Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-09-18 / 27. szám

SZEKSZÁRDI 2005. SZEPTEMBER 18. A macskákért, vagy ellenük? Városunkban sem az első eset, hogy lakóközösségek életét borzolják fel a macskák. Most is bejelentés érkezett a polgármesteri hivatalhoz, hogy legalább harminc, vagy negyven cica költözött az Alisca lakótelep tömbházainak környékére, amit sokan rossz szemmel néznek. Valljuk be, igazuk is van, hiszen a cicusok mindennapi életük során esznek, elvégzik a dolgukat a lépcsőházban, a homokozókban, a kis parkokban. Nagyon bosszantó, amikor a homokot lapátoló kisgyermek beletottyan a macskapiszokba, amikor az ember a parkban sétálva belelép az ürülékbe. Sok lakótelepen élő most ilyesmik miatt dühös, sőt fertőzésveszélyt emleget. Mit tud tenni ebben az esetben a polgármesteri hivatal? Befogatja az állatokat, amelyekre a kétheti megfigyelés után az elaltatás vár. Vajon miért szoknak a kóbor macskák hol egyik, hol a másik lakótelepre? Néhány lakó megsajnálja az éhesen bolyongó állatokat, s alkalmanként odadob egyegy szelet felvágottat, vagy a lépcsőházban feltálalja számukra az ebédmaradékot, melléje egy kis tejet is. Érthető, hogy az állatok odaszoknak, sőt be is költöznek hiszen esetükben is szájról szájra járhat a jólét híre. Eközben meg büdösödik a fertőzőforrássá vált megmaradt étel a lépcsőházban, vagy a ház sarkánál. A cicákat alkalomszerűen etetők biztosan nem is tudják, hogy igen rosszat tesznek védenceikkel. Ugyanis a'cicákra jellemző, ha egyszer-kétszer megetetik őket, akkor már nem gondoskodnak magukról, nem fogják meg a napi betevő egerüket, hanem „jótevőiktől" várják a finom falatokat. S ha nem kapnak, akkor inkább nem esznek, lesoványodnak, s akár el is pusztulnak. Van, aki azt mondja, sokan az említett módon akarnak lelkiismeretükön könynyíteni, s hiszik, hogy az egy-egy könyörfalat révén állatszeretőkké váltak. Pedig alaposan tévednek. Valójában azzal segítenének a kidobott, vagy elkóborolt állatokon, ha békén hagynák őket. Az ókorban az egyiptomiak azért szelídítették meg az afrikai vadmacskákat, hogy azok megfogják az elszaporodott egereket. Az más kérdés, hogy - a festmények tanúsága szerint - csodálták is a kecses állatokat, a legkedvesebbeket talán befogadták házaikba. A többi cica pedig gondoskodott magáról, no és az egerekről... Most is így tennének ezek a független és önkiszolgálásra képes állatok, ha például pártfogóik kivinnék őket a tanyáikra. Ott remekül érzenék magukat, társaságuk is lenne. És nem olyan sors várna rájuk, mint arra a legalább harminc cicusra, amelyek önhibájukon kívül szoktak oda az egyik (másik) szekszárdi lakótelepre. V. H. M. Jánosi Györggyel, verseskötete ürügyén Országos hírűvé 1989-ben vált - pedig szűkebb hazájában akkor már egy évtizede élő legendának számított. Mint az MSZP utolsó megyei első titkára kapott hideg-meleget, és nem mindig volt egészen világos, melyik oldalon van több ellenfele. Aztán a magasra ívelő politikai pályafutást a szocialista párt vezetésében végbement tavalyi földcsuszamlás magával sodorta. Legalábbis egyelőre. A közelmúltban verskötete jelent meg Részeg angyalok címmel, nem véletlen, hogy első bemutatója Szekszárdon, a megyei könyvtár udvarán zajlott, hónapokkal ezelőtt. Azóta is meglepő módon. - Akkor tehát politikáról egy szót se. -Jó... - Lehet anélkül? - Nem lehet. -Akkor ez tükröződik a versekben is? - Nem direkt politika jelenik meg, de amit a politikában láttam, tapasztaltam, megéltem: örömök, bánatok, sikerek, kudarcok, azok esszenciaként valahol ott vannak ezekben a versekben. Olyan politika ez a mai, amit erősen befolyásol a média. És akiben csak egy kicsi kis kitartás is van, az nehezen fogadja el, hogy a politikában ma már nem az számít, hogy ki mit mond, hanem hogy mit mondanak róla. Nem az számít, hogy ki mit gondol, hanem hogy mit gondolnak róla. Nem az számít, hogy mit ír, hanem hogy mit írnak róla. Kényszer volt bennem, hogy leírjam, amit én értéknek, fontosnak tartok a világról, ami hiányzik ebből a világból: az a fajta erkölcsi tartás, ami „megúszhatatlan" a mindennapi életben, az emberi kapcsolatokban és a politikában egyaránt. Ilyen értelemben van köze a politikának a dologhoz, de aki tiszta politikai gondolatokat keres ebben a kötetben, az nem fogja megtalálni. - Kevésbé közismert, ám a régi ismerősök számára tudott dolog, hogy a művészekkel, az alkotással való kapcsolatod egyáltalán nem új keletű. Ezek a versek mosfítnában születtek? - Örülök annak, hogy itt beszélgetünk a kezdetekről, Szekszárdon, hiszen ideköt minden korai művészeti, irodalmi élményem, itt voltak az első próbálkozásaink vers, zene, színpadi művek, színjátszás területén. Akkor itt még nagyon gazdag kulturális élet volt a művelődési ház környékén, ahol mindig örömmel fogadtak minket, pedig mi kísérleteztünk, nem mindig a kor ízlését próbáltuk kiszolgálni. Aztán ahogy elkerültem Szekszárdról, abbamaradt ez, lehet, hogy nem véletlenül, ma már nem tudom. Egy ember életében, aki művészettel foglalkozok, biztos, hogy nagyon fontos a közeg, amiben él, és ha ez elvész, akkor lehet, hogy nem találja meg a maga formáit sem a művészeti kifejezésben. Tavaly születtek ezek a versek, szinte egyszerre sodródtak ki belőlem egy év alatt. Ebben nyilván szerepe volt annak, hogy úgy éreztem, fordulóponthoz közelednek, muszáj megállni, végiggondolni: eddig mi történt, lehet-e ezen az úton továbbmenni, vagy váltani kell, meg kell próbálni más kifejezést találni annak, ami bennem van. -Amikor egy alkotó valamilyen művével megjelenik a közönség előtt, mindig feltárul valamilyen lefojtó ttság ami azt a munkát „kiviszi" az emberből... - A művészet mindig meztelenre vetkőzés. Amikor nincs mese, az ember kendőzetlenül, álarcok, hazugságok nélkül kell, hogy megmutassa magát. Hogy mit gondol, miben hisz, mi fontos a számára. A vers műfaja is ilyen, sőt lehet, hogy egy kicsit még erőteljesebben az, mint mondjuk a képzőművészet vagy a zene világa. Itt szavak, belső gondolatok határozzák meg azt, ami kijön az emberből kiadja magát. Kiadja a maga hiányával, sérülékenységével, mindenféle beállítódásával és értékeivel együtt. Kiadja az ember magát, mert arról ír, amit ő fontosnak tart, amit hiányként él meg ebben a világban, amit elveszni lát - pedig nem kellene elvesznie, mert fontos lehet az emberi kapcsolatok szempontjából. Igen, ezek minősítenek, ezek megmutatják visszamenőleg is egy embernek a belső világát, ami sem politikában, sem közéletben, sem más közegben így, a maga egyszerűségében nincs meg. - Amikor ismertté vált, hogy versköteted jelent meg, valakitől azt hallottam: ez az elűzött politikus kísérlete arra, hogy visszataláljon a civil világba. - Én mindig is ebben a civil világban éltem. Mindig megvoltak az emberi kapcsolataim, bárhol voltam. Mindig voltak barátaim, mindig volt egy közeg, ahol jól éreztem magam, ahol lehetett azokról a kínlódásokról is beszélni, amik egyikünket-másikunkat foglalkoztatják. -Ha minden igaz, egy újabb köteted van készülőben. Mi tudható róla? Annyi, hogy készül. Vannak már kész versek, vannak töredékek, amiket be kell fejezni, ez önmagát építő folyamat. Mindig találkozom valamivel, egy benyomással, egy hangulattal, egy dologgal, ami elindít bennem egy gondolatsort. Ezek születnek bennem folyamatosan, és úgy látom, úgy tervezem, hogy ebben az évben egy kötetre való megint ki fog telni ebből. És talán a jövő év elején meg tud jelenni. Orbán György