Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-05-06 / 16. szám
MOZAIK 2007. MÁJUS 6. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Három lány, három arany Különleges, hogy egy iskolának ugyanazon osztályába járjon három kitűnő sportoló, akinek ráadásul tanulmányi eredménye is kiváló. A Garay János Általános Iskola sport tagozatán tanuló triatlonos lányok, Arató Csilla, Kaszpari Dorisz és Rigó Boglárka ebben a tanévben, nyolcadik osztályosként, sok-sok korábbi ezüst után, három aranyérmet szereztek csapatban. Ősszel aquatlonban (úszás és futás) jeleskedtek, április 19-én, illetve 21-én pedig a mezeifutó, aztán a dilation (futás-kerékpározás-futás) diákolimpia országos döntőjében győztek. Elsőként Bogi kezdett triat- lonozni édesapja ösztönzésére, őt pár hónappal később követte a korábban atletizáló Csilla, majd Dorisz. Egészen kis lányok voltak még, harmadik osztályba jártak - mondja testnevelő tanárnőjük, Hammer Mária. Sáthy Pista bácsi akkor két- három éve kezdte meg a triatlon-utánpótlás nevelését Szekszárdon. A lányok egyetértenek abban, hogy nagyon sokat, vagy inkább mindent neki köszönhetnek. Persze ők is megtették, ami tőlik tellett, becsületesen, kitartóan végigdolgozták az edzéseket nap mint nap alsós koruk óta. A jellemük alakulását is pozitívan befolyásolta a sport, komolyan veszik a munkát, elszántak az iskolai feladataik terén is — teszi hozzá a tanárnő. A mindennapi edzések ritkán teszik lehetővé a lazítást, a mezeifutó és a duatlon ob közötti napon azonban, természetesen, pihentek. A hétvégékre Pista bácsi általában ad feladatot, például azt, hogy fussanak 5 km-t. Ilyenkor együtt edzenek, felfutnak a Kálváriára az edzői útmutatások alapján: bemelegítés, lendületes futás kisebb gyorsításokkal, levezetés. Ha szabadon választhatnak, akkor Csilla úszni megy, mert abban a Fábos Zsófia, Arató Csilla, Tatár Ágnes, Rigó Boglárka, Kaszpari Dorisz. Háttérben: Hammer Mária leggyengébb, és szeretne javulni. A másik két lány is szívesen megy az uszodába. Dorisz a legjobb úszó hármuk közül, futóteljesítményével viszont elégedetlen. Társai persze nem értenek ebben egyet vele, hiszen az utóbbi időben is sokat fejlődött, miként a többiek. A versenyeken segítik egymást. A duatlon ob-n Csilla és Bogi együtt futott, aztán a kerékpározásnál az első bolyban hátul helyezkedtek el, és a célba is hét másodperces különbséggel értek. Dorisz a második bolyban haladt, és Bogi után egy perccel futott be. Az általános iskola befejezésével útjaik részben elválnak. Csilla a Garay János Gimnáziumban, a másik két lány pedig az I. Béla Gimnáziumban tanul tovább. A triatlonedzéseket viszont mindhárman ugyanúgy folytatják. Diákolimpián Bogi és Dorisz a negyedik, velük egykorú, triatlonostár- sukkal, Prantner Anitával lehet majd eredményes. Későbbi profi sportpályafutást most egyikük sem tervez, mert úgy gondolják, a triatlonból nem lehet megélni Magyarországon. A 2007/2008-as tanévtől sportiskolává átalakuló Garay János Általános Iskola éppen a három lány példáját látva, és Sáthy István szakértelmében bízva az egyéni sportágak közül kiemelt hangsúlyt helyez a triatlonra, a szekszárdi székhelyű Magyar Triatlon Szövetség együttműködésével. Nem csak a testnevelő tanárnő, de az igazgatónő, Matókné Misóczky Mária is elismeri, és sok dicsérettel illette már a lányok teljesítményét. Az országos bajnokságért kapott kupa mindig emlékeztetni fog sikerükre az iskolában. K. E. Hitelre van szüksége? SZABADON FELHASZNÁLHATÓ JELZÁLOGHITELEK BAR-lista, APEH-tartozás, végrehajtás nem akadály! CÉ&ES HITELEK, Széchenyi-kártya kiváltása, átváltása! 20/991-86-29 ÓRIÁSI ÁGYNEMŰ-, PAPLAN- ÉS FÜGGÖNYVÁSÁR SZEKSZÁRDON, a Panoráma mozi előterében MÁJUS 9-ÉN, SZERDÁN 8-15 óráig. • Pamut, krepp, szatén, frottír, flanel, damaszt ágyneműk, lepedők • Törülközők, párnák, plédek, ágytakarók, anginok • Kis- és nagypárnahuzatok • Köntösök, kötények • Függönyök (vitrázs, jackard, voile, organza, dióién ... stb.) széles választékban • Nyári mosható paplanok 2200 Ft • Nyári, gyapjúgyapjúval töltött paplanok 3200 Ft a ST/HL* óriási akciója 8%-tái Szekszárdon, m a Earay-i dvarban lpiac] Kaszálógépek, fűrészek, motoros permetezőgépek />) /ifi. ^ S^Teteftn: d.3 •*' 74/3l't=7Ea A JEROMOS-FA KFT. Szekszárdon, a Rákóczi u. 102-ben, a KÉK HÁZBAN az érdeklődőket mindig várja! Reggel 7-től 17 óráig Telefon: 74/414-234 WFPT-' I Sfeietüé laándaÍMÁí, téq&l seuzieyténgét ío&téloÁ/íal------ jjíiUHutoizuaddá BA RSERVICE teruU? COCKTAILTREND BARSERVICE Horváth Péter országos mixerbajnok és csapata segít Önnek. Önnek csak meg kell rendelnie, a löUil kában ránk Kihalja. Info: 20/265-19-99 ^ORDIUS TÉRKŐIDVAR Burkolatok, gyepkövek, támfalak óriási választéka! szarjuk kedves , megrendelőinket! GORDIUS MAX KFT. Szekszárd, Sárvíz u. 2. (a Tartsay u. OMV kút melletti bejáró) Tel.: 74/415-077, 30/9572-649 TÓTH AUTÓHÁZ o Autóalkatrészek Oapán—nyugati—keleti) ◦ Kipufogószerviz o Zöldkártya (benzin-dízel) ◦ Gyorsszerviz o Ingyenes olajcsere o Teljes körű karosszériamunkák Szekszárd, Béri Balogh A. u. 100. Telefon/fax: 74/511-571 Az llllllil II I ff. ÜZLETEIBEN EGYES TERMÉKEK VÁSÁRLÁSA ESETÉN SORSOLÁSON VEHET RÉSZT. A NYEREMÉNY egy Peugeot 107 személygépjármű, mely megtekintető az Elektrolit Kft. szekszárdi üzlete előtt. VILLANYSZERELÉSI SZAKÜZLET SZEKSZÁRD, Tartsay u. 4. Tel.: 74/412-706 VILLANYSZERELÉSI SZAKÜZLET BONYHÁD, Perczel M. u. 3. Tel.: 74/453-268 Kézimunkák: gobelinek, előnyomott térítők Rövidáru: széles választék Harisnyák: minden méretben, minden igényt kielégítően Ruházati javítások: cipzárbevarrás, nadrág-, szoknyafelhajtások stb. £e£e,zzrf& bőit Szekszárd, Mátyás király u. 2. (főiskola mellett) Nyitva tartás: 8-17 óráig szombaton: 8-11.30 óráig BÁTASZÉKEN, a Deák F. u. 38. szám alatt, az udvarban megkezdődött a MEGMARADT MÉTERÁRU VÉGKIÁRUSÍTÁSA 30-70% KEDVEZMÉNY MINDEN SZERDÁN 9-17 óráig Czlhk-Lon Kft. go^as* Adidas Czikk-Lon Kft. KEDVES DIÁKOK! Jó állapotban megőrzött, használt tankönyveiteket SZEKSZÁRDON, a Mészáros Lázár u. 7. szám alatti KÖNYVKUCKÓ-ban átvesszük könyvutalványért minden péntek délután. Rendelhető bármilyen könyv, tankönyv, akár az interneten is. Telefon/fax: 74/510-797 Mobil: 30/93-79-204 E-mail: tankonyv@terrasott.hu Honlap: www.tankonyvker.hu Új- és használt robogók, motoralkatrészek kedvező' áron. 09 CO to co Minden ami motor tuningoláshoz kell. Javítandó motorokért házhoz Cím: Török