Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-06-10 / 21. szám
i vasArIap HÉTRŐL HÉTRE ________^^usic „H agyományőrzés és hazaszeretet” 106 éve született dr. Hadnagy Albert megyei főlevéltárnok Beszélgetés dr. Gutái Miklósné Hadnagy Ilonával Közel negyven éve, hogy örökre itt hagyta városát íir. Hadnagy Albert, megyeszékhelyünk egyik kiválósága. Szellemével, fáradhatatlan igyekezetével - mellyel átmentette az utókornak megyénk kulturális örökségének legjavát - a mai napig találkozhatunk, ha kirándulást teszünk környékünk kastélymúzeumaiba, vagy ellátogatunk városunk vármegyeházának levéltárába. Az idősebbek még emlékeznek példaértékű munkabírására, amellyel a világháború alatt, után sikerült megóvnia a végső pusztulástól évszázadok irathalmazát. És emlékezhetnek em- berszeretetére, lokálpatriotizmusára is, mely élete minden percében jellemezte, s mely segítette őt híres kutatási eredményeinek létrejöttében... Idén, a főlevéltárnok születésének 106. évfordulója apropóján tettünk látogatást leányánál, Ilonánál, hogy meséljen nekünk múltról, találkozásokról, küzdelmekről, amelyek édesapja életútját igencsak behatárolták...- Mikorra tehető a Hadnagy család Tolna megyei életének kezdete? Milyenek voltak az első idők? Milyen eseményekkel indult édesapja karrierje?- Családunk a trianoni tragédia után került Erdélyből Tolna megyébe. Édesapámék hárman voltak testvérek, mind kiváló tanulók. Apám középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely-Mikó kollégiumban végezte, ott is érettségizett 1919-ben. Mivel a háború után semmi remény nem maradt arra, hogy tanulmányait a román egyetemen folytathassa, úgy döntött, az anyaországban próbál szerencsét. így aztán kiváló eredményeinek révén rögtön bekerülhetett az Eötvös-kollégiumba. 1924-ben, az egyetem elvégzése után a Bécsi Történeti Intézetben folytatta a doktori fokozathoz szükséges kutatásait, ahol is Szekfű Gyula volt munkatársa. Avatása után pályázta meg az itt akkor megüresedett főle- véltárnoki helyet, amely állást - jeles eredményeinek köszönhetően - azonnal el is nyert. Időközben meghívást kapott a budapesti Lónyay utcai református gimnáziumba, azonban ő inkább Szekszárdot választotta. Ebben az időben ismert meg kisparaszti sorsokat, és nyílt alkalma arra, hogy védelembe vegye őket az akkori pénzügyi igazgatással szemben, végletekig küzdve kiforgatásuk elkerüléséért. Tervezte egy olyan internátus létrehozását, ami szegény sorsú magyar gyerekek ingyenesen végezhették volna tanulmányaikat. Az erről szóló tárgyalásoknak azonban a katonai behívás vetett véget.- Milyen volt a személyisége? Milyen hatással volt az emberekre?- Szerény, csendes, elvhű ember volt. Barátja, Andrásfalvy Bertalan mondta róla egyszer: igazszerető, igazkereső ember, aki a nehéz időkben is megtartotta elveit. Csodálatosan jó apa volt, aki hazaszeretetre, emberségre tanított bennünket. Édesanyám, Dömötör Róna is sokat segítette őt, s szellemes megjegyzései, okos tanácsai miatt anyai nagyszüleim is nagyon szerették, becsülték személyét.- A háborús években, úgy tudom, levéltáron belül hatalmas anyagmentésbe kezdett. Milyen eseményeket élt meg édesapja ekkor és közvetlenül a háború után?- 1942-ben, a háború alatt kezdte meg a levéltár anyagának elrejtését a megyeháza börtönében. A gazdátlanul maradt levéltár anyagait szétszórták, az elrejtett iratok tetejét szétbontották, a levéltári berendezéseket teljesen megsemmisítették. A háború után hadifogságból visz- szatérve megkezdte a károk helyre- hozatalát. Fiatal lányként, emlékszem, nyaranta örökké úton voltunk, s a környék kastélyaiból - egyebek mellett az Apponyi, Csapó, Katalin-pusztai, kajdacsi kastélyállományból - gyűjtöttük a megmaradt anyagokat. Ennek köszönhetően kerültek elő igen régi oklevelek, bútorok, festmények. E mellett sikerült még édesapámnak közel húszezer kötetnyi könyvanyagot összerendeznie, amely szintén a levéltár anyagát gazdagítja.- Milyen szerepet vállalt 56-ban?- A forradalom alatt beválasztották a 16 tagú helyi forradalmi bizottságba. Ugyanúgy helytállt, mint máshol, s neki is köszönhetően, semmiféle attrocitás nem történt Szekszárdon. Ávós embereket menekített meg „börtönbe zárásukkal” a kivégzéstől. így kerülhették el a nép általi meglincselést. November 4-ig éjjel-nappal szólt a telefon, akkor értesültünk, hogy leverték a harcot. Nagy fájdalom volt ez mindannyiunknak.- A forradalom elfojtása után mi történt vele?- Nagyobb szocialista ünnepek alkalmával - mindig az ünnepség előtt egy héttel éjjel 2 körül - megjelentek a „rendcsinálók”, és begyűjtötték a felkelésben részt vett embereket, majd fogdában tartották őket, amíg zajlottak az előkészületek. Egy ilyen alkalommal tért haza két hét után, és sírva mesélte, hogy fiatal, tizenéves gyerekeket vertek feketére. 56 után apám barátai közül többen kaptak a részvételért halálos vagy börtönbüntetést. Ezekben az időkben azon munkálkodott, hogy a börtönbe zártak családtagjai anyagi támogatását megszervezze és bátor támogatók hozzájárulását eljuttassa a szűkölkö- dőknek.- A hatvanas években újra nekifoghatott szenvedélyének, a helyi múlt felfedezésének. Liszt- és Háry- kutatásai kapcsán mit köszönhetnek neki a szekszárdiak? Milyen nagyszabású munkákba kezdett bele ezekben az években?- 12 éven keresztül kutatta Liszt Ferenc történetét, akinek négyszeri szekszárdi látogatásáról és Augusz Antalhoz fűződő barátságáról jelentetett meg tanulmányt Liszt szekszárdi kapcsolatairól címmel. Emellett párhuzamosan folytatta a Háry János létezéséhez kapcsolódó kutatásait. Legalább 10 ezer iratot nézett át, mire összeállította a vele kapcsolatos elméletet, s nagy bizonysággal kijelenthető lett: Háry Garay Jánosnak volt egyik belső cselédje. Ezzel tulajdonképpen életet lehelt az addigi legendába. Emlékszem, annak idején nagyon sokszor készítettek vele riportot erről a témáról. Ki kell emelnem doktori értekezését, amely gróf Leiningen-Westerburg Károly életrajzából íródott. Ez terjedelmét tekintve szintén nem kis munkáról tanúskodik. De publikált a város gimnáziumáért való küzdelmeiről, Tolna megyei török időkről, jobbágyküzdelmekről, a Csapó-család előkerült 18. századi országgyűlési napló-leletéről, valamint szintén 18. századi szekszárdi hegyközségi alapszabályok megtalálásáról... Említésre méltó az 1956. október 20-án egy pécsi történetkongresszuson elhangzott - a magyarság történelemhamisításáról feljegyzett hozzászó lása, mely ma is aktuális kérdéseke vet fel a történelemtanítás milyen ségét tekintve. Lokálpatriotizmusáról hűen ta núskodik, hogy mikor 1966 körű megkezdték a régi városközpont le rombolását, többek között az ő el lenállásának volt köszönhető, hog} az Augusz-ház megmaradhatott a: utókornak. Férjem, dr. Gutái Miklós későbt megírta az életpályáját összefoglak tanulmányt, munkásságának összefoglalóját pedig férjemmel együti készítettem el.- Milyen ismeretségi körben mozgott? Kik voltak baráti támogatói?- Nagy barátságba került Illyés Gyulával, Féja Gézával, Andrásfalvy Bertalannal, Mészöly Miklóssal, s nem utolsósorban Babits testvérével, Istvánnal, akivel ugyancsak rendszeres levelezésben állt. Nekünk, gyerekeknek ez külön kincs volt, hogy ott ülhettünk és hallgattuk ezeknek az embereknek a beszélgetéseit. Édesanyám kiváló háziasszonyként rendszeresen meghívta őket vacsorára. Mikor apám meghalt, azt írta édesanyámnak: ,,..ilyen érték nem tűnik el. Bennem is tovább él, vigasztalóan, bátorítóan...”. Megjegyzem, a szomorú az, hogy sokan élnek vissza ezzel az értékkel, tudásával, anyagait úgy megjelenítve, tőle idézve, mintha azok az írások a feldolgozó szerző agyából pattantak volna ki. Ezek a „hamisítások” nem igazán tesznek jót emlékének.- Mit üzenhet dr. Hadnagy Albert a mai fiatalságnak életútjával, em- berszeretetével?- Édesapám nagyon büszke volt székelységére, magyarságára. Ezzel az értékvilággal élve üzenhet összefogást a mának minden szinten, s hogy a mai fiatalságban nagyobb hajlandóság legyen úgy hazaszeretet irányában, mint becsület és hagyományőrzés tekintetében. Mert úgy gondolom, sokadmagammal, az az ember, aki nem becsüli a múltat, annak jövője sem lehet! Gyimóthy Levente Kedves Asszonyom, Engedje meg, hogy osztozhas- sam én is gyászában. A szép este, amit eltölthettem otthonában, a néhány órás beszélgetés és az egy-két levél elegendő volt, hogy ne csak megismerjem kedves férjét, hanem őszintén meg is szeressem. Az ilyen érték nem tűnik el. Bennem is tovább él, vigasztalóan, bátorítóan. Kezét csókolja, őszinte rokoni érzéssel Küldi Illyés Gyula Tihany, 1962. május. 31.