Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-03-01 / 8. szám

: SZEKSZÁRDI WASARNÄP HÉTRŐL HÉTRE 2009. március 1. Még mindig lázadónak érzi magát Varga Miklós már 1984-ben egységes Európáról énekelt Európa 1984-ben még mestersé­gesen ketté volt szakítva! Ez a po­litikának volt köszönhető, nem a benne élő népeknek, melyek már évezredek óta kapcsolatban áll­tak egymással! - utalt a népszerű énekes, Varga Miklós első, nagy sikert aratott kislemezes dalára a főiskolán tartott előadásán. Gyimóthy Levente Az 1984-es Európa, mely szerzemény szövege akkoriban - vitathatatlanul - egyfajta kontinens-egyesítéssel ért feL Köztudatba való berobbanását azon­ban - mint azt a szekszárdi közönség­gel megosztotta - közvetlenül meg­előzte egy korábbi siker: az István a ki­rály ‘83-as Királydomb-i bemutatója. Az említett rockoperában ugyan még fizikailag nem vett részt, viszont az Istvánt játszó színművész, Pel- sőczy László énekhangjaként már hallhatta teljesítményét 15 millió magyar ember. Mint azt karrierjének korai szaka­száról megtudhattuk, abban az idő­ben - egy tehetségkutató verseny eredményeként - a Pandora's Box, vagy ismertebb nevén P. Box nevű rock-formációnak vált azonnal jelleg­zetes hangú énekesévé. Varga Miklós bő két esztendőig dolgozott a zenekarban. Aztán az István, a király sikere után, 1984-ben zenésztársával írt egy bomba jó dalt az alakulóban lé­Szekszárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzata a 2001-ben módosított 29/1994.(VIII.22)KT. számú rendele­tére hivatkozva (olvasható a Polgár- mesteri Hivatal honlapján) a követke­ző módon és az itt jelzett határidőre várja a város polgárainak, civil szerve­zeteinek, intézményeinek, vállalatai­nak javaslatait a 2008-as naptári év megörökítésre érdemes eseményeiről Az Aranykönyvbe való bejegyzés indoka lehet, olyan- kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény, amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon,- kiemelkedő - szekszárdi sze­mélyhez, közösséghez, intézményhez kötődő - teljesítmény, ezt elismerő Tolna megyei, Szekszárd városi képvi­selőtestületi, illetve országos, nemzet­közi szervtől kapott kitüntetés,- neves személyiség látogatása,- természeti jelenség, amelynek je­lentős kihatása volt a város életére, vő Varga Miklós Band számára, mely­nek szövege „csak úgy, egyszerűen” a kék, koptatott farmerről szólt. Ugyan­akkor benne, érzelmi síkon nem iga­zán passzolt össze a zenei ív a szöveg­világgal. Varga Miklós elmondta: sze­rencse, hogy imigyen történt, hiszen annak kultúrháznak a vezetője, ahol gyakorta próbáltak, az idő tájt kiírt magából egy megható szöveget „Eu­rópa” címmel melyet fel is ajánlott Miklóséknak megzenésítésre. A szö­veg szerzője, a csak névrokon Varga Mihály sem tudhatta még, mi kereke­dik ki a dologból. A többit már nem nehéz kitalálni: adott egy jó dal s egy nem kevésbé ütős szöveg. Ha dúdo- lással a kettő passzol már semmi nem választhatja szét őket. A következmény várható volt: egy saját útját kereső, a P. Box zene-kar­ból frissen kivált Varga Miklós, és rögtönzött zenekarának nosztalgia­koncertjén, egy ráadásaként bemu­tatott új dal gyakorlatilag kiverte a biztosítékot ‘84-ben. Az eredmény? 170 ezer eladott kislemezből auto­matikusan aranylemez, frenetikus külföldi sikerek, no meg egy svájci plagizálás-kísérlet, melyekre aztán szerencsére hamar fény derült. No és még valami: egy már külföldi ven­déglátós karriert fontolgató, de az­tán végleg itthon maradó énekes. Nekünk, magyaroknak! Varga Miklós előadásán beszélt ba­rátokról, gyermekeiről, s emberi- események és teljesítmények - a reál és a humán szférában - amelyek új értéket teremtettek, illetve a város hírnevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminőségét pozití­van befolyásolták,- kitüntetéseknél azok a szekszárdi polgárok javasolhatók, akik Tolna me­gye, vagy Szekszárd város közgyűlése által alapított, a köztársasági elnök, illetve országos hatáskörű szervek ki­tüntetettjei, ‘ - a rendszeresen ismétlődő ese­mények, megemlékezések, nagyren­dezvények esetén a javaslatban a ju­bileumi alkalmakon kívül felterjeszt­hető az adott évben különösen ki­tűnt rendezvény (illetve annak ele­me) is,- az általános- és a középiskolák di­ákjainak tanulmányi, sport, művésze­ti, kulturális versenyein az országos I­III. helyezettek, illetve az arany-, ezüst-, bronzéremmel kitüntetettek, az OKTV és az OSZTV versenyeken Varga Miklós kedveli városunkat kapcsolatokról, melyeket csak akkor érdemes felújítani, ha arra méltónak találtatnak. Elmondta, mennyire fáj neki 2004. december 5-ének gyá­szos, nemzettelen napja, melyet - a jelenlegi miniszterelnökre célozva - a “hibbant Néró” ostoba televíziós szereplése tett azzá, amivé lett, óriási sebeket ejtve a külhoni magyarok lel­kén a kettős állampolgárság megta' gadásával. „Nekik, akiket szerencsétlen mó­don 1920-ban elcsatoltak, soha nem jutott eszükbe, hogy elvegyék az itt­honiak nyugdíját” - utalt a pár évvel ezelőtti demagóg kormánypropagan­az országos I-X. helyezettek kerülhet­nek Szekszárd város Aranykönyvébe. A bejegyzésre javaslatot tehetnek szekszárdi polgárok, közösségek, in­tézmények, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek. A javaslathoz szükséges űrlap letölt­hető a Polgármesteri Hivatal honlap­járól ül hivatali időben átvehető az ügyfélszolgálati irodában. Kérjük, éljenek javaslattételi lehe­tőségükkel és alapító okirat követel­ményeinek megfelelő eseményekről teljesítményekről személyekről küld­jenek kellően indokolt javaslatokat 2009. március 31-es határidőig az alábbi címre: Dr. Dobos Gyula igazgató, Tolna Megyei Levéltár Szekszárd, Pf. 33. (A borítékon: Aranykönyvi javaslat), vagy e-mail: dob66l2@mailiif.hu A közgyűlés által jóváhagyott Aranykönyv a Szekszárdi Vasárnap 2009. augusztusi, ünnepi számában jelenik meg. da egy szeletére az énekes. Legna­gyobb élményének a 2003- június 5- én, Csíksomlyón előadott István, a ki­rályt tartja, mely óriási élményt adott az erdélyországi magyaroknak. Varga kiemelte, azért is volt ez nagy ese­mény, mivel kevesen tudják, hogy 1990 óta sohasem a román államon, hanem a hazai és az erdélyi magyar politikai hozzáálláson múlt, hogy a darab eljuthasson Székelyföldre! Nemzetben gondolkodó ember­nek tartja magát, s két gyermekét is e szellemben szeretné felnevelni. Úgy véli, tudatosítani kellene, hogy a gyermekek manapság gyakoribb de­viáns viselkedése miatt a szülőknek kellene magukba nézni, s nem min­denáron a pedagógust hibáztatni. Megtudtuk, hamarosan új lemezt vesznek fel zenésztársaival, s figyel­mébe ajánlotta mindenkinek egy fia­tal zenésztársa által alapított vadona­túj zenekart, a Patriótát. Úgy érzi, an­nak ellenére, hogy 52 évesen hajko­ronája már nem a régi, belül még mindig huszonéves lázadónak érzi magát. Varga Miklós mindig szívesen látogat a szerinte mediterrán hangu­latú Szekszárdra, mert - ahogy' fogal­mazott - délen valahogy vidámabbak és nyíltabbak az emberek. A művész bevallotta: sokáig az egri nedű volt kedvence, mígnem a 2007-es Béla-ki- rály téri rockopera után meg nem is­merte az itteni neves bortermelők által kínált vörösborokat... PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Alapítvány a Választásokért Kre­atív pályázatokat hirdet 18 és 30 év közötti fiatatok számára „ÉN és az EU” címmel három témakörben. I. Esszé pályázat II. Poszter pályázat III. Műalkotás (fotó; szobor- kisplasztika-makett; textil; rövidfilm; zene) pályázat A pályázó a helyi közösségéből vá­lasztott témát dolgozzon fel amely kapcsolódjon az Európai Uniós csatla­kozás folytán megvalósult beruházás­hoz, vagy mutasson be egy olyan le­hetséges fejlesztést, amely az Unió ré­vén valósítható meg. Az alkotás mon­danivalójának pártsemlegesnek kell lennie, az nem irányulhat semmilyen, a választáson induló jelölőszervezet nyílt, vagy burkolt propagálására. A témakörök legszínvonalasabb pályamunkáinak első helyezettje brüsszeli utazást nyer. A pályázatok beérkezésének határ­ideje: április 30. 16 óra. Az elbírálás határideje: május 12. További információért keressék fel a www.elsovalaszto.hu honlapot. Felhívás javaslattételre Szekszárd város aranykönyvébe történő bejegyzéshez

Next

/
Oldalképek
Tartalom