Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)

2007-03-18 / 9. szám

I , SZEKSZÁRDI —/ vasArmap / 2007. MÁRCIUS 18. HÉTRŐL HETRE Szenvedés emberi arcokon és tájakon —>»i ii nini mi » ii i "wm~-;v,/ Folytatás az 1. oldalról. hogy „csupa erdőt állítanék ki Mednyánszkyból!” (Persze az meg nem fedné azt a sokszínűséget, amit Mednyánszkyban fölfedezhe­tünk...) Hiszen nemcsak a szimbolista tájképekben nagyon nagy festő ő, hanem a társadalom, a szenvedő ember és emberiség ábrázolásában is, amit híres csavargó-képeiben láthatunk. Ezekből többet is hoz­tunk. Ennek egy még magasabb fo­kát, még drámaibb hatású változa­tát jelentik az I. vi­lágháborús fronto­kon készült rajzok alapján festett ké­pei.- Kiemelhetnénk a képekből néhá­nyat . a látogatók csalogatására?- Ahogy a kiállí­tásra belépünk, mindjárt szemben három hatalmas tájképet látunk: kö­zépen egy szélfút­ta, ködös, kékes táj­ban egy csoport nyárfa áll, törzsü­kön megcsillan a fény, a fák dőlésé­ben szinte még a vi­haros szelet is érzékeljük... Mel­lette egy napsütötte hátterű rekettyés- bokros tájkép, ami aranyos hátterével talán még nagyobb hatású, ahogy belé­pünk. Nagyon ér­dekes volt, ahogy a kiállítás-rendezés során több fázisban többféleképpen is próbáltuk megvilá­gítani és megkeres­ni azt a legjobb be­állítást, ahol ennek a képnek a legfőbb szépsége fölvillan­hat vagy fölerősödhet úgy, hogy a látogató is jól láthassa azt a külö­nös, arányos fényt...- Romantika ez? Impresszionista eszköztár? Vagy már a szimboliz­mus nyelve?- Van néha ilyen természeti je­lenség, talán a nagy esők előtt szo­kott ilyen „földöntúli fényben” úsz­ni az égbolt, de tulajdonképpen az ilyenféle tájképeknek, mondjuk ennek a napsütötte hátterű rekety- tyésnek nem a valóságalapját kell keresnünk (persze azt is meg kell látnunk benne), hanem azt a han­gulatot, amit áraszt, amit én meg sem tudok fogalmazni most ebben a pillanatban. Nagyobb tájképeiből van még egy, amin sziklás vízpar­tot látunk a víz csillogásával, a hát­térben egy barázdált sziklával... De láthatóak itt, Szekszárdon ap­róbb tájképek is, amikor egy kis részletet nagyít fel a tájból, például a „Sziklatanulmány”. Ezen hajlon­gó fűszálak vesznek körbe egy ér­dekes, különös formájú sziklát. Vagy az a különös erdei-őserdei hangulatot árasztó tájkép, amelyen egy vastag törzsű, hatalmas, öreg (talán tölgy-) fát látunk, a képkivá­gás derékba vágja a törzset, amin egyetlen kis zöld ág, s a törzsön, ha egészen közelről szemléljük: szin­te kéregszerűen száradt meg a fes­ték, ugyanakkor a törzs hátterében őserdő képzetét idéző táj bontako­zik ki. Másik kedvencem a kis havasi táj, ami azért is érdekes, mert a 900-as évek elején az újabb párizsi festészeti hatások így jelennek meg Mednyánszky művészetében: „ki­világosodik a palettája”, és feltűn­nek a csillogó kékek, zöldek, ahogy ebben a kis havasi tájban is egy tá­volba futó utat látunk hófödte hegycsúccsal...- Szinte ugyanilyen kéklő-arany- ló hátteret képeznek a hatalmas hegycsúcsok egy másik, későbbi ké­pen: éles ellentétükként az előtér­ben néhány ember áll egy sír kö­rül... mintha szinte közvetlenül a barna földből kinövő barna árnyak volnának, a friss sírhalom testvé­rei. ..- Igen, a két kép között van egy korszaknyi különbség: mert ez a „Sír a Kárpátokban” című kép, amin valóban a tájban álló s csak foltokként fölismerhető emberala­kokat látunk, de ellentétben a kis havas tájjal, ahol nagyon egyszerű ecsetvonásokkal jeleníti meg a fes­tő a havas tájat, a hegycsúcsokat, itt viszont oldottabb az ecsetkeze­lés és elmosódóbb az ábrázolás. Ez már a világháborús festményeire jellemző ecsetkezelési mód: szinte ceruzaként használja az ecsetet, messze túljutva az aka­démikus, apró voná­sokból realisztikusan megjelenő képek mód­szerén, már-már exp­resszionista erejű kép... S talán ezzel is zárnám, hogy minden­kinek, de már a közép- iskolásoknak is mele­gen ajánlom ezt a fes­tőt, a most városunk­ban látható közel har­minc képét, hiszen nemcsak gyönyörköd­tetnek, de a művészet történetének mélyebb fogalmairól, folyamata­iról is eleven és meg­győző képet tárnak elénk... Szabó László művé­szettörténész, a Ma­gyar Nemzeti Galéria kommunikációs igaz­gatója Mednyánszky emberábrázolásának mélységeiről beszél:- Társadalmi helyze­téből és személyiségé­ből fakad sajtos festői életútja és életműve: az 1880-as évek történe­lemkönyvek által „bol­dog békeidőknek” ne­vezett korszaka formálja világát. Ez az időszak valójában hatalmas bel­ső ellentmondásokkal és nagy vál­tozásokkal terhes - már a kiegye­zéstől az 1910-es évekig. Mednyánszky felvidéki arisztokra­ta családból származik, s azt látta, hogy a régi hagyományok, értékek, amiket az ő társadalmi rétege év­századokon keresztül hordozott, most pusztulóban vannak, s he­lyettük új dolgok születnek - az iparosodásról beszélünk... s arról, hogyan kerül át a hatalommal együtt az érték, a kultúra egy má­sik, egy újabb réteghez. Ő ezt az újabb, modernebb világot, ezt a természetet gyökeresen átalakító korszakot drámai élményként élte át! Ez az ő egyik személyes indítta­tása. A másik pedig az, hogy ő ma­ga személyesen is csalódott a ma­gyar arisztokráciában, amiért az ezt az értékvesztést olyan könnyen tudomásul vette! Tehát nem volt ki­békülve saját osztályával, azzal a körrel, amibe születésénél fogva tartozott. Valahogyan ez vezeti el öt a szegények, a nincstelenek, a csavargók világába... s ezzel nem­csak, hogy kilép saját társadalmi közegéből, de egy kicsit kilép ma­gából a társadalomból... Ehhez já­rult még szexuális hajlamainak és magatartásának naplói által is tük­rözött mássága, amivel egyrészt szintén mintha ő maga fokozta vol­na kirekesztődöttségét, másrészt mintha ez tette volna alkalmassá arra, hogy a lecsúszottakkal, a más szempontból kirekesztettekkel, az elszegényedett-elnyomorodott egyénekkel azonosulni tudjon... Hiszen ő maga is többszörösen vál­lalt egyfajta kitaszítottságot, ami persze inkább a dolog mentális ré­szét illeti. Az a dráma, ami képei­ben benne van, azoknak személyes indítékai nagyjából ezek lehet­nek...- Ön szerint jól érzem-e, hogy Ady költészetével rokon ez a világ? Sőt, hogy egymást szinte kiegészí­tik, magyarázzák?- így van, bár Ady inkább kívül­ről, Mednyánszky pedig belülről látja a dzsentri hanyatlását... Szó­val Mednyánszky számára ez a fo­lyamat maga a „deklasszálódás” a teljes értékvesztés megélése. Ő sa­ját magában azt éli meg, ami ké­sőbb az egész történeti arisztokrá­cia sorsa lesz. Azt látta, hogy ő és a családja is lefelé csúsznak, mert a körülöttük lévő értékek pusztul­nak. Azt írja például egy levelében, hogy „jönnek a tótok a hegyekből” - s itt most nem a tótsággal volt a gond, mint etnikummal, hanem: valami végleg megváltozik azzal, hogy iparosodás lesz, ahhoz mun­kások kellenek, gyárak, hatalmas munkásnegyedek... Jönnek az új emberek, akik a politikát át fogják venni és ki fogják szorítani a koráb­bi értékeket. Nagyon fontos még, hogy egy mérhetetlenül művelt ember volt, a világot teljességében volt képes megismerni, s nemcsak arról van szó, hogy mennyiben ismerte a magyar vagy az európai történel­met, hanem azokkal az eszmékkel is nagyon tisztában volt, amik saját korának különböző filozófiai irányzataihoz kapcsolódtak. Ko­molyan és mélyen ismerte a keleti vallásokat, például a ZEN tanítása­it, s ezek beleépültek festői világá­ba. És nemcsak úgy „felszedte” ezeket Párizsban, hanem mélysé­gükben komolyan át is élte... Emel­lett festő-sorsa azt is jelentette, hogy ö a két keze munkájával ke­reste a kenyerét... Samu Attila Két csavargó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom