Szekszárdi Vasárnap, 2006 (16. évfolyam, 1-43. szám)

2006-04-30 / 16. szám

2006. ÁPRILIS 30. ______________________MOZAIK , SZ EKSZÁRDI ífl\ VASÁRNAP jJ Nem értem! így ötven felé az ember talán jogo­san gondolhatja, hogy már mindent tud. Megette a kenyere javát, és már sok mindent tapasztalt, meglepeté­sek nemigen érhetik. Mégis, mosta­nában gyakran azon kapom magam, hogy sok mindent nem értek. Meg­magyarázni megtudom, de nem ér­tem. Az ember ebben a kissé korai ta­vaszban sétálgat a parkban, s nézi a Szekszárdon örvendetesen szaporo­dó szobrokat, és élvezi a nap erőlkö­dő sugarait. Milyen csodálatos is a világ! Sétálgatás közben az ember ha el­fárad, akár le is ülhetne egy padra, s az áldott fényözönt úgy is élvezhet­né. így gondolhatták talán sokan mások is, mert nem igen van szabad pad a fasorban a buszmegálló felé. Diákok ülnek a padokon, látszik ha­nyagul félre dobott hátitáskájukon, hogy tanulók. Ezzel talán nincs is baj, de mégis fura a dolog. S nem értem! Miért nem a szép barnára festett széles, kényelmes pá­don ülnek, hanem az egydeszkányi háttámlán? Negyvenhatos sáros ba­kancsukkal az ülőkét tapossák, s bő­szen szotyoláznak. Talán ebéd he­lyett, mert a kupac csak gyűlik. Én nem szívesen akasztom össze a bajszomat tízen - húszon éves fia­talokkal, s nem csak azért mert ne­kik bajszuk és szakálluk is van, ne­kem pedig nincs. Pedagógus mivol­tomból tudom, hogy az ilyen lelküle­tű fiatalokból milyen reakciót válthat ki egy számukra kioktatásnak tűnő kérdés. Bátorságomat összeszedve azért mégis csak megkérdeztem: a pádon ülésnek, miért pont ezt a mó­dozatát választották? Hiszen kényel­metlen, s beszennyezik az ülőkét is. Az azonnali anyázás elmaradt, mert őket is meglepte a „ bátor” rá­kérdezés. Aztán egyikőjük unottan válaszolt:,, azért mert a pad sáros!” Szerintem addig nem volt az, amíg ők fel nem ültek a kakas ülőre, de ez már nem bizonyítható. Gondolták, a vén hűiének lehetne jobb dolga is, de már nem is foglalkoztak velem. A szotyi kupac pedig csak gyűlt, s gon­dolom nem ők söpörték össze. Jó, hogy az Isten teremtett a múzeum köré galambokat is. S végig gondoltam: mekkorát vál­tozott a világ. Ha gyermekkoromban véletlenül bicikliztem a járdán, a rendőr kiszedte a szelepet a kerék­ből, s tolhattam tovább a kerékpárt. Ma mindenki a járdán biciklizhet. Vagy: ha az utcán ettünk, mindenki azt gondolta, szegények vagyunk, pedig egy szelet zsíros kenyérrel mi­lyen jó volt szaladni a focipályára. Ma már minden sarkon hamburge­res löki az utcára a portékát, had egye a dolgozó. Vagy: ha volt egy kis dugi pénzünk, a nadrág zsebébe rej­tettük, nehogy valaki meglássa. Ma az utcai automatákból tízezre­ket vesznek ki mindenki szeme lát­tára. Mekkorát változott a világ! Miért ne történt volna változás pádon ülés ügyben is? Ma ez a divat! Rosszul ér­telmezett divat a fiatalok részéről, mert még eddig nem láttam nyolc­van éves nénikét padok karfáján ülni a buszmegálló felé az SZTK-ból jö­vet-menet. Szóval nem értem ! Megmagya­rázni megtudom, de nem értem. Sok mindenre lehet még ráülni, de például a WC felhajtott deszkájára igen veszélyes. Nagy Vendel A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA Tolna Megyei Szervezete 2006. május 3-án 10 órától ELŐADÁST SZERVEZ a Babits Mihály Művelődési Ház földszinti termében Szekszárd, Szent István tér 10. Az előadás címe: ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Számlázási hibák. A számla javítása, helyesbítése, sztornírozása, el­számolása. A bérbeadás és a közvetített szolgáltatás. Fiktív számlák, fantomcégek, visszaélések. A számla elfogadása, az üzleti partner ellenőrzése. 2006. évi áttérési problémák. Az ellenérték kiegyenlíté­sének módjai. A polgárjogi teljesítés és az áfa-felszámítási kötelezett­ségének eltérő esetei. Közösségen belüli beszerzés. A számviteli bizonylat és az áfa-rendszerben elfogadható számla különbsége. Előadd: SIKE OLGA főosztályvezető, APEH adójogi főosztály Részvételi díj: 4000 Ft + áfa Cím: 7100 Szekszárd, Kossuth Lajos u. 8. Tel./fax: 74/411-236 és 74/511-579 EVANGÉLIUM Tamáskodás „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hi­szem’’ (János 20,25) - jelenti ki Tamás apostoltársainak, miután ők be­számolnak neki, hogy találkoztak a föltámadott Jézussal. Ha a 20. századnak védőszentet választanának, én a bibliai Tamást javasolnám. Hiszen egy srófra jár vele az agyunk: tamáskodunk mi is lépten-nyomon. Semmit nem fogadunk el szíre-szóra. A naiv hit és bi­zalom korának bealkonyult, helyébe a nyers megtapasztalás igénye lé­pett. Konokul hajtogatjuk a józan-keserű szentenciát: „Hiszem, ha lá­tom!” Jó okunk van a kételkedésre: annyiszor visszaéltek már a bizalmunk­kal, annyiszor átvertek bennünket - s nem csupán holmi áprilisi tré­fákkal. Az emberiség szellemi vezérei évszázadokon át fennhangon hir­dették, hogy a tudomány, a haladás, a töretlen gazdasági és ipari fejlő­dés boldoggá teszi a világot; - és hova jutottunk? Manapság döbbenünk rá: egy nagy szemétdomb és roncstelep tetején élünk. Lánglelkű ideoló­gusok prédikáltak a szocializmus távlatairól - s lám: sohasem látott ön­zés és kegyetlenség burjánzik e szép reményekkel kecsegtető társadal­mi kísérlet romjain. Az elmúlt évtizedek tűzbe-vízbe mártogattak min­ket. Aki hétfőn még jó elvtárs volt, forradalmi ifjak példaképe, keddre árulóvá válhatott, a nép „sötétben bujkáló” ellenségévé, szerdán meg már bitófán végezhette. A nagy átmenetek idején megint másfajta me­tamorfózisok tanúi lehettünk: a kommunizmus zászlóvivői kíméletlen kapitalista kizsákmányolókként léptek színre, ugyanazon történelmi szükségszerűség „dialektikája” szerint. Ennyi keserves tapasztalat nyo­mán ideje ráébrednünk: minden területen célszerű megrostálni a ránk zúduló információözönt. A szenzáció- és pénzhajhász bulvárlapok pél­dául a számmisztikától az UFO-hitig bármit megetetnének velünk, a reklámok infantilis ösztönlénnyé zsugorítanák a személyiségünket, ha hagynánk. Ha kihalna belőlünk a kritikai érzék. Kritikára, józanságra tehát szükség van. És mégis: micsoda kettősség vonul végig a történelmünkön, micsoda kettősség vonul végig a saját lelkűnkön! Az ember egyfelől fogékony a csodákra, s ha nem leli meg az igazi csodát, képes magának új, s még újabb bálványokat faragni. Másfelől látható, hallható, tapintható bizonyosságokat keres. József Attila költészetében egészen megrendítő és szívbe markoló e kettős vágy megfogalmazódása: „Ijessz meg engem, Istenem, szükségem van a haragodra. Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra. " Az ember hit nélkül képtelen élni. Megkockáztatom: hit nélkül nem ember az ember. Gondoljunk csak bele: a kisgyermek ismereteinek, vi­lágról szerzett tapasztalatainak túlnyomó többségét szülei, nevelői, ta­nárai közreműködésével gyűjti össze; az ő segítségük nélkül aligha iga­zodna el a tudás labirintusában. Ilyenformán csatlakozik rá az emberi nem évmilliós kultúrájára. A megismerés alapja mindig a hit, a biza­lom: elfogadom, mert tudom, hogy szeretnek, tudom, hogy jót akarnak nekem. Ha nem hinnénk egymásnak, ha nem bízhatnánk egymásban, még azt is mindenkinek személyesen kellene kikísérleteznie, melyik a mérges gomba, melyik az ehető. Ugyanez érvényes a tudományos ku­tatásban: ha kinek-kinek magának kellene fölfedeznie a tüzet, a kereket és az űrhajót, nem messzire jutnánk. Ám ha az óvodától az egyetemig fokozatosan bevezetik az ifjút a tudomány berkeibe, van remény arra, hogy egyszer majd önerőből tovább lép, s ezentúl ő is gyarapítani fogja a közös kincstárat. Nyilvánvaló: a hit, a bizalom létkérdés. Ha ezt elveszítjük, kezdhet­jük elölről a civilizációt. Ha csupán az marad számunkra érték, ami kézzelfogható (látható, hallható, forintosítható) - üressé, tartalmatlan­ná, értelmetlenné válik az életünk. Szükségünk van persze Tamás apostol józanságára: „Hiszem, ha lá­tom!" És szükségünk van Saint-Exupéry kiegészítésére: „Jól csak a szí­vével lát az ember. ” Kirsch János diakónus

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom