Szekszárdi Vasárnap, 2007 (17. évfolyam, 1-42. szám)
2007-03-04 / 7. szám
(S TASÄRNAP MOZAIK 2007. MÁRCIUS 4. „AD MULTOS ANNOS DEO IUVANTE!” Beszélgetés Aliscáról, Pannóniáról Szörényi Lászlóval, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatójával, a Mészöly Miklós Egyesület elnökével a Mészöly Miklós Emléknap alkalmából.- Mészöly könyvtárának egyik legbecsesebb darabja talán éppen az a könyv, vaskos fakszimile latin-magyar szótár, amit tanár úr ajándékozott az írónak, barátjának (Dictionarium Latinoungaricum per Albertam Molnár Szencientem Ungarnm, Noribergae (Nürnberg) 160) - ezzel a bejegyzéssel: „Miklósnak sok-sok szeretettel hetvenötödik születésnapjára ajánlja Szörényi Laci e könyvecskét, molnárságban és íróságban ősének munkáját." Mit gondol arról, hogy ezt a könyvet - ahogyan most én is - bárki, aki az író könyvtárát kutatja, leemelheti a polcról... itt, Szekszár- don, az Irodalom Házában, a Babits utca 15-ben?- Emlékmúzeumának léte, az emléknap évről évre történő megrendezése fényesen mutatja, hogy a város Mészöly Miklós életművének tiszteletét az őt megillető helyre tette. Ami azt jelenti, hogy a hely története szelleméhez és a város becsületéhez méltó módon Szek- szárd fáklyát tart - amiért is a legnagyobb tisztelet illeti, ez magától értetődik - és remélem, hogy ezt a fáklyát soha nem ejti el! Szeretem Szekszárdot az irodalomban és szeretem Szekszárdot, a várost magát - jobban, mint bármelyik magyar várost. Szeretek minden magyar várost és minden magyar falut, magyar vagyok: ezen nem tudok segíteni, de nem is akarok. Hogy mégis miért szeretem Szekszárdot mindennél jobban, ennek három oka van: Babits Mihály, Mészöly Miklós és Baka István. Babits gyermekkorom egyik legkedvesebb költője és egyik legfontosabb kutatási területem. Verseit 45 után nagyon megcsonkították, úgyhogy cenzúrázott sorait az eredeti kiadásokból kigépeltem magamnak és beleraktam a saját példányaimba... Babitsról most annyit, hogy különben még Esztergomban is csak akkor érezte jól magát, ha felismerte benne Szekszárdot... Mészöly Miklóst a 60-as években ismertem meg, egy frissen indított lapszerkesztői munkái ürügyén. Csakhamar felvitt a lakására, s nem tudom, hogy miért, de határozottan megkedveltük egymást Miklóssal és rengeteget beszélgettünk, évtizedeken át, egészen haláláig, illetve amíg betegsége engedte. Kiderült, hogy őneki Szekszárd olyan „kioperálhatatlan része”, hogy a Mészöly-jelenség a város ismerete nélkül talán nem is érthető meg... Ami meg már azt is jelenti, hogy a 20. század második felének magyar történelme, azaz múltunk egy jelentős része alapvetően nem érthető Szekszárd ismerete nélkül... Azaz nemzeti emlékezetünk egy fontos fejezetének a forrása Szekszárd.- Tehát mindenekelőtt „Az én Pannóniám" című 1991 -es antológiára gondoljunk?- Igen, de nemcsak... Mert általában Mészöly Alisca-novellái, Pan- nónia-novellái „csak” regényesítet- ték azt a történeti valóságot, hogy Szekszárd azon kevés városok közé tartozik - egész Pannóniával egyetemben -, amelyek elmondhatják, hogy közel ezer évvel mélyebben gyökereznek az időben, szóval eredetük Augustusig, Tiberiusig megy vissza, akik szintén a mi honalapítóink - még jóval Honszerző Árpád előtt. Ezért persze, hogy kell nekünk a latin, hiszen nem szerethetjük úgy anyánkat, hogy elűzzük apánkat. Ahogy a magyar az édes anyanyelvűnk, úgy a latin meg „édes apanyelvünk” - ahogy azt már Jókai megírta. Ha megtagadjuk ezt az „apanyelvet”, akkor kiforgatnak minket az apai örökségünkből, nézzünk csak körül a határainkon, nem akarok senkit bántani, de hányán várnak már erre... Édes feleim, kell tanulni a latint! Lehet, hogy ez nem mindenkinek kellemes, de aki nem latinos, azt barbárnak minősítik és elűzik, megsemmisítik. Egyszerűbb latint tanulni, mint rabszolgának lenni - ez az én programom, kedves elvtársak!- Tanár úr egy nyugat-berlini irodalmi rendezvényen (1988-ban) úgy mutatta fel Baka István költészetét, mint kortárs példát a Vörös- martyval kezdődő nemzeti-lírai vonulatra, amely még a „korszerűtlen" jelzőt sem utasítja vissza, ha vállalni kell a nemzeti érzés és sorskérdések diktálta költői feladatokat...- Baka Pista nagyon jó barátom volt. Ő arra jó példa részben, amire Babits is, hogy csak akkor tudjuk őt értelmezni, ha a maga szellemi környezetében helyezzük el: Szekszár- don. Baka Istvánt azzal együtt kell látni, amit neki ez a város jelentett, később még Liszt zenéjében is, amit a Szekszárdi Misében meg is fogalmaz... Noha Szegeden élt és halt meg - de mégis inkább szekszárdi maradt, aminek földje végül befogadta. Még soha nem siettem annyira temetésre - több életveszélyes ütközést is elkerülve -, mint akkor az övére, ide Szekszárdra, és még soha nem sírtam annyit, mint akkor, és még soha nem éreztem annyira, hogy az Anyaföld tulajdonképpen irgalmas... Szekszárd nekem Babits, Mészöly és Baka miatt háromszorosan is otthonom tehát, noha az embernek egy hazája van. Nekem ez amúgy Budapest-Terézváros, őshazám meg Zombor a Bácskában, ahonnan szüleim származnak, s ahol olyan üldöztetésben volt részünk, amiért az én világomban nincs semmiféle ideológiai jelentése a „kommunistának” és nincs semmiféle racionális jelentése a „nacionalistának”: akik ott, akkor leölték családok ártatlan férfitagjait, azokat én nemes egyszerűséggel vadállatoknak hívom.- Igen, tanár úr, de most „béke" van...- Igen, de a békesség a halál békéje is lehet! Már Arany és Petőfi is hányszor mondja, hogy a magyar alszik, és amíg a magyar alszik, addig szomszédos nemzetek-nemze- tiségiek „ébrednek”... és ez érthető is, az ő szempontjukból jól is teszik! Arany és Petőfi ezért próbálták meg a magyart ébreszteni, „felrázni”, de hányszor! Nekünk magyaroknak kell ébren lennünk - elsősorban a szabadság visszaszerzésében és a műveltség megszerzésében! Ebben viszont addig segíteni nem lehet, amíg az ember be nem ül a könyvtárba, s ott nem ül addig, míg a feneke el nem kopik... A nagy baj az, hogy Magyarországon még magyarul is nagyon kevés ember olvas - ma az ebédnél éppen kiszámoltuk, hogy legföljebb, ha ezerötszáz - úgyhogy az, hogy egy- gyel többen legyenek, ez lehetne a közvetlen célotok s hogy kettő-hárommal többen - az meg a hosz- szabb távú cél... De azért kell, azért is kell latint tanulni, mert nincs alap nélkül semmi, ahogyan nem volt Babits, Mészöly, Baka életében sem... Samu Attila Krisztus ezer arca A szülőföld tájai, a szerelmet és életet adó női test szépsége, a szabadságot és erőt sugárzó vágtató lovak jelennek meg Kovács Ferenc festőművésznek, a Siklósi Szalon egyik főszervezőjének a Művészetek Házában kiállított lírai akvarelljein. A lélek mélyreható élményeiből táplálkozó művek mellett a test és a szellem világába is beléphetünk a Korpusz című alkotásokat szemlélve. A keresztre feszített Krisztust különféle technikával, a legkülönbözőbb stílusokban ábrázolja a művész, csak a téma azonos. A világban ez az állandóság, amely eltérő nézőpontokból, más-más viszonyulás eredményeként mindig új oldaláról mutatkozik meg. A több mint 2000 éve hol szimbólumok formájában, hol a természethűségre törekedve, és még sok egyéb módon ábrázolt téma Kovács Ferenc festményein a reneszánszot idéző stílustól az érzelmekre ható, Jézus áldozatvállalását hangsúlyozó, a test szenvedését kifejező plasztikus, sárga, vörös, tüzes narancs és fekete színekkel festett képeken keresztül a szellemit előtérbe helyező alkotásokig sok változatban jelenik meg. A Tükrös korpusz című vegyes technikával készült művön a Megfeszített arca tükör, ezen keresztül nézhetünk szembe magunkkal, de egyelőre csak homályos képet kapunk. Angyal Mária, a Siklósi Szalonhoz kötődő művészettörténész, a kiállítás rendezője a terem leghangsúlyosabb részére helyezte el azt a fehér síkplasztikát, amelyen leginkább megmutatkozik Krisztus isteni mivolta. A testiséget a sugárzó fény által érzékeljük, az árnyak rajzolják ki a keresztre feszített Megváltót. Kovács Ferenc siklósi festőművész gyűjteményes kiállítása március 17-ig tekinthető meg a Művészetek Házában. K. E.
