Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-11-20 / 36. szám

SZEKSZÁRDI SL VASÁRNAP 2005. NOVEMBER 27. A Szekszárdi Röntgen alapítvány köszönete Alapos fejtörést és latolgatást okoz, amikor az embernek arról kell dönte­nie, kinek juttassa el személyi jövede­lemadója egy százalékát. Hiszen akik kapják e forintokat, jó szándékkal fordítják a legnemesebb célokra. Most egy olyan alapítvány - a Szek­szárdi Röntgen Alapítvány - köszö­netét tolmácsoljuk, amely azért jött létre, hogy a kórház szűkös költségve­tését kiegészítve sugárvédelmi eszkö­zöket vásároljanak, illetve biztosítsák munkatársaik továbbképzését. Dr. Sík Erzsébet, a kórház röntgen­osztályát vezető szak-főorvos, az ala­pítvány kuratóriumának titkára be­szélgetésünkkor úgy fogalmazott, ma­ga is jól tudja, hány helyük van az egy százalékoknak Am kéri a bizonyta­lankodókat, s az eddig még el nem kötelezetteket, hogy segítsék, illetve továbbra is segítsék munkájukat. A támogatást olyan műszerek, eszközök megvásárlására fordítják, amelyek bennünket, állampolgárokat segíte­nek - például abban, hogy a szakem­berek időben megállapíthassák beteg­ségünket. És ez sorsdöntő lehet, fo­galmazott a főorvos. Az alapítvány számlavezetője az Erste Bank szekszárdi fiókja. Az ala­pítvány bankszámlaszáma: 11992804-06165602-10000018 adószáma: 18861233 ^ _ Innovációs pályázati lehetőség kicsiknek... Pályázni lehet még november 30-ig Nagyon ráfér a kis- és kö­zépvállalkozásokra a segítség. Az innováció terén különösen nagy a lemaradás, hiszen a megmaradásért, piacszerzé­sért folytatott versenyben sok esetben az utolsó a K+F-re fordított kiadás. * Ezen a helyzeten változtatni kell, legutóbb a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap­ból hoztak létre pályázati ke­retet a kis- és középvállalkozá­sok innovációs fejlesztéseinek támogatására. A Dél-dunántú­li régióban 535 millió forintot tesz ki ez az összeg, tehát érde­mes megfontolni a lehetőséget a Szekszárdon működő vállal­kozásoknak is. A DD-KKV-05 elnevezésű, Baross Gábor ne­vével fémjelzett pályázati ki­írás öt támogatási célon belül igyekszik segíteni innovatív fejlesztéseket. Pályázni lehet az élelmiszeripar, az agrárin­nováció, a környezeti ipar, az alternatív energetika, a gép­A POLGÁRMESTER, A JEGYZŐ ES A KÉPVISELŐK 2005. NOVEMBERI FOGADÓÓRÁJA KOCSIS IMRE ANTAL polgármester Minden héllőn 12.30-13.30 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleli kisterem JEGYZŐ Minden szerdán 10.00-12.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. em. 40. sz. irodj NÉMETH ZOLTÁN alpolgármester Minden héllőn 14.00-15.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleli kisterem DR. GAALZSUZSANNA alpolgármester XI. sz. választókerület A hónap harmadik keddjén 16.30-17.30 óráig Szekszárd, Mikes u. 24. HALMAI GA80RNÉ alpolgármester A hónap elsó és harmadik csütörtökén 16.30-18.00 óráig Bejelentkezés: 20/215-10-23 teleionszámon Szekszárd. Mikes u. 24. CSAPÓ KAROLY képviseli I. sz. választókerület A hónap elsó héttőjén 16.00-17.00 óráig Szekszárd, Mezőgazdasági RL HORVÁTH ISTVÁN (II. sz. választókerület) és ÁCS REZSÓ képviselők November 22-én (kedden) 16.00-18.00,óráig Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (volt 2. Számú Általános Iskola) GELLÉR SÁN00R képviseló IV. sz. választókerület A hónap második keddjén 17.00-18.00 óráig Babits Mihály Altalános Iskola KISS ANDREA V. sz. választókerület A hónap harmadik szerdíján 16.00-18.00 óráig Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Gyakorló Altalános Iskolája DR. T0TH GYULA képviselő VI. sz. választókerület A hónap harmadik héttőjén 16.00-17.00 óráig Babits Mihály Általános Iskola SCHOECK KÁROLY képviseló VII. sz. választókerület A hónap elsó héttőjén 17.00-18.00 óráig Szekszárd. Mikes u. 24. KÓVÁRI LÁSZLÓ képviseló VIII. sz. választókerület A hónap harmadik hétlőjén 18.00-19.00 óráig Polgármesteri Hivatal tszt. 4. FODOR MIKLÓS képviselő IX sz. választókerület Minden hétlón 17.0W8.00 óráig Polgármesteri Hivatal tszt 4. ILOSFAI GÁBOR képviseló X sz. választókerület November 23-án (szerdán) 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal Iszt 4. MALLER BÉLA képviselő XII. sz. választókerület November 17-én (csütörtökön) 17.00-18.(10 óráig 5. Számú Altalános Iskola TÓTHI JÁNOS képviselő XIII. sz. választókerület November 21-én (héttőn) 17.00-18.p0 óráig, 5. Számú Általános Iskola FAJSZI LAJOS képviselő XIV. sz. választókeriilet A hónap második hétlőjén 17.00-18.00 óráig Szőlőhegyi Óvoda il|. BAKA FERENC képviselő A hónap harmadik keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. DR. TÓTH CSABA ATTILA képviselő A hónap harmadik hétlőjén 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal Iszt 4. SZILY LAJOS képviseló A hónap második szerdáján 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal Iszt 4. DR. HAAG ÉVA képviselő A hónap utolsó keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt 4. LIEBHAUSER JÁNOS képviselő A hónap második csütörtökén 16.00-17.00 óráig Polgármesteri Hivatal Iszl 4. Dr. BARABÁS GÁBOR képviselő A hónap második keddjén 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt 4. KEREKES CSABA képviseló A hónap első szerdáján 17.00-18.00 óráig Babits Mihály Általános Iskola ipar, fémfeldolgozás, elektro­nika, informatika, egészség­ipar, textil-, bőrruházati ipar területén, a pályázat benyújtá­si határideje rendkívül szoros: 2005. november 30. Az érdeklődők információt szerezhetnek a Dél-dunántú­li Regionális Fejlesztési Ügy­nökség Kht. irodáiban, Szek­szárdon, a Szent István tér 11­13. szám alatt, illetve részletes pályázati felhívás olvasható a www.deldunantul.com/innova­cio honlapon. -k Az alsóvárosi temető 1 // /1 / / //I bővítéséről... Mondhatjuk sajnos, idősze­rűvé vált az Alsóvárosi teme­tő bővítése. A városrendezési tervben szereplő, aktuálissá vált koncepcióról a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság legutóbbi ülésén tárgyalt és jó­váhagyta azt az előterjesztést, miszerint három hektár terü­lettel növelik észak-keleti irányban a temető mai terüle­tét. A terjeszkedéssel nem érik el az 56-os utat, az Alkony ut­ca környékén kerülnek megvá­sárlásra területek a jövőben. A végső szót természetesen a közgyűlés mondja ki, hiszen a bővüléssel együtt mintegy har­mincmillió forintot kell bizto­sítani a költségvetésben, a tj rületmegvásárlásokra. Tervek a német kisebbségnél A Német Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi közmeghallgatását az Ifjúsági Cserkészházban tartotta meg, ahol dr. Józan-Jilling Mihály el­nök adott tájékoztatást az elmúlt esztendő tevékenységéről. Külön ki­emelte az idei év júniusában átvett 3. Számú Óvoda működtetésével já­ró feladatokat, majd a kisebbségi törvény változásairól tájékoztatta a jelenlévőket. A közmeghallgatást követően ülést tartott a kisebbségi önkormány­zat, melynek első napirendi pontjaként módosították a költségvetést. Megalkották a 2006. évi költségvetési koncepciót, melyben a kisebbségi önkormányzat működésére 5 millió 093 ezer forint működési költség szerepel, emellett a fenntartásba átvett 3. Számú Óvoda költségvetése is az önkormányzat költségvetésébe kerül beépítésre. Elkészült ezenkívül a kisebbségi önkormányzat 2006. évi munkaterve és javaslatot fogalmaz­tak meg a megyei jogú város 2006. évi munkatervére vonatkozóan. Esze­rint a májusi közgyűlésen a német kisebbségi oktatás-nevelés, a szep­temberi ülésen pedig a német kultúra működési lehetőségeit szeretnék a város önkormányzata elé tárni, illetve megvitatni a képviselők. Cs. Modernizáció, növekedés^ eladósodás.,. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényeihez kapcsolódóan a Tolna Megyei Tudományos Egye­sület szervezésében Bélyácz Iván akadémikus, a Pécsi Tudomány­egyetem Közgazdaságtudományi Kar egyetemi tanára tart előadást Modernizáció, növekedés, eladó­sodás címmel. A programra no­vember 21-én 16 órai kezdettel a főiskolai kar tanácstermében (Szekszárd, Rákóczi u. 1. szám alatt) kerül sor, az előadást megelőzően 15.30-kor dr. Hor­váth Béla egyetemi tanár, a PAB alelnöke tájékoztatást ad a PAB tisztségviselőinek megválasztásá­ról, az egyesület helyzetéről. Közmeghallgatás A Szekszárdi Roma Kisebbségi Önkormányzat 2005. november 30-án (szerda) 17.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart. A közmeghallgatás helye: Szekszárd, Hunyadi u. 4. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala - FŐSZERKESZTŐ: TAKÁCS ZSUZSA - Szerkesztőség címe: 7100 Szekszárd, Csokonai u. 3. Telefon/fax: 74/414-853, E-mail: kafi50@axelero.hu - HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ 30/9726-663 A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Nyomdal munkák: Szekszárdi Nyomda Kft. Felelős vezető: Vadász Jőzsef ügyvezető igazgató - HUISSN 1215-4679 LAPZÁRTA: hétfő 12 óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom