Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-03-01 / 8. szám

2009. március 1. HÉTRŐL HÉTRE SZEKSZÁRDI 1ASÄRIAP Egyensúlyban a költségvetés Húszmilliós törzstőkével Városfejlesztő Kft.-t alapított a közgyűlés Szekszárd város képviselő-testü- lete két ellenzéki szavazattal el­fogadta a 2009-es költségvetést csütörtöki ülésén. F.L A megyeszékhely idei költségvetési fő­összege 8,371 milliárd forint, a végső „keret” - a prognosztizálható pályázati pénzekkel együtt - várhatóan 9-10 mil­liárd forint között áll majd meg. Miként az elmúlt két esztendőben, a működé­si célú bevételek a tervek szerint 2009- ben is meghaladják majd a kiadásokat, vagyis a költségvetés stabil, egyensúly­ban tartható. A működési célokra 148 miilió, míg fejlesztési célú tartalékként 679 millió forintot különített el a vá­ros. Utóbbit a a pályázatok finan­szírozására fordítják majd, így benne van például a városrehabilitáció és az Agóra program teljes önereje Ls. Ács Rezső gazdasági alpolgármes­ter kiemelte, hogy az önkormányzat­nak nyújtott állami támogatás 170 millió forinttal kevesebb a 2008-as- náf s ezzel nominál értéken a 2003-as szintre esett vissza, miközben az ön- kormányzati kiadások legnagyobb té­telét jelentő „rezsiköltség” az energia- hordozók áremelkedése miatt az inflá­ciót jóval meghaladó mértékben nőtt. A kormányzati összeg ugyan már a bérjellegű kiadásokat sem fedezi, a vá­rosvezetés két vezérelvéhez mégis ra­gaszkodik. Nevezetesen az önként vál­Ács Rezső (jobbról) és Máté Péter a költségvetés vitájában lalt feladatokban (pl kulturális intéz­mények fenntartása) nem lép vissza, és az intézményei dolgozóinak járó szociális juttatásokat (pl étkezési utal­vány, üdülési csekk) is egyelőre csor­bítatlanul hagyja. Utóbbiak megtartá­sa attól is függ, hogy amennyiben a kormány ezeket a béren kívüli juttatá­sokat is megadóztatja, ad-e mellé kom­penzációt az önkormányzatoknak. Ács Rezső elmondta, hogy a költ­ségvetés készítésekor természetesen nem hagyhatták figyelmen kívül az or­szágos és nemzetközi gazdasági, pénz­ügyi folyamatokat sem. A helyi adóbe­vételek esetében például a 2008-as 1,63 milliárd forintos bevétel helyett 2009-re már csak 1,5 milliárddal kal­kulálnak.- Az előbb említett okok miatt a költségvetés csak szigorú elszámolás­sal tartható egyensúlyban, vagyis min­den kiadott pénz helyét, annak indo­koltságát alaposan megvizsgáljuk - mondta az alpolgármester, majd hoz­zátette: az önkormányzat a jövőben igyekszik jó fizető íenni, az éves működést az előre elkészített cash­flow terv alapján fogja finanszírozni, vagyis ha a korábbinál némiképp hosszabb határidővel, de mindig azon belül kifizetni a vállalkozókat. Városfejlesztési Kft.-t alapított a közgyűlés A költségvetés szavazásakor ugyan még nem, a további napirendi pon­tok esetében azonban zömmel teljes volt az egyetértés a városvezető és az ellenzéki koalíció soraiban ülők kö­zött. Egyhangúlag szavazta meg a tes­tület például az okmányiroda tetőcse­réjére beadandó pályázatot, de az óvo­dai, iskolai beíratások időpontjában is egyetértettek. A közgyűlés elfogadta a városi rendőrkapitányság és a hivatásos tűz­oltóság 2008. évi beszámolóját, Hor­váth István polgármester pedig kö­szönetét mondott a testületeknek az elmúlt évi munkájukért. A képviselők zárt ülésen döntöttek az „Év Tűzoltó­ja” és az „Év Rendőre” cím kitüntetett­jeiről. Elfogadta a közgyűlés a Szekszárdi Városfejlesztési Kft. alapító okiratát. A társaságot húszmillió forintos törzstő­kével hozták létre, a kft. ügyvezetőjé­nek öt éves időtartamra Kerekes Lász­ló építész-tervezőt nevezték ki. A fel­ügyelő bizottság elnöke Fajszi Lajos (Fidesz-KDNP) lett, tagjai Itosfai Gá­bor (MSZP) és Máté Péter (Fidesz- KDNP). A társaságot a Béla király tér és a piactér rekonstrukciójáról szóló pályázat feltételeként kellett létrehoz­ni, de feladatai közé tartozik az önkor­mányzat saját beruházásainak lebo­nyolítása is. A helyi romák üzentek a közélet szereplőinek „Nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzdenek” ■ Pártállásuktól függetlenül a helyi ro­ma vezetők képesek leülni egy asztal­hoz, ami pékla lehet a nagypolitika szá­mára - szögezte le az üzenetet a szerdai sajtótájékoztatón Sárközi Károly, az Or­szágos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese. A tájékoztató témáját illetően egyébként nincs is jelentősége a megyei romavezetők hovatartozásá­nak, ugyanis a sajtóbeszélgetés apropó­ja a Tatárszentgyörgyön hétfőn elköve­tett megrendítő kettős gyilkosság volt. A tájékoztatón Sárközi Károly mellett részt vett Sárközi János József, a megye nemzeti és etnikai kisebbségi területi koordinátora, Pongó Ignác, a Magyar- országi Cigányok Fórumának megyei kisebbségi frakcióvezetője, valamint Kalányos János, a CKÖ megyei elnöke, egyben kisebbségi tanácsnok. Hangsúlyozták, hogy immár húsz esztendeje kihasználnak minden al­kalmat, hogy felhívják a figyelmet a „roma kérdés” megoldásának sürgető szükségességére, de úgy tűnt, „ez egyetlen párt számára sem volt fon­tos”. Pedig - mint Sárközi Károly fo­galmazott - különösen most, amikor az ország egyre nehezebb helyzetbe kerül, nem megengedhető a romák­kal szembeállítani a közvéleményt. Többször, más-más szövegkörnyezet­ben hangzottak el a bűnbakkeresés, az előítélet, a gyűlölet, a vádaskodás, valamint a demokratikus jogállam, az együttműködés és az összefogás sza­vak, majd az a lehangoló megállapí­tás, hogy „a szegénység elleni küzde­lem mára a szegények elleni küzde­lemmé vált”. Természetesen nem felejtkeztek meg a roma vezetők saját felelősségé­ről sem, hiszen az egyre súlyosodó problémák megoldásában nekik is részt kell vállalniuk. Azt is kifejtették, hogy e veszélyes társadalmi problé­mát nem lehet egyetlen kormányon számon kérni, hiszen a „mindenkori kormánynak a feladata a törvények betartatása, s valamennyinek felelős­ségteljesen meg kellett volna tennie a magáét”, s akkor a helyzet nem fajult volna idáig. A megye roma vezetői tartanak at­tól, hogy a felajánlott tízmillió forint nyomravezetői díj ellenére sem lesz­nek meg a tatárszentgyörgyi gyilkos­ságok elkövetői, ahogyan az előző esetben sem. Megdöbbentőnek, sőt tarthatatlannak ítélték, ahogyan egyes sajtóorgánumok, illetve polgár- mesterek állnak a kialakult helyzet­hez. Szerintük „máris ketyeg az etni­kai bomba”. Arra a kérdésre, hogy megyénk­ben, illetve városunkban milyen a kapcsolatuk a megye rendőr-főkapi­tánysággal, illetve a városi kapitány­sággal, Sárközi János József azt vála­szolta, hogy jó, s hozzátette, a napok­ban találkoznak a megye rendőri ve­zetőivel. Megjegyezte, hogy fölvetik az együttműködési megállapodásuk megújításának szükségességét is. V.H.M. Sárközi Károly (jobbról) és Pongó Ignác a tájékoztatón

Next

/
Oldalképek
Tartalom