Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-02-20 / 5. szám
2005. FEBRUÁR 20. -Interjú A z újdonsült igazgató - hivatalosan ügyvezető a titulusa - az új épület emeleti tárgyalójába invitál. A hatalmas asztalnál még nem sokan és nem sokat beszélgettek. A vitrinbe is a napokban rakhatták be a csillogó alkatrészeket, nagyfrekvenciás berendezések csatlakozóit, részegységeit, a XXI. század technikáját képviselő darabokat. Lotz Gábor talán a legfiatalabb igazgató a városban, na nem korát illetően - bár még csak harmincas éveinek közepén jár - hanem mert másfél hónapja lett a cég első embere. S a tisztségváltás - mivel édesapját Lotz Ernőt követi a poszton - egy régi-régi hagyományt idéz, kezdete lehet az apáról fiúra szálló családi vállalkozások újraébredésének. Beletanult az örökségbe -A Spinner Hungária Elektrotechnikai Kft. elődjének, a BELO Hungária Kft.-nek alapjait édesapám, '97 márciusában rakta le - kezdi az újdonsült direktor a cég bemutatását. Egy bajor társával indított, a BHG-tól bérelt helyen egy műhelyt, ahol kezdetleges körülmények között, másutt levetett három géppel kezdtek néhányan dolgozni. A gépekért termékkel fizettek a müncheni Spinner • 'gnek, amelyik akkor már világszerte is;rt családi vállalkozás volt A nagyfrekvenciás berendezések egész skáláját gyártották, gyártják, a műsorszórásban, a radartechnikában, a digitális televíziózásban és többek között a legújabb rádió-telefon rendszerekben is ott vannak berendezéseik. A védett technológiák házon belül maradtak A Szekszárdon, a mostanihoz képest sufniban, kezdetleges körülmények között készült alkatrészek minősége megfelelő volt, a határidőt is betartották, így megtetszettek a megrendelőnek, s mert a Spinnernek sok szabadalma van, és gondolták, a német családi vállalkozás úgy tudja ezek oltalmát legjobban biztosítani, ha azokat saját berkein belül tartja, beszállt a cégbe, többségi résztulajdonos lett. így garantált, hogy nem kerülnek a konkurenciához védett technológiái. Az egyesüléssel felgyorsult a cég szekszárdi ^izemének fejlődése. A hajdani AFIT bontó^rclepének helyén '98 áprilisára felépült az első, majdnem ezer négyzetméteres üzemcsarnok, hamar tele lett nagy teljesítményű automata gépekkel, s a korábbi néhány helyett több mind ötven ember dolgozhatott ott. -Akkorjött Szekszárdra Lotz Gábor. Addig milyen utat járt be? - Pesten születtem, de Ózdon töltöttem gyermekkorom. Ott is érettségiztem, aztán egy év katonaság, majd a dunaújvárosi műszaki főiskola metallurgia szaka. De csak egy évet végeztem ott, mert a kohóknál jobban érdekelt a villamosság, átmentem Pestre, ott lettem villamos üzemmérnök. Budán a Ganznál kezdtem dolgozni, s '98 áprilisától vagyok Szekszárdon. Világhírű cégtől - kis kezdő vállalkozásig - Egy nagy múltú, mondhatni világhírű cégtől, egy kis kezdő vállalkozáshoz jött. - Az újdonság varázsa volt izgalmas. Először a számítógépes rendszert kellett kiépítenem, majd folyamatosan megbirkózni a termelés egyre bővülő adathalmazával, s műszaki vezetőként csinálni mindent. - Édesapjával irányították a munkát az egyre nagyobb üzemben. - O gépészmérnök, életét az iparban, gyártásban töltötte, ami nem csak munkája, hobbija is. Közben szerzett gazdaságmérnöki diplomát, és doktori disszertációja a folyamatos üzemű gépek gazdaságos karbantartásáról szólt. - A folyamatos karbantartás itt is alapvető. Bár itt inkább a folyamatos bővítésről, folyamatos bővülésről beszélhetne. - Bizony megnőtt a cég. Az első üzemcsarnokot 2000-ben követte egy újabb, 2002ben a harmadik épületet, ahol már egy felületkezelő üzem van, itt ezüst- és nikkelbevonatot kaptak az alkatrészek, illetve ma a nikkelt bronzzal váltjuk ki, s itt lett a szerelde, ahonnan már kész készülékek kerülnek ki. Ez a negyedik építési ütem, ami a hetekben készült el, az irodaépület, amit úgy is vehetünk, hogy az i betűn a pont, mert már egyre többen vagyunk, s a négy irodában sem fértünk el. Ezt igazán még nem laktuk be, de ez csak napok kérdése. Szó sincs megállásról - S akkor egy szusszanás, pihenés, az új igazgató nem terjeszkedik tovább? - Szó sincs megállásról. A Spinnernek van egy hosszú távú terve, hogy a nagy mennyiségben, tömeggyártásban készülő csatlakozókat itt fogjuk gyártani, s vannak már olyan új típusok, amiket kifejezetten a mi gépparkunkra terveztek. Ezeket készítjük és szereljük, így a szerelde létszáma folyamatosan növekszik. - Régen, de az utóbbi években is tapasztaltam, vannak olyan cégek, ahol, hadd fogalmazzak az egyszerítség kedvéért kicsit erősen, a központ, ami esetleg külföldön van, csak rabszolga-munkát végeztet, mechanikus tevékenységet vár el, s az agymunkát, a gondolkodást magának tartja fenn. - Kétségtelen, a tervezés, fejlesztés a mi esetünkben is Németországban történik, de a gyártástechnológia itt alakul ki, és a tervezőkkel egy-egy új gyártmány kialakításában is szoros az együttműködésünk, mert mi tudjuk, hogy gépeinken mit lehet gyártani és ennek a konstrukcióban tükröződni kell. Modern gépek egész sora van nálunk, amikkel dolgozni komoly szakértelmet, tudást igényel. - Miként egy ilyen, már másfél száz embert foglalkoztató céget irányítani is. Édesapja átadta a stafétabotot. - Azért nem hagyott egészen magamra. Gyakran itt van, s tanácsot kérhetek tőle bármikor. - 5 hogyan él itt Szekszárdon egy Pestről, Ózdról ide került fiatalember? Hobbija? - A számítástechnika - vehetem úgy hobbim is. Egyébre mostanában nem nagyon van időm. Fiatalabb koromban kézilabdáztam, mióta ide költöztem, ez elmaradt. Családom van, három lányom, a legkisebb most lesz egyéveg, a legnagyobb elsőbe jár. Kinőttük a régi lakást, vettünk egy házat, most annak felújítása a nagy feladat. Szeretném a - most divatos szóval - megújuló erőforrásokat alkalmazni. Hosszú távra terveznek Szekszárdon - Tervez napkollektort? - Természetesen. Sőt, hőszivattyún is gondolkodom, ami a föld melegét hozná a lakásba. - Ebből azt gyanítom, sok évre tervezi itteni tevékenységét. Lehet hogy a végén még szekszárdivá is válik. -Ez így van. A cég nem olyan mobil, mintha csak egy szerelde lenne, amit az olcsó munkaerőt követendő, könnyű egy-két határral odébb költöztetni. Itt mi is, és a többségi tulajdonos Spinner is hosszú távra tervez, érdeke, hogy itt egy megbízható gyártó és szerelő bázisa legyen, s így akarjuk mi is. - szepesi -