Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-10-19 / 36. szám
y SZEKSZÁRDI _________________ HÉ TRŐL 2008. október' Mustármag néven napközi nyílott a katolikus oviban ■ Mustármag névvel ünnepélyes keretek között nyitotta meg ajtaját október 10-én a gyerekek és a szülők, valamint a meghívott vendégek jelenlétében a Családi Napközi vezetője, Csausity Éva. A helyet a Szt. Rita Katolikus Óvoda biztosította, aminek vezetője, Szilyné Simon Ágnes szeretettel fogadta a kezdeményezést. A megnyitón részt vett a Szt József Katolikus iskola igazgatója, Bertáné Hargitai Margaréta, helyettese, Fodor Mihályné, valamint Csillagné Szántó Polixéna, az önkormányzat művelődési bizottságának elnöke és Bacsmai László plébános is. A vezető külön köszönetét mondott Decsi-Kiss Jánosnak, a Szálkán a Művészetért Alapítvány elnökének, aki a családi napközi megalapításában és indításában nyűjtott segítséget, valamint alapítványán keresztül annak fenntartásában. A köszöntők után Bacsmai László plébános megáldotta a családi napközit, szavai útmutatók voltak pedagógusnak és szülőnek egyaránt: „A gyermek Isten ajándéka. (...) Neveljék szeretettel, türelemmel, s kellő következetességgel” Ezek után átadta ajándékait, melyek között szerepelt a gyermeknevelés 10 parancsolata is. Lámpacenter - hogy otthona ragyogjon! gondot, a Lámpacenter ezt is megöli ja! Szakemberek várják megrendeli sünk, legyen szó házhoz szállításról, v lanyszerelésről, lakberendezésről, vac akár egyedi kivitelezésű lámpák bi szerzéséről. Energiatakarékos izzói 1,2-2,5 wattos fogyasztással működ LED-es izzók nagy választéka vár mii két az üzletben. Érdemes időről időr figyelemmel kísérni az árukészlet me< újulását, hiszen folyamatosan változ akciós termékekkel várnak bennünke hogy lakásunk, házunk évszakról é szakra a legújabb trendeknek megteli lően újulhasson a világítás terén is. Egy kattintás (www.lampacenter.hu hogy otthonunk fényárban ragyogjo az ízléses, igényesen megszerkeszte internetes oldal kínálta számtalan te mék segítségével! Színesen, stílust san, játékosan. Aki azonban jobba szeret egy-egy terméket azonnal kiprc bálva „ízlelgetni" annak hangulaté megteheti Szekszárdon, Pakson, Dl naújvárosban, Békéscsabán és Kait csán a Lámpacenter üzleteiben! Ha lámpa, akkor Lámpacenter! Szekszárd, Széchenyi utca 41. Tel.: 74/ 416-622, 30/ 670-85-24 Paks, Dózsa György u. 4. Tel : 75/411-530 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8:3C 17:00, szombaton 9:00-12:00. (x Színes választékot találunk függő-, fali és állólámpákból egyaránt Munkából hazatérve mi a legelső mozdulatunk átlépve a küszöböt? Az ismerős illatot beszippantva természetesen azonnal felkapcsoljuk a lámpát! Jólesik az egész napos hajtás után a nyugalmas, meleg fényár. Hazaértünk. Csillárok, asztali, mennyezeti, fali vagy fürdőszobai lámpák, vidám színeket, no meg mesehősöket felvonultató világítás kisgyermekeink szobájába, spot lámpák, exkluzív pult- és szekrényvilágítás. Bárhova keressük is a fentieket, a Lámpacenterben garantáltan találunk ízlésünknek, egyedi igényeinknek - akár bohém elképzeléseinknek - megfelelő megoldást! S ha netán nincs időnk a rohanó hétköznapi forgatagban a megújult külsővel és árukészlettel vásárlóit szeretettel váró szekszárdi Széchenyi utcai üzletbe ellátogatni, hát rendeljünk bátran és kényelmesen a karosszékünkben ülve a www.lampacenter.hu oldalról, ahol több ezer termék közül válogathatunk valamennyi árkategóriát, stílust érintve! Első osztályú, minőségi német, spanyol, valamint svéd termékek széles kínálata vár bennünket a weboldabn, ahol tervezéssel, világítástechnikai szaktanács- adással szintén szolgálatunkban állnak! Negyvenezer forint feletti vásárlás esetén pedig ingyenes házhoz szállítással kedveskednek vásárlóiknak. Világítástechnika a garzonlakástól a luxusszállodáig - ez lehetne a mottója a Lámpacenter nevet viselő egykori Horányi-üzletnek, ahol az Európai Unión belül jelenlévő összes gyártó és nagykereskedő cég termékkatalógusa rendelkezésünkre áll a könnyebb választás érdekében. A kiválasztott termékeket egy, de legkésőbb három héten belül viszontláthatjuk otthonunkban, immár végleges helyükre kerülve. S hogy választásunk tökéletes, ha a Lámpacenterhez fordulunk segítségért, szavatolja ezt a több mint évtizedes üzleti tapasztalat, a profizmus, a figyelmes kiszolgálás, és nem utolsósorban a türelmes, professzionális tanácsadás. Irodai világítástól a gyermekek örömére forgalomba hozott színes, játékfigurás lámpákon át egészen a Swarovsky kristályokkal kirakott csillárokig választhatunk terméket, igazodva otthonunk berendezéséhez a világítótest anyagát, árnyalatát, stílusát illetően egyaránt. Hogy a villanyszerelés se jelentsen Párbeszéd a készülő szoborral Baka István portréján dolgozik Farkas Pál Farkas Pál szobrászművészt barátság fűzte Baka Istvánhoz Többeknek, de elsősorban önmagának tett ígéretét valósítja meg Farkas Pál szobrászművész, amikor elkészíti Baka István költő portréját. V.H.M. A művész úgy fogalmazott: törleszti az adósságát. A munka jól halad, a költő nemes anyagból készülő, 55-60 centi magasságú mellszobra november 27- ére, a felújított Babits Emlékház avatására elkészül. Farkas Pált és Baka Istvánt a hetvenes évektől mély barátság fűzte egymáshoz. Pontosan azóta, hogy várost „cseréltek”. Éppen akkor, amikor Baka István Szekszárdról Szegedre költözött, elvállalva a Kincskereső szerkesztését, Farkas Pál Szegedről városunkba jött tanítani. A művész úgy fogalmaz, hogy „illedelmes” portrét készít a jórészt befelé forduló barátjáról, akit ő maga is alig látott mosolyogni. De egyszer...- Autóbusszal utaztunk Szegedről a fővárosba. Az utat végigbeszélgettük, mire az elköszönéskor Déri után szabadon megjegyeztem, „ez volt egy nap hordaléka”. Az Élet és Irodalom sorozatára való utalásomra költőbarátom elmosolyodott - emlékezett a művész, majd beavatva jelenlegi munkájának titkába, hozzátette: - Ezt is említettem neki a szobor formálása közben... Mert ez nem egyszerűen manuális munka, hanem emlékezés és diskurzus, ami számomra lelki örömöt is jelent. Hiszem, hogy a forma és a tartalom e fajta ötvözése révén barátom személyisége, intellektuali- tása mindenki számára jól érzékelhető lesz a róla készült portrén. A közös emlékek felidézésekor szobrász egy Délma-gyarország cin lapot vett elő. Baka István tollából 19S október 15-én „Szegedi szobrász Sze szárdon” címmel jelent meg riport Farkas Pálról Szívesen mesélt Tisza-p; ú látogatásáról is, ahol ifjúsági olvasót bort vezetett „igazán profi” módon B ka. A szobrászművész arról is szó hogy mennyire szerette barátja Babi Mihály „fotelos szobrát”, s miként k rült lelki közelségbe Babitshoz...