Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-02-20 / 5. szám

SZEKSZÁRDI M- VASÁRNAP 2005. FEBRUÁR 20. „Körülöttünk élő múlt" mindegy honnan, mivel... Amikor Hirling Ádám, Szekszárd főjegyzője a Tolnamegyei Közlöny 1904. szeptember 1-i híradása szerint előterjesztette Szekszárd rendezett tanácsú várossá válására vonatkozó javaslatát, a változás előnyei között említette többek között azt is, hogy „így Szekszárd előtt az állami segítséggel létesítendő jótékonysági, szociális és egyéb intézmények egész sora áll". Szekszárdon ekkor már több mint egy évtizede működött a Simontsits Béláné által alapított „népkonyha", amelyet az alapító halálát követően, 1895-től Bezerédj Pál támogatott tovább. A népkonyha decembertől március közepéig látta el meleg étellel és kenyérrel a rászorulókat. Alapításának esztendejében, 1893-ban naponta 220-230, összességében 15.963 adag meleg ételt osztottak ki az apácák segítségével a város szegényei között. Az idén is, mint évek óta, a tél, a hó csak afféle szezon végi akcióként érkezett. A fekete karácsony, újév után február elején köszöntött ránk váratlanul és hirtelen. De akkor aztán nem kímélte a várost: csípett, mart a hideg, hóra jég, jégre hó esett, rövid ideig megbénítva a város életét. A Széchenyi utcából az Iparos udvarba vezető átjáró hajlatában a lefagyott hóbordákon egyensúlyozva dermedt ujjakkal kerestem kesztyűmet, amikor reklámszatyor összetéveszthetetlen zörgésére lettem figyelmes. A zaj a kukáskonténer mellől jött. Egy férfi merte tenyerével szájába az ételmaradékot, amitől a Evangélium „Emlékezzél meg, Uram...! „Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak Ifjiiságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a le jóvoltodért, Uram!" (Zsolt. 25,6-7) A böjti idő 2. vasárnapjának régi latin elnevezése: „Reminiscere" A kifejezés a 25. zsoltár fent idézett soraiból való: „Emlékezzél meg..." Dávid imádságának ez a részlete tanítgat minket ma is arra, hogy miként állhatunk bizalommal Istenünk elé a már zajló ünnepi készülődésben. Dávid egyik reménysége az volt, hogy Isten elé állva van hivatkozási alapja: az Úr irgalma. íme, Dávid - aki a hit egyik példaképe - nem tud, de nem is akar másra hivatkozni csak erre az egyre: „kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!" Még a nagy király sem alapozhat korábbi szép tetteire, Isten nevével megnyert dicsőséges csatákra, mert még az ő életén is foltot ejt a bűn. Ezért az egyetlen kapaszkodó ez marad: az Isten öröktől fogva való kegyelme. Másrészt abban bízik, hogy Istenünk nem emlékszik (mert eltörölte, megsemmisítette, mint valami terhelő iratot) az ő vétkeire, melyeket már őszinte szívvel lerakott elé: „Ifjúságom vétkeire nem emlékezzél..." A kegyelmének ez a csodája: a Mindenható nem emlékszik eltörölt vétkeinkre, nem hánytorgatja fel a már megbocsátott bűnt. A nagy király szívét Istenünknek ez a kétfajta „emlékezése" biztatta: az Úr emlékszik irgalmára - viszont nem emlékszik a megvallott és áhala megbocsátott bűnre. Ez a kétfajta „emlékezése" hatalmaz fel bennünket is, hogy naponta eléje álljunk a böjti időben. Sőt, nekünk még nagyobb biztatásunk van! Mert a kegyelemnek ez a különös logikája egészen nyilvánvalóvá, láthatóvá lett Dávid után 1000 évvel a Golgotán: mi hivatkozhatunk Isten könnyekké, vérré, szenvedéssé, emberré lett nagy, kegyelmére, mely Jézus Krisztusban öltött testet. Mi Dáviddal imádkozva Őrá gondolunk kimondatlanul is: Emlékezzél meg, Uram kegyelmedről, melyet már akkor megmutattál Egyszülött Fiadban, amikor mi még nem is voltunk, s mi eközben örvendezve hisszük, hogy nem emlékezel meg hitványságainkról, melyet Fiad vére eltörölt számunkra is. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész bérházban lakók másként már nem tudnak szabadulni. Ezek az újabb vécék eldugulnak, ha beledobják, a falusi nyugdíjas kolléga sem viszi el már a malacának, mert a modern uniós időkben tilos a disznókat moslékkal etetni. (Meg az is igaz, hogy mostanában falun sem érdemes disznókkal bajlódni. Olcsóbb a városszéli szupermarketben megvenni a húst, mint az állatot felnevelni.) Nem a legjobb megoldás, de tény, hogy akadnak, akik a napi maradékot az esti mosogatás előtt nejlonzacskóba teszik, és a szemétbe dobják. Ahogy a férfi a kuka mellett guggolva habzsolt, a zsíros, paprikás lé az ujjai között a lejárt és koszosra taposott hóra folyt, néhány cseppje pedig cipője kirepedt orrára verődött. Nem látott senkit a közelben. A hideg pirosra csípte arcát, s míg néhány percre átadta magát az érzékelés mohó izgalmának, két alsó karjával fejébe húzta a megnyúlt, kibolyhosodott sapkát. Hogy jobbkezes volt, látszott, amikor ujjait a „tecsós" szatyor belsejébe merítette újabb falatért. Váratlanul azonban egy pillanatra félbemaradt a mozdulat. Ha szépíteni akarnám a dolgot, azt írnám, talán anyja vagy asszonya főzte ételek ízét idézte magában, de az igazság az, hogy egy.jobb falatot igyekezett kitapogatni dermedt ujjaival. Aztán, mint aki meggondolta magát, gyorsan kivette, ami épp tenyerébe akadt - mert ki tudja, hány merítésre jut még idő. Míg lesimított szakálláról egy inkább állaga, mint íze szerint krumplinak vélhető darabot, szeme a Bezerédj utcai bejáratot fürkészte. Nem pazarolta rágásra az időt: 4 csak nyelte, nyelte a zsírtól, víztől megdagadt kenyér-,, tészta- és krumplimaradékot. Úgy érezte, mintha túlsúlyos zsákok töltenék meg gyomrát belülről, egyre erősebben feszülve zsigereinek. De nem érdekelte: enni akart még és még. Jóllakni: mindegy honnan, mivel... Nem várt irányból érkeztem, s észre sem vett, már magam mögött hagytam őt. Egy pillanat töredéke volt mindössze, amíg láttam: ennyire pőrén és szégyentelenül. Nem könnyű tudomásul venni, de még nehezebb megélni, hogy mint a búvópatak, a szegénység, a kiszolgáltatottság ma is jelen van mindennapjainkban. Jelen van 2005-ben a százéves reményeket beigazolóan kiépült szociális ellátórendszerrel rendelkező Szekszárdon^ ahol az országban elsőként ké^ peztek szociális munkásokat. Nagy Janka Teodóra Szekszárdért - Brüsszelben Ujabb munkalehetőség, jó piac a bornak Március közepén magyar hét lesz az Európai Unió fővárosában, Brüsszelben, ahol bemutatkoznak a hazai régiók. Természetesen ott lesz Dél-Dunántúl, ezen belül Tolna megye és Szekszárd. A város vezetői a lehetőség" gel élve két célt akarnak elérni: újabb munkalehetőségeket Szekszárdon, és jó piacot az itteni bornak. Ezért a polgármester, Kocsis Imre Antal programjában tárgyalások szerepelnek, mégpedig a belga textilipar képviselőivel, hogy a már itt megtelepedett Van De Velde és a Samsonite után további cégek jöjjenek Szekszárdra, illetve az ottani bornagykereskedők figyelmét szándékozik ráirányítani a nemzetközi borversenyeken egyre több elismerést elért szekszárdi borokra. A magyarországi régiók brüsszeli bemutatkozásán egyébként ott lesznek a Dél-dunántúli Régió Rádió, a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának munkatársai, akik élő adásban is beszámolnak a történésekről.