Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-05-16 / 19. szám

2010. május 16. KAVE DUPLA HABBAL """ „A legjobb- Hajói tudom, erdélyi származású.- Marosvásárhelyről érkeztem 2000-ben, ahol a városi kórházban se­gédápoló voltam a reumatológiai osz­tályon, ezt követően pedig elvégez­tem az egészségügyi technikumot.- A szekszárdi kórházban hol kezdte az ápolói hivatást?- A Sebészet Intenzív Osztályán, amit szerettem. Nehézsége ellenére jó kezdés volt, és közben megszerez­tem a fizikoterápiás szakasszisztensi végzettséget.- A sürgősségi osztályon mikor kezdett dolgozni?- A kezdetektőL Az osztály 2007- ben indult, azóta dolgozom ott.- Még mindig ritkaság, ha egy fér­fit látunk ápolói munkakörben. Ön­nél miként dőlt el a pályaválasztás?- Érettségi után először a kereskede­lemben kezdtem, de rájöttem, ez nem az én hivatásom. Miután a család több tagja egészségügyi dolgozó, ezért sze­rettem volna magam ezen a területen kipróbálni, s miután a kórház éppen állást hirdetett hát jelentkeztem.- A reumatológiai osztályon kez­dett, még Marosvásárhelyen...- Szerettem ott dolgozni. Jó érzés volt, hogy akik nagy fájdalommal ér­keztek az osztályra, azok gyógyultan, mosolyogva távoztak. Ezért is gondol­tam, hogy megszerzem a technikusi végzettséget, hogy még többet tudjak a betegségekről, s így még többet se­gíthessek.- Jelenleg megbízott osztályvezető ápoló. Mi a konkrét feladata?- Az ápolási munkák irányítása és el­lenőrzése. Nappal két orvos és három ápoló, éjszaka két ápoló dolgozik a sür­gősségi osztályon, s ez bizony a beteg­létszámhoz viszonyítva kevés. Akik azonban ott vagyunk, mind a betegek elégedettségére igyekszünk végezni a munkánkat. Amikor hozzánk kerül a beteg, és megtörtént a diagnosztika, utána dől el, hogy melyik osztályra ke­érzés, egy mosoly a munkánkért...” SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Feigl Zsolt, a Tolna Megyei Kórház Sürgősségi Osztályának mb. osztályvezető ápolója és Szabó Veronika okleveles ápoló, a Magyar Ápolási Egyesület Tolna megyei Szervezetének elnöke. Beszélgetésünk apropója az Ápolók Nemzetközi Napja, május 12., a modern ápolási elvek kidolgozója és az ápolás oktatásának megteremtője, az angol Florence Nightingale születésnapja, akit 1907-ben első nőként becsületrenddel tüntettek ki. Egy férfi: Feigl Zsolt rül, illetve ha jók a vizsgálat eredmé­nyei, akkor hazaengedhetjük.- Miként jellemezné a sürgősségi osztályt?- Nehéz és izgalmas terület. A ne­hézsége és az izgalma éppen abban van, hogy ott dől el minden: a beteg­ség milyen „irányú”, milyen beavatko­zásra van szükség. Az ápolók gyorsa­sága és pontossága a két legfontosabb tényező ezen az osztályon. Ezért ezt a munkát nem is nevezném szakmá­nak, ezt szeretni kell, és csak hivatás­tudattal lehet végezni. Annál jobb ér­zés nincs, mint egy mosolyt vagy egy „köszönömöt” kapni a betegtől.- A beteg tesz különbséget a férfi és női ápoló között?- A betegnek az a fontos, hogy se­gítsenek rajta. Talán azért „értékelik” fel egy kicsit a férfiakat, mert keve­sebb férfiápolóval találkoznak.- Mivel piheni ki afizikai, szellemi fáradtságot?- Nős vagyok, a feleségem is egész­ségügyi dolgozó, a kisfiúnk kétéves. Szeretek barkácsolni, legutóbb virág­ládákat készítettem. Szeretjük a ter­mészetet, a mozgást, sokat kerékpá­rozunk. Amikor pedig a kórházban van szükség rám, akkor hétvégeken, a sebészeten 12 órás műszakban dol­gozom. Egy nő: Szabó Veronika- Aki hallgatja, amint hivatásáról mesél, meggyőződése, hogy már gyermekkorában „eljegyezte” ma­gát az egészségüggyel..- Valóban már akkor elhatároztam, hogy ápolónő leszek. Egyébként a nő­vérem is az. Aztán elvégeztem az egész­ségügyi szakiskolát, majd az érettségi után a főiskolát is, miközben minden nyáron segédápolóként dolgoztam.- A főiskola utáni első munkahelye?- Kaposvárott, a Klinikai Onkológi­án kezdtem, de rájöttem, hogy lelkileg nagyon megvisel, nem ez az én utam. Rövid ideig dolgoztam családorvos mellett, végül is ott kötöttem ki, ahol segédápolóként kezdtem, a II. számú Belgyógyászaton, ahol a mai napig is dolgozom. Közben a PTE Egészségtu­dományi Karán okleveles ápoló vég­zettséget szereztem.- Az osztályon hogy fogadták a se­gédápolóból lett diplomás-okleve­les ápolót?- Miután mindenkit ismertem, kedvesen fogadtak, sokat segítettek.- Az ápolás mellett komoly tisztsé­get tölt be...- A Magyar Ápolók Egyesülete 1989- ben alakult azzal a céllal, hogy az ápo­lók érdekeit védje, a szakma rangját emelje. Ennek a szervezetnek a Tolna megyei vezetője lettem, de már nem sokáig töltöm be ezt a tisztet, mert a következő ciklusra nem pályáztam. Ápolási igazgatónk, Gliedné Tillmann Erzsébet ugyanis egy másik feladattal bízott meg.- Milyen feladattal?- Az ápolás tudományos koordiná­lásának vezetője lettem. Működik a kórházban egy szakdolgozói fórum, ennek keretén belül az ápolók állandó képzésben részesülnek. Ezt a fórumot az igazgatónővel ketten szervezzük. Minden hónap 3- szerdájára előadókat hívunk meg különböző témakörök­ben. Segítséget nyújtunk azoknak az ápolóknak is, akik diplomamunkáju­kat írják. Szerencsére ápolóink élnek is ezzel a segítséggel. A fórumra nagy szükség van, miután egyre keveseb­ben jutnak el a főiskolára, a szélesebb ismeret viszont nélkülözhetetlen, hi­szen az ápoláson belül is szakosodás van, így fontos az, hogy egy másik terület munkájával, annak nehézségei­vel, újdonságaival tisztában legyenek.- Erre a feladatra cserélte a beteg ágy melletti ápolást?- Sosem tudnám a betegápolást másra cserélni, ezt a feladatot az ápolói munkám mellett végzem. Amikor ott­hon tanultam, akkor is vágytam vissza a betegágy mellé. Hiányoztak a bete­gek, az értük való tenni akarás. Motivál egy-egy nehéz helyzettel járó kihívás, a megoldás pedig élményt jelent- Diplomásként mit tanulna még?- Annak ellenére, hogy főiskolai és egyetemi diplomám van, nincs szak­ápolói végzettségem. Ezt szeretném még megszerezni, hogy milyen sza­kon, azt még nem tudom.- A fentieket figyelembe véve nem sok szabadideje marad...- A legjobb felüdülést számomra a jógázás jelenti. Csoportban s otthon egyedül is jógázom. Családi házban la­kom, ahol a szívem csücske egy kis tó, s benne az aranyhalaim. A velük való foglalatosság kellemes időtöltés és ki- kapcsolódás számomra. Nem az anyagi megbecsülés motiválja őket munkájukban

Next

/
Oldalképek
Tartalom