kirándulás Sárközben, Völgységben, -Helyi alapanyagokból hazai ízek, -Úszás, lovaglás, túrázás ■ ­wmm EZÉSI HATÁRIDŐ: MÁJUS 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom