Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-05-16 / 19. szám

* SZEKSZÁRDI VASARNAP ZENE 2010. május 16. Koncerttel jubilált a madrigálkórus Egykori és aktív tagjait is köszöntötte a 45 éves, Pro Urbe-díjas szekszárdi együttes A jubiláló Szekszárdi Madrigálkórust Jobbágy Valér vezényelte Megalakulásának 45. évfordulója alkalmából adott koncertet a Szekszárdi Madrigálkórus az el­múlt szombaton. Hosszú próbafo­lyam, sok szervezés előzte meg az ünnepi hangversenyt. Mindazok, akik meghallgatták a koncertet, már tudják, megérte. L. M. A. A jubileumi rendezvény megnyitójában Horváth István polgármester elismerő szavakkal méltatta a kórust és karnagyát. Megemlékezett az alapító tagokról és karnagyról, dr. Partos Jánosról, majd az együttes későbbi vezetőjéről. Ligeti An­dorról. Az eddigi több mint600 fellépés­ről, a hazai és külföldi sikerekről a Pro U rbe kitüntetésről, melyet 2000-ben ér- demelt ki a kórus, és a kétszáz énekesről, akik valaha részt vettek az együttes mun­kájában. A polgármester hozzátette: sze­rencsés dolog, hogy immár harminc éve ilyen magas színvonalon dolgozhatnak együtt Jobbágy Valér „Közjóért” és Liszt­díjas karnaggyal „Köszönjük, hogy van­nak nekünk, Szekszárd büszke Önökre, legyenek velünk még nagyon sokáig, boldog születésnapot!” - zárta köszöntő­jét Horváth István. A koncert műsora a reneszánsztól a barokkon át a legifjabb zeneszerző ge­nerációig ívek, bemutatva a kórus sok­oldalú tevékenységét. Több zenekar is közreműködött az est folyamán, így a Sonatores Pannóniáé különleges, kora­beli fúvós hangszereivel, és a Szekszár­di Vonós Kamaraegyüttes. Énekes és hangszeres szólisták vohak: Francsics Ildikó, Keresztes Nóra, Radó Júlia, Tóth Emília, Klézli János, Lozsányi Tamás és Hozbor Éva. E kitűnő koncert a felhőtlen ünnep­lés jegyében tek Csötönyi László igé­nyes műsorvezetésével aki elmondta: a kórus megkülönböztetett köszönet­tel tartozik Szekszárd Város Önkor­mányzata Művelődési és Oktatási Bi­zottságának, a Paksi Atomerőmű Zrt­nek, az Oktatási és Kulturális Miniszté­riumnak támogatásukért, és nem utol­só sorban Bacsmai László plébános úr­nak, hogy a koncerthez biztosította a belvárosi templomot, mely a felcsen­dülő művekhez, s a fontos esemény­hez a legmegfelelőbb helyszín vök. A darabok felsorolása helyett említ­sük meg inkább, milyen áhítattal, csil­logó szemekkel muzsikák minden sze­replő, átérezve, hogy ismét fontos mér­földkőhöz érkezett a társaság A közön­ség soraiban mindenki a kórus barátja, akik koncertről koncertre, évről évre követik az együttes fejlődését Az 1965­ben alakúk, 12 fős énekkarból többen is eljöttek, hogy' emlékeiket felelevenít­sék az esten. Kitartásukat lelkesedésü­ket a jelenlegi tagok ajándékkal és vi­rággal köszönték meg. Jubiláló, aktív tagjait is köszöntötte a kórus. Akik legalább 20 éve tevékeny­kednek a város kulturális életének szol­gálatában, pályázhatnak a „Szekszárd városáért a művészetek erejével” kitün­tető cím elnyerésére. Az idei esztendő­ben négy dalostárs vált érdemessé a díj­ra, melyet Horváth István polgármester adott át. Dr. Rodler Miklósné (Ági néni, alt) 40 éve, míg Beier Matthias (Matyi bariton), Beier Matthiasné (Márti, alt) és Botos Jánosné (Ari, szoprán) 30 éve tagja a Szekszárdi Madrigálkórusnak. Meg kell említeni dr. Lakatos Istvánt is, aki a leghosszabb ideje, 44 éve énekel az együttesben. Munkájuk felbecsülhe­tetlen a kórus életében, szeretetük, ki­tartásuk példamutató az együttes min­den tagja számára. Kedves hagyomány, hogy a jubileumi koncerteket a régi és jelenlegi tagok közös énekléssel zárják. Ezúttal Liszt Ave Maria című darabját énekelték a közönség és maguk nagy örömére. Énekelni szerető, jó társaságot ked­velő leendő énekeseket vár a kórus so­raiba, hiszen ahogy Kodály Zoltán mondta: „A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatvá­nyozza". Állva tapsolt az értő szekszárdi közönség A műfaj egyik legkiválóbb művésze, Máté Ottilia is fellépett a magyar nóta esten ■ „Szép vagy, gyönyörű vagy Ma­gyarország...” címmel rendezett ma­gyar nóta estet május 7-én a művelő­dési ház színháztermében a Magyar Nóta Kedvelők Baráti Köre. Az est díszvendége Máté Ottilia dalénekes volt, fővédnöke pedig Horváth Ist­ván polgármester. A telt házas közönséget - a jegyek zöme már elővételben elkelt - Csötönyi László Kazinczy-díjas elő­adó köszöntötte Petőfi Sándor: „Szü­lőföldemen” című versével. Ezt kö­vetően léptek színpadra a baráti kör tagjai, akik közül többen szólót éne­keltek, a kórus pedig kétszer örven­deztette meg egy-egy nótacsokorral a nézőket. A szólisták - Varga Ist­ván, Barkóczi Erzsébet, dr. Imreh Csanád, Fritz Anna, Szabó Tamás, Lendvai Klára, Incze Zoltán, Jakab Lászlóné, Péterbencze István, Végh Imre, Baksai Ferenc, Odor Vera és Kiss Dezső - dalai az est címéhez méltóan többnyire a hazaszeretet­ről szóltak. A kórus első fellépésén elhangzott dalokat az édesanyáknak ajánlotta - válogatta és kötötte cso­korba - Csepreginé Odor Vera, a ba­ráti kör titkára, az est főrendezője. A szólistákat a szekszárdi gyöke­rekkel rendelkező Csicsó Győző és zenekara - akik erre az estre érkez­tek Szegedről - kísérte. A zenekar két önálló számmal is kedveskedett a közönségnek, majd a nagy tapsot rá­adásként még egy cimbalmos és egy prímás szólóval is megköszönték. Á magyar nóta mellett ismert operett dallamok is felcsendültek, elsőként Kacsóh Pongrác „Rákóczi megtéré­se” című dala - a hazaszeretetről szó­ló egyik legszebb dal -, melyet Baksai Ferenc, a baráti kör elnöke adott elő Vesztergám Miklós tároga­tóművész kíséretével, aki az est so­rán többször is közreműködött. Ezt követően Csepregi Péter és Kiss De­zső aratott sikert Zerkovitz: „Mi mu­zsikus lelkek...” című dalávaL Az est fénypontja a díszvendég, Máté Ottilia volt. Az énekesnő Nagy­váradról, a Körös-parti Párizsból in­dult, onnan hozta magyarságával, a Péterbencze István énekel hazaszeretettel kapcsolatos gyönyö­rű dalait. A fél világot bejárta, itthon a magyar nóta egyik legértőbb és legavatottabb tolmácsolója. A Ma­gyar Köztársaság Érdemrend Lovag­keresztjének kitüntetettje. Színpad­ra lépését szűnni nem akaró taps fo­gadta. A művésznő csodálatos hang­ja betöltötte a színháztermet, hu­morával, kedvességével azonnal el­varázsolta, sőt meg is énekeltette a közönséget. Máté Ottilia elénekelte a Székely Himnuszt is, a közönség pedig felállva, vastapssal köszönte meg műsorát. A művésznőnek Hor­váth István polgármester virágcso­korral köszönte meg a közönség és a város nevében, hogy ellátogatott Szekszárdra, s felejthetetlen él­ményt szerzett a magyar nóta ked­velők egyre nagyobb táborának. A jó hangulatú est a baráti kör kórusa és Máté Ottilia közös éneklésével ért véget, amelyben elhangzott a műsor címadó dala: „Szép vagy, gyö­nyörű vagy Magyarország...” Sas Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom