Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-11-27 / 37. szám

SZEKSZÁRDI 2005. NOVEMBER 27. VASÁRNAP Ötven év kéz a kézben A minap összetalálkoztam Parrag Ferencné Katalin asszonnyal, a pol­gármesteri hivatal anyakönywezetőjével. Meghatottan újságolta, hogy most 19-én ünnepelte ötvenedik házassági évfordulóját Pálinkás László é^elesége, Vesztergombi Terézia. Katalin asszony megtisztelőnek érzi, ő köszöntheti azt a párt, akik becsületben, hitben, szeretetben, fe­lelősségben éltek, és tisztességes munkával töltötték az éveket. Csak kettejükön múlott, hogy öt sőbb 58 pár vált el, ami 31 százalékot évtizede tartó boldog házasságot tud­hatnak maguk mögött olyannyira, hogy e jubileumon megerősítették öt­ven évvel ezelőtt egymásnak tett foga­dalmukat, ami bekerült Szekszárd vá­ros „Arany házassági könyvébe". A jubileumi esküvőn ötvenen vet­tek részt: az ünnepelt házaspár két gyermekén, öt unokáján kívül a ro­konság és a barátok is. Az anyakönyvvezető asszony ez­után magyarázattal szolgált megható­dottságára. Tavaly tartották az anyósa és apósa aranylakodalmát. A másik ok: a most ünneplő Terike néni valaha ugyanott dolgozott, mint Parrag Fe­rencné, azaz a városházán, igaz, az adóügyön. Majd Márai Sándor mon­datait idézte: „Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lé­hM^ii. S nemcsak a naptárnak van ptf betűs napja. Az élet elhoz más­fele, láthatatlan ünnepeket is. Az ün­nep a megkülönbözés. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre..." Az anyakönyvvezető hozzáfűzte, leg­utóbb ő maga is ezt tette, a Pálinkás családdal együtt ünnepelt. • Az aranylakodalom kapcsán érdekes lehet visszanézni. Ötven évvel ezelőtt ugyanezen a novemberi napon nyolc pár fogadott egymásnak örök hűséget - Babai Irénke anyakönyvve­zető előtt. (A nyolc párból öt ma is vá­rosunkban él és együtt ünnepli a jeles jubileumot.) Az elmúlt szombaton egyetlen ifjú pár tartotta esküvőjét. Hogy annak idején miért választották sokan egybekelésük napjául a novem­ber közepét, végét? Mert akkoriban megvárták az emberek, hogy elkészül­jön az újbor, s meghízzon a disznó és a birka... említette Katalin asszony, majd következtek a szomorú statiszti­kai adatok: 1955-ben Szekszárdon 181 esküvő volt, ebből 42 pár elvált, ami 23,2 szá­zalékot jelent. 1965-ben 183 esküvőt tartottak, ké­jelent. 1975-ben 333 pár házasodott össze, ám 130-an elváltak, ami 39 százalék. 1985-ben 262 pár kötött házassá­got, ám 91 pár, vagyis 34 százalékuk elvált. 1995-ben 249 házasságkötés volt, az elvált párok száma 74, azaz 29 szá­zalék. Idén, az év végéig 220 pár kö­tött/köt házasságot Szekszárdon. - vhm ­Hecsedli zenderül a határ. Ködös, fázós napok, szomorú világ. Ha van otthon, mielőbb otthon lenni jó. Visz a vonat hazafelé, komó­tosan, mint nagyanyáink idején. Elárvult vasúti őrház. Már ablakai sincsenek. Két hatalmas diófa oldja a lehangoló elmúlást. A vonat egy percre megáll. A hirtelen csendben vadrózsa rejtekéből verébsereg, mint szuperszonikus kötelék húz át a biztonságosan magas fák felső ágaira. A skarlátvörösen égő teligyümölcsös csipkebokor megkönnyebbülten hajladoz a szélben. Szép kinézetű. Linné neki is adott egy nevet, a Rosa Caninát, de hányat a magyarok!: ebrózsa, ku­tyarózsa, csipkefa, istenátkoztafa, csipke, csicskenye, csitke, csip­kerózsa, gyepürózsa, tüskefa, kutyabokor, csipkebokor, bicske, csip­kenyefa, hecsepecs, hecsedli, így nevezik sokféleképpen. Azok a hecsedlis reggelik! Tejeskávé, kakaó, foszlós kalács illat, kis vaj, s a bíbor lekvár... kész boldogság. Akkoriban Véméndről hozták az asszonyok az egyszer főzött ajaplekvárt Szekszárdra. Nem a piacon árulták, hanem házaltak vele. Általában jó pár litert adtak el egy-egy portálon. Szerették a háziasszonyok, hiszen ha nincs ez a püré, így kell elkészíteni a lekvárt: 3 kg frissen szedett, érett, de nem túl kemény csipkebogyót jól megmosunk, a szemeket egyesével kettévágjuk, magvaikat kikaparjuk. Lábosba tesszük, s annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi, majd puhára főzzük. Még melegen leszűrjük és előbb ritkás, majd sűrű szövésű szitán is átpasszírozzuk. Az előkészített csipkebogyóvelőt felforraljuk. Az így kapott mennyiség kb. 2 kiló lesz, amihez ízlés szerint adunk cukrot vagy édesítőt és 20 percig főzzük, végül előmelegített üvegek­be töltjük. Szorosan lezárjuk, és száraz gőzben hagyjuk kihűlni. Az alapos háziasszonyok másodszorra szőrszitán préselték át a gyümölcsöt, ami bár félig elő volt készítve, a végeredményig ugyancsak babrás munkát követelt. Igaz, a végén nem zselével volt összetákolva a lekvár és elállt évekig. Amúgy rendes helye volt a csipkebogyónak a spájzban a kamil­la, a bodza mellett. Tea készült belőlük többféle bajra, mint ma is, csak hát gyűjtése hozzátartozott az évszakok adta teendőkhöz. Elméláz az ember hajdani kamrák gyermekszemnek kincseket rejtő titkain. Egy régi könyv is felötlik, a „Készüljünk a télre" című, okos gaz­daasszonyoknak szóló. Ha azoknak a '30-as évekbeli nagyon is prak­tikus tennivalóknak ma mind eleget tudnánk tenni... Nem tudunk. Tanácskozásról ér haza a vonat. Este van. Rég' nincs már otthon hecsedli. Németh Judit TAMASZ A Szociális és Egészségügyi Bizottság rovata Segélyekről egyszerűen, közérthetően Helyi lakáscélú támogatás Lakásépítés, -vásárlás, -csere, -bővítés, -korsze­rűsítés céljából kamatmentes kölcsön adható azon családnak, mely a kérelem (pályázat) benyújtását megelőző 10 éven belül nem rendelkezett, jelenleg sem rendelkezik olyan lakással melynek nagysága eléri vagy meghaladja a méltányolható lakásigény mértékét, három vagy több eltartott gyermeket nevel és megfelel az alábbi feltételeknek: - Az együttköltözők egy főre jutó nettó havi jövedelme eléri az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, de nem haladja meg annak a háromszorosát, és két készfizető kezese van. Kezes az a személy lehet, akinek a havi nettó jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét meghaladja és írásban nyilatkozik arról, hogy pénzintézettel szemben tartozása nincs. - Vásárlás esetén a vételár legalább 30, építés, bővítés, korszerűsítés esetén a költségek 20%-ának megfelelő önerővel rendelkezik. - Hitelt érdemlően, írásban igazolja, hogy az álla­mi kedvezmények, hitelek, munkáltatói kölcsönök mellett az igényelt támogatással együtt a vásár­láshoz, építéshez, cseréhez, bővítéshez, korsze­rűsítéshez szükséges összeggel rendelkezik. Kamatmentes kölcsön maximális összege három­vagy annál többgyermekes családnál egymillió, két gyermeknél 800.000 Ft, egy gyermeknél 600.000 Ft, gyermek nélküli családnál 500.000 Ft, melyet legfel­jebb 10 év alatt, havi egyenlő részletekben kell visz­szafizetni. Albérleti lakbértámogatás Albérleti lakbértámogatásban részesíthető az a személy, akinek a havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét, család esetében a 120%-át, feltéve, hogy a lakbér havi összege eléri vagy megha­ladja az összkomfortos lakásnál a 250 Ft/m 2, kom­fortos a 220 Ft/m 2, félkomfortos a 180 Ft/m 2, kom­fort nélkülinél a 150 Ft/ m 2. Az adott személy, család a fenti feltételek megléte esetén sem kaphat támogatást, ha: - korábban ( 5 éven belül ) önkormányzati tulaj­donú lakásban lakott, de a bérleti és a közüzemi díj hátralékait nem rendezte, - közeli hozzátartozó tulajdonában lévő ingatlant használ, - 80 m 2-nél nagyobb lakást bérel. Támogatás havi összege a lakás nagyságától, kom­fortfokozatától, a bent lakók számától függően 3.750 Ft-tól 10.000 Ft-ig terjedhet. Albérleti lakbértámo­gatás legfeljebb egy év időtartamra nyújtható, de egy év eltelte után a kérelem újból előterjeszthető. Maller Béla a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke (Következik: Átmeneti segélyek) i*

Next

/
Oldalképek
Tartalom