Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-04-01 / 11. szám
2007. ÁPRILIS 1. 7 /JtasArnáp_________MOZAIK 190 éve született Arany János - számvetés az évforduló ürügyén A „TOLDI szabadegyeteme” a megyei könyvtárban Számvetés? - Forgatjuk-e elégszer, olvassuk-e a maga mélységében, gondolunk-e iskolai Arany-olvasmányainkra, a Toldira, a balladákra, hangzik-e fülünkben üzenete a mának, holnapnak? Emlékszünk-e még: „Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon..." ...s hogy: „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, / Meddig a szem ellát puszta földön, égen..." ...s hogy: „Jó Budavár magas tornyán az érckakas csikorog élesen”... „S Ágnes aszszony a patakban / Régi rongyát mossa, mossa -/Fehér leple foszlányait / A szilaj hab elkapdossa. / Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el. ” Mert voltak problémák Arany körül... (is). A hatalmas elánnal induló Ady például eleinte egyenesen szidalmazta a kádenci- ázó falusi nótáriust (persze főként inkább annak kultuszát) - de végül szinte „megtért” hozzá... Hát igen, akit ily nagyon tiszteltek-szerettek, arról egyszer ki kellett mutatni azt is, hogy no, azért nem adjuk ám olyan könnyen azt a nagyrabecsülést - amint így járt ezzel Jókai is, a Nagy, a Százkötetes, vagy Babits - és sorolhatnánk. A megyei könyvtár mindenesetre kitett magáért - legalábbis egyelőre egy alkalom erejéig - amikor a minap Zalay Szabolcs pécsi egyetemi tanár rendhagyóan személyes és rendkívül szuggesztív előadását megszervezte. A zsúfolásig telt (hatvan-egynéhány fő!) megyei könyvtári videotéka levegője szinte megállt, amikor az egyébként hosszúra nyúlt felvezetésben a tanár úr vázolta: Arany aktualitása legfőképp az lehet, hogy amiképp ő maga és kora, úgy hiteles embereket keresünk mi is! Ahogy Arany Toldi Miklós alakját kereste, s persze meg is találta - mi éppúgy keressük „a mi Toldinkat” e na-most- akkor-ki-hazudott-(nagyobbat)- korban... Szerb Antal szerint Arany kora ez: a szálak mind tőle erednek s nála futnak össze, ő egyesítette a néhai Zrínyi szerkesztő művészetét a népnyelv naiv képi, ritmikai, zenei elemeivel. Hogy ezzel a magyar nyelvnek szinte kvintesz- szenciáját nyújtja, hisz nyelvünk, miképpen kifejlett, szép fa terebélyesedik: megvan a gyökere, törzse, lombkoronája, virága, gyümölcse. Nyelvünk szervesen épül, mint a növények, s ezentúl teremtő nyelv is - például ragozó minősége miatt kreatív, s szabad nyelv is: nem kötött a szórendje. Azután nem sokkal, hogy az Országgyűlés a magyar nyelvet hivatalossá tette, megjelentek a különböző irodalmi pályázatok: egy ilyenre válaszul az Elveszett alkotmányban a költő a magyar-magyar összefogás hiányát panaszolta fel - szomorú aktualitás! Ekkoriban a népies irányzat (Fazekas Lúdas Matyija) jelenti a herderi jóslattal szemben azt a mozgalmat, mely a reformkori magyar irodalom kibontakozását mederbe fogja, ahogy később Trianonra válaszul Babits és a Nyugat működése, Bartók, József Attila, Illyés és mások életműve alapja lesz a modern magyar irodalom kiteljesedésének - s később Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Baka István vagy a közelmúltban elhunyt Nagy Gáspár pályájának is. De Arany számára közvetlenül is adódott egy még mélyebb viszonyítási alap, ez pedig a népköltészet maga. És jött a pályázat, aminek szövegét szinte betéve tudjuk: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkain élő történeti személy, péld. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen.” S itt szabadegyetemmé emelkedett az előadás: „jelolvasásra” invitált a tanár úr. Három, nevezetesen egy fizikai, egy lelki és egy szellemi jelentésszinten egyszerre szóló műként értelmezte a Toldit. (Arany a saját korát Nagy Lajos korán keresztül mutatja fel - ez volna például a mű fizikai szintje...) Aktualitás ez is: a két Toldi-test- vér (értsd: a nemes és a jobbágy) között szakadék van, s hogy is ne lenne, amikor Dózsa lázadása óta nem mernek a jobbágy kezébe fegyvert adni, aminek következménye, hogy nincs megfelelő seregünk a mohácsi síkon, s lesz másfél évszázados török uralom... Ott van aztán a műben a három népmeséi próba, amit az elnyomott, megalázott jobbágy-testvér Toldi Miklósnak ki kell állnia: a farkaskaland, a bika megfékezése, a cseh vitéz legyőzése a lovagi tornán - hogy a jobbágy-testvér becsülete újra meglegyen - Isten és Király előtt. Mert abban is épít Arany a középkorra, hogy a Toldi világában még van (értsd: mintha a reformkorban megint lenne) középpontja a rendnek: Isten és Király (értsd: Isten és Haza)... Közeleg április 11-e, a Költészet Napja - nem ártana az Arany-műveket is forgatni! (A Toldit még a költő életében ponyváról árulták!!) Hiszen, mint azt Zalay Szabolcs is fel-felvillantotta: a költő - helyenként ugyan régies fordulatokkal, mégis - meglepően friss, eleven nyelvünkön hozzánk beszél... Samu Attila „Azért mondom egyszerűen, mert egyszerűen is lehet mondani...” Csukás István gondolatai az íróvá válásról, e hivatásról, s az írói létről A „zavar” szó nyelvünk mai állapotában olyan szótőként van nyilvántartva, mely főnév és ige egyaránt lehet, tehát nomenver- bum. Hadd használjam ki e lehetőséget, s szóljak legelőször is zavarom okáról: zavarban vagyok, mert arról kellene tájékoztatnom a tisztelt olvasót, hogyan látogathatja a Magyar író Akadémia írói mesterkurzusát, milyen feltétételei vannak ennek, röviden: kik, miért, s miképpen járhatnak oda? Nos, magam sem tudom pontosan. Villanypostán érkezett a lehetőség egyetemi tanárom, H. Nagy Péter 'irodalomtörténész-irodalom- kritikus nevének feltüntetésével, a folyamat eszerint többnyire ajánlással működik. A kurzusindító (és maradjunk csak a kurzus szónál, hiszen - igazán ne vegye senki fiatalos hévből eredő sértésnek, de - nem akadémiai minőségű és/vagy jellegű értekezésről beszélünk, az csak a dagályos elnevezés) értesítésből kiderült: az első szemeszterben - a felsorolás teljességének igénye nélkül - Csukás István, Tolnai Ottó, Karinthy Márton, Darvasi László, Závada Pál, Nádasdy Ádám, Grendel Lajos és Parti Nagy Lajos tágítja majd a hallgatók szellemi terét, formálja ízlésüket, s rombolja le - bizony, nagyon helyesen - illúzióikat az írói „mítosszal” kapcsolatban. A tematika ennélfogva a következő problémakörök jegyében alakul: írás és olvasás, versírás és versolvasás, irónia és költészet - Szabad-e nevetni a Kárpátok alatt?, Az emigráció lehetőségei és buktatói, Örökölhető a tehetség? - írói dinasztiák, az írói tehetség és annak korlátái, a nyelv lehetőségei - nyelvteremtés, nyelvrombolás, műhely, vagy amit akartok, költőszerepek, Mit tud, és mit nem tud az olvasó? - az írói kalkuláció, a női és férfi szempontú írás, a dialógus, a leírás... hosszan lehetne folytatni még a sort. Ezzel, hát, szótövünk igei értelmezésére is adtam példát: zavartan, elvégre nem Csukás István nagyszerű előadásával indítottam, ám mentségemül álljon itt, még mindig szerencsésebb egy unalmas bevezető után rátérni az író gondolataira, mint fordítva... Csukás István tehát megérkezik a Művészetek Palotájába, egészen pontosan a Bohém étterem előadói részébe, ahol teltház fogadja őt. A hatalmas helyiségben minden szék foglalt, moccanni alig lehet, még a bejárati lépcsőkön is középiskolások, bölcsészhallgatók, tanárok és közgazdászok ülnek, de akad kriminál-pszichológus, vadmotoros és nyugdíjas hölgy is az érdeklődők között. Az író a pódium felé lépdel, előre néz, maga elé, mintha fáradt lenne. Jobb kezében cipeli szatyrát, vízhatlan szövetből van, az előadás idejére az asztallábnak dönti. Leül a székére és fölnéz, csak egy pillanatra. Igen, ilyen is lehet egy magyar író, akár: ilyen A MAGYAR ÍRÓ, akit nem kritikusok, hanem olvasók tettek naggyá, elsősorban pediglen írásművészete. Tisztán, érthetően, magyar ritmus szerint beszél, mikor szünetet tart, csupán elgondolkodik, hogy a lehető legpontosabban adja át hallgatóságának véleményét, elgondolását és elveit az írói hivatásról, feladatról és útról. Ilyenek hangzanak el, hogy: „Biztos van haszna, hogy ide eljöttek és meghallgatják ezt a kurzust, de írókat nem lehet ké-