Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-04-18 / 15. szám
I 2010. április 18. KÁVÉ DUPLA HABBAL ya§4 Tánc a múltjuk, jelenük és- Honnan indult a tánc iránti sze- retete, s milyen út vezetett a színpadig?- Dávodi származású vagyok, már általános iskolában is a néptánc együttesben táncoltam. A sport és a tánc irányított Pécsre, a Művészeti Szakközépiskolába, s már az év elején „szembesültem” azzal, hogy ez nem néptánc, hanem balett. Elsőként a debreceni Csokonai Színházba szerződtem, majd Miskolcon táncoltam. Pécsre 1996-ban tértem vissza szólistaként. Keveházi Gábor, az akkori igazgató meghatározó szerepet töltött be szakmai életemben. Kicsit több volt, mint mester, példakép. Sokat köszönhetek neki.- Ámulta csodáljuk a táncművészeket, akik a színpadon a „ testükkel beszélnek”, s kevesen gondolunk rá, hogy a szépsége mellett milyen kérész életű is a hivatásuk...- Egy táncos 18-20 évesen kerül be a színházba, 26 évesen ér(het) a csúcsra, s attól kezdve legfeljebb tíz évig táncolhat. A táncosok aktív idejének minden pillanatát a tánc teszi ki, amely elhasználja a testet, így korán kell nyugdíjba menniük, kevés pénzért. Akad, aki átképzi magát, s így gondoskodik a későbbi életéről, aki nem ezt választja, arra nehéz idők várnak. Mi a feleségemmel előre gondolkodtunk. A színházi munkánk mellett elvégeztük a Táncművészeti Főiskola moderntánc-pedagógiai szakát, ahol igazgatóhelyettesünk Uhrik Dóra volt. így vált lehetségessé, hogy immár 10 éve tanítunk Szekszárdon. A következő nehéz döntés az volt, hogy két gyerekkel tudunk-e kétlaki életet élni? Akkor határoztuk el, hogy a gyerekek és a tanítás érdekében ideköltözünk.- Mit jelent az Ön számára a tánc?- Az utóbbi két évtizedben műiden napomat a tánc töltötte ki. Ezt a hivatást nem lehet pénzért művelni. Aki ma Magyarországon ezt az önsanyargató hivatást választotta, az csak szerelemből, hivatástudatból, küldetésSAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Valkai Csaba Csanád és felesége, Valkainé Daczó Eszter Nívódíjas táncművészek. A Pécsi Nemzeti Színház vezető szólistái, s 10 éve a PTE Illyés Gyula Gyakorló Iskola táncművészeti tagozatvezető tanárai. Közel egy éve nemcsak tanítanak Szekszárdon, de gyermekeikkel otthonukként is választották a várost. Egy férfi: Valkai Csaba Csanád Egy nő: Valkainé Daczó Eszter bői teszi. Továbbadni a tudást leg- j alább olyan nagy küldetés, mint a í színpadon táncolni, majd hallgatni, j amikor háromezer ember tapsol (ez j egy mexikói előadáson volt), s érezni, ; hogy ezért megérte. Pályafutásom 1 csúcsa volt, amikor Yorma Elovaf a ] Bostoni Balett világhírű koreográfia- I sával dolgozhattam Pécsett.- A jövő? Olyan sikereket elérni a ; tanításban, mint a táncban?- Szeretnénk az elkezdett munkát ; fejleszteni, középfokú oktatást beve- 1 zetni. Úgy érezzük, Antus Erzsébet j igazgatónő támogatását eddig is meg- ! kaptuk, s ez a továbbiakban is erőt ad j a munkánkhoz. Nagy álmunk, hogy ! létrehozzunk egy együttest. Igény j van a táncra, ezt tapasztaltuk kará- I csony előtt, amikor három napig ját- ; szőttük a Diótörőt telt ház előtt. Nyá- 1 ron, július elején tánckurzust tartunk ; 60-70 fő részvételével- Komoly munka, nagy tervek...- Szeretnénk megnyerni a város \ vezetését - akikről köztudott, hogy ! művészetet szerető emberek -, hogy ; a programjainkat tovább tudjuk vin- 1 ni. Szeretnénk, ha látnák, tapasztal- | nák, hogy a néptánc mellett egy má- ! sik táncművészeti vonalnak is van lét- j jogosultsága Szekszárdon.- Pályájának kezdete hasonló, mint a férjéé. Ami nem csoda, hiszen gyermekkora óta táncos szeretett volna lenni...- Harkányi származású vagyok, és szintén a Művészeti Szakközépiskolában végeztem. Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, vezetője volt a tanárom. Szintén vidéki színháznál kezdtem: Debrecenben táncoltam egy évig, majd visszakerültem Pécsre, ahová Tóth Sándor akkori igazgató szerződtetett le, és 1998-tól lettem szólista. Olyan megtiszteltetés ért, hogy Keveházi Gábor igazgatása alatt próbavezető, balettmester lehettem, az együttesnek a klasszikus balettet tanítottam. Keveházi valóban meghatározó volt mindkettőnk életében. Hívott bennünket Budapestre is - szakmailag nagy előrelépés lett volna -, mi mégis Pécs mellett döntöttünk.- Szerencsére, hiszen így került képbe Szekszárd, ahol immár egy évtizede tanítanak...- A művészeti képzésbe 10 éve léptünk be. Harminc-negyven gyerekkel indultunk, most 130 tanítványunk van. Igen komoly szakmai munka folyik. Az óvodában az alapozásnál kezdjük, majd az életkornak megfelelően haladunk, építkeEgykori profi táncosként a jövő táncosait tanítgatják JOVOjUK zünk, és felső tagozatban lép be a férjem a tanításba. Pedagógiai szisztémánk nemcsak arra irányul, hogy „leadjuk” az anyagot, hanem megpróbálunk művészeket nevelni. Ugyanakkor ez nem egy balerinaképző. Eleinte több gyereket hoztak, akiknél a tánc segítségével gyógyító foglalkozásokat is tartottunk. Az elsődleges cél, hogy a gyermek megszeresse a táncot, a közösségi életet, megtanulja a jó testtartást, mozgáskultúrát.- Az évek alatt végzett sok-sok munka komoly eredményeket hozott az utóbbi két esztendőben...- Már tavaly rendeztünk egy versenyt, s miután itt nem volt ilyen közösség, úgy döntöttünk, hogy összefogjuk a környékben tánccal foglalkozó közösségeket. Az idén már több művészeti iskola részvételével rendeztük meg a II. Szekszárdi Táncvarázs Fesztivált. A magas színvonalú verseny reggel 8-tól este 8-ig tartott, 70 műsorszámban 500 gyerek indult. Tőlünk hét osztály indult, és ugyanennyi díjat hoztunk, nyertünk el. Ebből hat első, és egy második helyezés volt. Olyanok is felléptek, akik az országos versenyeken indultak, ami már előrevetíti a folytatást, a színvonal emelkedést. A tánc, amit tanítunk nem a divattáncok formanyelve, hanem a klasszikus balettre épülő, a mai modern tánctechnikák összefogó formanyelve.- Mit jelent az Ön életében a tánc?- A tánc az életem. Pici gyermekkorom óta arra készültem, hogy táncos leszek. Ebben látom a jelent, s a jövőt is. Ma már nemcsak táncosként, hanem pedagógusként is. Miután a férjemmel profi táncosok vagyunk, s már kiéltük, megéltük a tánc adta örömet, sikert, lezárult egy korszak az életünkben. Ma már a tanítványaink sikereinek örülünk, hiszen az ő sikerük azt jelenti, jól tesszük a dolgunk. A színpad azért még hiányzik mindkettőnknek...
