Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-09-06 / 30. szám
>009. szeptember 6. HÉTRŐL HETRE SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 5 A „rosékirály” a vöröseivel is sikeres A Közjóért elismerő díj idei kitüntetettje: Dúzsi Tamás borász \ jubileum, a sikerek, az elismerések éve az idei (is) Dúzsi Tamás számára. A családi pincészetét 15 évvel ezelőtt alapította, az év slső felében két világhírű versenyen nyertek borai, s augusztus 20-án Szekszárd város közgyűlése Közjóért elismerő díjjal jutalmazta az őszinteségéről, szókimondásáról ismert borászt. Sas Erzsébet- Kezdjük az idei sikerekkel...- Tavasszal Cannes-ban, a világ egyik legnagyobb versenyén (Mondial de Rose) - melyen 815 rose bor indult, s ebből 45 kapott arany minősítést három arany- és egy ezüstérmet nyertem. Rajtam kívül még egyetlen magyar aranyérmes volt. Június Spanyolországban, a Zarcillo de Late - szintén a legjelentősebb versenyek egyike - a görögszói Cabernet Franc és Cabernet Sauvignon 2005-ös évjáratú vörösboraimmal nyertem.- Rosé boraidról lettél ország- és világhírű. Mi a titkod?- Rosé borral győztem először, s az országos versenyeken évek óta ott vagyok a legjobbak között, azóta viszont már a vöröseim is arattak győzelmeket. Titok nincs, precízen kell a roséval dolgozni. Maga a szőlő termelése, a szüret, s minden munkafázis nagyon kényes, s mindnek megvan az ideális ideje, amikor el kell végezni. A borok egyébként arra valók, hogy felüdítsenek, s erre kitűnő ital a rosé, hiszen könnyű, zamatos, társalgáshoz ideális. A borok igazi ízüket mégis a megfelelő étel fogyasztása mellett fejtik ki.- A városi elismerés hol helyezkedik el a boraiddal aratott „győzelmek ” között?- Nagyon sokat írnak a hazai és külföldi szaklapok egy-egy rangos verseny után aratott sikereinkről. Talán jobban ismernek az országban, a világban, mint itthon. Ezzel a kitüntetéssel „helyrebillent” az egyensúly, aminek természetesen örülök.- Elnyerted a „Szentendre város bora” címet. Dúzsi Tamás borász- Aminek kétszeresen örülök: ezen a nemes vetélkedőn nagyon jól szerepeltek a szekszárdi borászok nedűi, másrészt két évig tőlem rendel bort a város, ami igazán nagy elismerés.- A borászok nagy része jó szónok, úgy beszél a borairól, mint ha nőkről tenné. Te a borospalackjaidon, s mostani beszélgetésünk alatt is bizonyságot tettél arról, hogy a bor és a költészet nagyon jó barátok.- Aki ért a szakmájához és szereti azt, az tud is róla beszélni. A palackjaimon található idézeteket pedig a borokhoz válogatom. Minden évjárat, minden bor más verset közvetít. Igyekszem a bor jellegét és a vers hangulatát párosítani. Ebben olyan költők vannak segítségemre, mint Babits Mihály vagy Garay János, a maiak közül pedig Kis Pál István. Szeretem az irodalmat, a költészetet, s mint látható, a „vers a boron” műfajt.- A családi vállalkozást feleségeddel és gyermekeiddel, alkalmazottakkal és idénymunkásokkal tudod ilyen kitűnően működtetni. Végül még egy kérdés: véleményed szerint mi a bor?- Mint fogyasztó: egy kedves, finom ital, amely hagyja, hogy megigyák. Mint borász: egy alkoholos erjesztéssel tartósított gyümölcslé. Szőlősgazdaként pedig azt mondhatom, hogy aki bort termel, annak van bizalma a jövőben. „A fúvószenekarral egy álmom vált valóra” A Közjóért elismerő díj idei kitüntetettje: Kovács Zsolt trombitatanár, karnagy hívnak minket évről évre, és persze országos fesztiválokra, találkozókra is járunk.- Milyen évet tudhatnak maguk mögött, és mik a közelebbi ten<eik?- A tavaly decemberi, 20 éves jubileumi koncert után - melyen a zenekar maximális 100 ponttal nyert kiemelt arany diplomát -, természetes, hogy egy kis lazítás következett. Régi tagok búcsúztatása, újak beépítése az együttesbe, s felkészülés á Bietig- heim-Bissingeni zeneiskola fúvószenekarának áprilisi fogadására. A német vendégeknek szerveztünk szekszárdi, sárközi, illetve pécsi programokat. A látogatás fénypontja az április 17-i koncert volt a Garay gimnázium dísztermében, a két zenekar remek programot adott. Májusban és júniusban a zenekar fellépett a Pünkösdi Fesztiválon, a Streetball Fesztiválon, a Sióagárdi Halfőzőversenyen és a Szent László Napokon. A nyári szünet után már augusztusban megkezdődtek a próbák, hiszen októberben utazunk a Bautzeni Nemzetközi Fúvósfesztiválra. Szeptemberben a plusz próbákon kívül a Szekszárdi Szüreti Napokon és a Zombai Szüreti Fesztiválon is fellépünk. Kovács Zsolt karnagyként kiemelkedő jelentőségű tevékenységet folytat Szekszárd város kulturális életében, a testvérvárosi kapcsolatok megerősítésében és igazi ápolója a Tolna megyei sváb fúvós hagyományoknak. Több évtizedes eredményes munkáját a város közgyűlése Közjóért díjjal ismerte el. Lakatos Orsolya- Hogyan indult a zenei pályája?- Kiskunhalason, kilenc évesen kerültem be egy fúvószenekarba. Úgy emlékszem, akkor döntöttem el, hogy ez lesz a hivatásom. Röviddel később beiratkoztam a zeneiskolába, ahol Szőke Antal lett a trombitatanárom. Szigorú volt, de szeretettel tanított: hatására és javaslatára léptem a zenei pályára.- Holfolytatta tanulmányait?- A szegedi konzervatóriumban, s az ottani négy év alatt az iskolai fúvós- zenekar tagja is lettem, természetesen. Pécsett szereztem meg a zenetanári diplomát, s abban az időszakban végig a Szénbányász Fúvószenekarban játszottam. Kovács Zsolt karnagy- Ezután került Szekszárdra?- Nem azonnal. A helyőrség fúvószenekarában töltöttem el másfél évet Székesfehérváron.-Ezek szerint kilencéves kora óta megszakítás nélkül játszik fúvós- zenekarban?- így van. Jelenleg az Alisca Brass Band-ben.- Mit érzett, mit gondolt, amikor Thész László, a zeneiskola akkori igazgatója 1988-ban felkérte a fúvószenekar megalapítására?- Boldogság és elégedettség fogott el, hiszen ezzel valóra vált az álmom. Akkori kollégáim, Falussy Mária, Pecze István és Szily Lajos a kezdetektől támogattak. A zenekar 12 taggal kezdett próbálni - ez hiheteüenül kevés a mostani 60 főhöz képest ez a létszám megduplázódott a következő egy évre, amikor megszerveztük az első zenekari tábort Domboriban. Gyorsan fejlődött a zenekar. Az első külföldi utazás (Bietigheim-Bissin- gen, 1990 - A szerző) óriási „lökést” adott a tagoknak. A helyi kitűnő fúvósokat hallva megértették, hogy a kemény munka, a rendszeres próbák előrelépést hoznak, minőségi zenét lehet produkálni.- A város rendezvényein rendszeresen találkozhatunk Önnel és a zenekarral..- Hosszú idő óta tevékenyen részt veszünk Szekszárd kulturális életében. Ápoljuk a német nemzetiségi hagyományokat: minden évben fellépünk a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat gálaestjén, a szüreti és pünkösdi rendezvényeken. Ezek mellett a legkülönbözőbb eseményekre