Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-11-27 / 37. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2005. NOVEMBER 27. Nem csak diagnosztizálta, hanem vizsgálta, egészében nézte a beteget EMLÉKSOROK DR. SIGORA BÁLINT SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMÁN Városunknak minden időben vannak jellegzetes szereplői, akik öszszekötik a helybeliséget a világgal, arculatát alakítják, és tartós nyomot hagynak az emlékezetben. Szekszárd ünnepi évében, 1905. november 28-án itt születetett dr. Sigora Bálint, aki 1950-től évtizedeken át volt a kórház vezető röntgenfőorvosa. Orvosi tevékenysége, embersége felül volt a hatalmi erők jelenlétén, mert azt képviselte, ami az idő múlásával dacol, azt, ami nem átmeneti. Az örök értékek mellett tett hitet akkor is, amikor a gyógyítás tudományát választotta hivatásául. - Lányával, Pancival beszélgetünk, akinek elutasított felvételi kérelmei annak idején - nem kellenek. orvosdinasztiák Magyarországon - 7 esztendőn át rendes évi beszédtémát adtak Szekszárdon, ha keservesen is, de fogorvos lett. Huszonkilenc éve él Berlinben, de tartósan soha nem tűnt el a város utcáiról. - Édesanyámat temettük nemrég, majd pedig szeretett édesapám 100. születésnapja emlékére jövök. Ezek fő okok, de mindig adódik aktualitás is, most éppen az, hogy 50 éve iskoláztak be minket. Ide fűz Solymár Magdival való töretlen barátságom, és boldogan találkoztam újra Lauer Otti néni osztályfőnökömmel, aki kémia és számtan mellett emberségre is tanított bennünket. Kertészkedett, csellózott, hegedült... - Jó érzés itthon lenni. - Ideköt a gyermekkorom, magyarságom, kultúrám. Apám bölcsességének eredménye, hogy a szűkös '50-es években is boldogok voltunk. Második leánygyermekeként születtem és bár roszszabb voltam két fiúnál, ő soha nem dorongolt le. Ha valamit rosszul csináltam, arra sem azt mondta, hogy rossz, csak hogy jobban is lehetne. Legendásan elfogult volt velem. - Nagy szeretet lakozhatott benne. - Mindentől megkímélt. Türelmes és engedékeny volt, talán mert idősebb korában születtem. Amit láttam, a munka, a család szeretete volt. A Munkácsy utcai ház szőlejében kertészkedéssel töltötte kevéske szabad idejét.. Emellett remekül csellózott és hegedült. Dr. Radnay Tibor, Lőrinczy Gyula mindennapos spontán vedégek voltak nálunk. Egy szakmai megbeszélés Radnay doktorral, egy pohár bor a pincében, aztán az együttmuzsikálás. Irmi nővérem kitűnően zongorázott, ő is bekapcsolódott. mivel a lányaival barátok voltunk, én ezt láttam. Mint egyéniség is szimpatikus volt nekem, s ezt erősítette az élmény, hogy jönnek hozzá, ő valami csodálatos dolgot tud, tesz, és azok meggyógyulnak. Belém ivódott, hogy ez milyen szép dolog." - Köszönöm, hogy Zsuzsa így gondolja. Tudom, Sík Erzsi, Streit Béla is. Háziorvosként pedig tü1981. június 4-én, a trianoni évfordulón tartott temetésére nagyon sokan elmentek. -Elmentek... Dr. Sigora Anna nem volt ott? -Nem kaptam beutazási engedélyt. Dr. Oszetzky Tibor bácsi írta le a búcsút, hadd idézzek ebből: „Az emberek nagy tömegben gyülekeztek a ravatalozó körül. Minden autóbuszról újabb és újabb - Az ember gyermekkorában csak a szülőt látja. -Soha nem felejtem el, hogy amikor korcsolyatudományomból egy valamirevaló kűr kerekedett, órákon át nézte, tán' a lába is lefagyott, de ott állt a Tartsay lakótelep helyén, a régi Páskumban, figyelve az ő szeme fényét, amíg én előre-hátra köröztem. Elragadtatva csodálta a jégmadaraimat. Karácsonyi szünetben a pesti műjégpályára küldött, ahol élveztem a meleg öltözőt, a szünetben a büfét, bámultam az odaillő ruházatú pestieket. Remek ember volt abban is, ahogyan örömöt tudott szerezni nekem. Nehezemre esett volna tudni, hogy bizonyos dolgoktól szenved. - Dr. Vesztergombi Zsuzsanna, a labordiagnosztikai osztály volt vezető főorvosa arra a kérdésre, hogy miért lett éppen orvos, így nyilatkozott az Ispotály című kórházi lapban: „Gyermekkoromban sok évig szomszédunk volt dr. Sigora Bálint. Ő ennek a kórháznak is kiváló röntgenorvosa volt, de otthon is praktizált. Jártak hozzá a betegek, s Garay gimnáziumban tett érettségi után a Pécsi Egyetemen kezdte tanulmányait, ahol a kémia iránti vonzalmát a híres Zechmeister Intézetben mélyítette el. Második évfolyam utáni nyári gyakorlok itthon tölthette a dr. Kovács V. Károly vezette laboratóriumban és proszektúrán, ahol a kórház egyetlen röntgenkészülékével végzett átvilágítások olyan nagy hatást gyakoroltak rá, hogy attól kezdve minden energiáját a radiológia tudományának szentelte. Tanulmányait a bécsi Orvosi Egyetemen fejezte be, s diplomásként annak röntgenintézetében kezdte meg tevékenységét 1932ben. Hazatérve előbb Pécsett a Röntgenintézetben, azután a budapesti Fehér Kereszt kórházban dolgozott, majd 1933-1939-ig a Rókus és a Madarász utcai gyermekkórház alorvosa lett, ahol érdeklődése a fül-oir-gégészet új radiológiai ága felé irányult. 1941-ben a Fülorr-gégeklinika tanársegéde lett. A háború további éveiben a Rókus Kórház röntgenosztályának igazgatásával bízták meg, ahol megszervezte a röntgenlaboratóriumot. 1950-ben Szekszárdon önálló röntgenfőorvosi állást hoztak létre, amelyet dr. Sigora Bálint töltött be, s hamarosan kiépítette a megye radiológiai hálózaj^k 1952-ben már rétegfelvételi kiegészítő szerkezettel is rendelkezett a kórház, amelyet a rendelőintézet betegei is igénybe vehettek, és mivel 1954-ig nem volt röntgenlaboratóriuma a megyének, így a járóbeteg-ellátást is a kórház röntgenosztálya végezte. Dr. Sigora Bálint, akinek publikációi külföldi és hazai szaklapokban jelentek meg, szemben a „fizikus röntgenesekkel", akik szerint nem feladatuk a kórisme felállítása, csupán a látott jelenségek pontos leírása, magát a „klinikus röntgenesek" közé sorolta. Az egész embert látni, diagnosztika és klinikum együtt - ez volt a vezérelve. így él alakja máig szakterületén és sok-sok család emlékezetében, születésének 100. évfordulóján is. relmesen elmagyarázta a betegséget és azt is, hogyan lehet kilábalni abból. Nem csak a kórt látta, hanem azt is, akivel dolga volt. A maga korában figyelemre méltó vizsgálati módszerekkel élt. Szerették. Irmi nővérem fiának, Gáborkának születésével a nagyapaságot is megélhette. csoportjai az embereknek, rengeteg személygépkocsiból pedig a jól ismert szekszárdi arcok. Nagyon sok koszorú, csokrok és virágszálak jelezték az utolsónak leróható kegyeletet. Édesanyád erősen tartotta magát, csak a lelki összetörtség volt leolvasható tekintetéből. Jobbján Irmi nővéred, balján sógo<i