Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-05-08 / 16. szám
2005. MÁJUS 8. Riport J egnyílt Sióagárdon az országban egyedül- bos magángyűjteménye. A múlt hét végi ünnepéálló Hímzésmúzeum, amely a szekszárdi lyes felavatás után immár mindenki előtt nyitva Vargáné Kovács Veronika sok száz dara- áll a sióagárdi hímzés színesedésének története. Esküszik rá, hogy az agárdi hímzést messzi földről meg lehet ismerni A megnyitó előtt két nappal meglátogattuk Varágáné Kovács Veronikát és férjét, Faddi-Varga Jánost Sióagárdon. János a Margit Pincében ténykedett, Veronika asszony pedig a szembeni múzeummá alakított tanyában rendezkedett két helybeli asszony segítségével. A múzeum óriási meglepetést okozott. Részben azért, mert ^fcéhány - az én szememmel alig felfedezhetni - apróság kivételével már minden a helyén volt. A több száz hímzés, női és férfiingek, pruszlikok, törülközők, terítők, kendők készítésük (1892-től) időrendjében sorakoztak a vitrinekben, illetve katonás rendben az öreg, ám gyönyörű szekrény polcain. A múlt század fordulóján készült bútorok közé pedig már belakták magukat a népviseletbe öltöztetett bábuk: a leány, a asszony és az öregasszony. Meglepődésem másik oka az volt, hogy Veronika asszony egy héttel korábban még borzasztóan izgult: elkészülnek-e. Itt említem, hogy az előkészületek sorába tartozott január elejétől a mindennapra jutó frissítő mosás, keményítős és a nagy türelmet, valamint a szakértelmet kívánó vasalás. Bűgatya, péntő, komakosárkendő Az asszonyok, Kovács Jánosné és ^Doszpod Lászlóné megmutatják a ^pűgatyát, a ládarödös péntőt, a komakosárkendőt", s megtudom, Sióagárdon még van mit előrajzolni, de varrnak is, sőt „szedik össze a kasmír és a fehér szoknyákat", mert azokra ott még szükség van. - A gazdag, színes sióagárdi viselet negyedszázaddal ezelőtt egy búcsú alkalmával ejtett ámulatba: a karon ülő gyermektől az aggastyánig még magukra öltötték, de ünnepkor ma is felveszik - mondja mosolyogva Veronika asszony, aki tehát 1980-ban kezdte el a gyűjtőmunkát. Az elhivatott asszony felnőttként diplomát szerzett a népi játék és kismesterseg szakoktató főiskola csipke szakán. Sok technikával ismerkedett meg, amelyeket megszeretett. Csodálata az évek során szenvedéllyé vált. - Hajdan eladásra is hímeztek az asszonyok és a lányok? - kérdezem, s az „aszszonykórus" válaszol: - Dehogy. Mindenki saját magának hímezte, varrta a ruhákat. - A családok nagyon megbecsülték ezeket a csodás darabokat, amelyek generációról generációra öröklődtek. Ezeket mindmind viselték. Ez volt a viselet, innen ered e ma is használt fogalom. - Gyakran hímez? - kérdem Veronika asszonytól a fehér hímzések tárolója előtt. - Sajnos, nagyon kevés időm jut rá... De az eladással kapcsolatban még elmondom, hogy mára változott meg a világ. Az adom, veszem eladom a vezérlő elv. Magam is azt vallom, azért vakuljon meg a szem, hogy pénzzé tegyem ezeket a gyönyörűségeket? - kérdezi, majd egy áttetsző fehér len-batiszt anyagot mutat, rajta fehér hímzéssel. - Gépselyem vékonyságú fonallal hímeztek rá. A pici levelek és pöttyök alá úgy igyekeztek tölteni, hogy azok jól kidomborodjanak. - Fantasztikusan szép! - mutatok rá egy E ruszlik alól legalább arminc centire kitűrt női ingre. Teljesen ki van lyuggatva, hímezve. - Nekem negyedórán át tart egy ilyen lyuk kihímzése. Ha napi nyolc órában hímeznék egy ilyen inget, talán hat hónap múlva lennék vele készen. Ha csak minimálbérrel számolok, mi pénzbe kerülne egy ilyen holmi és ki a csoda venné meg? Az első darabok hófehérek voltak A két asszony a szobában „lakó" fiatal nő fejdíszét próbálja meggombostűzni, de nem megy. Faddi Varga János máris beül az öreg Ladába, s irány a bolt. Hozza is a színes fejű erős és hosszú tűket. Probléma elhárítva... Az első sióagárdi darabok 1892-ben készültek. Mind hófehérek. A színesedés 1927-ben kezdődött el. Permeteskék-lila, sötét olajzöld kombinációk, majd a pirosak következnek, illetve a szakértői magyarázat. - Sióagárd önálló néprajzi szigetet alkot. Igaz, hogy a különböző tájegységek hímzői ellestek egymástól egy-egy motívumot. Például a csillagrózsa több helyen fellelhető. De az agárdi hímzést messzi földről föl lehet ismerni. A megnyitó remekül sikerült. Rengeteg volt a gyönyörködő, elragadtatott vendég. A szem után pedig a száj következett. Vendégül látták a megjelenteket töltött káposztával, szarvaspörkölttel, különféle hideg étkekkel. De ez már nem Veronika „asztala", inkább királyi főszakács férjéé, Jánosé. V Horváth Mária Fotó: Rühl Gizella
