Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-03-06 / 7. szám
SZEKSZÁRDI X VASÁRNAP 2005. MÁRCIUS 13. „Iskolafoglaló"- Garaystákköltöznek.. Kényszerhelyzetből született lehető legjobb megoldás? Minden szereplő kényelmetlenül érzi magát. A döntéshozó az ésszerűségre hivatkozik és elutasít minden találgatást, a beköltöző gimnázium igazgatója a helyzethez alkalmazkodva tudomásul veszi a megoldást, a kettőből eggyé vált általános iskola vezetője csorbítatlan szakmai programot és az osztályok egyben tartását, pedagógusok megtartását ígéri. A szülők harcolnak, hogy maradhassanak, a gyermekek egyáltalán nem akarnak menni. Kötődnek iskolájukhoz. * Az elmúlt közgyűlésen meghozott határozat után, egyéves átmeneti csendet követően újra a figyelem középpontjába került a Garay János Művészeti és Sport Általános Iskola Garay téri „telephelye", amit a köznyelv máig csak Garay általános iskolaként emleget. A valaha élt névadó nem gondolta volna, hogy a nevét viselő két intézmény kerül szándéka és önhibája miatt szembe. De mi is történt valójában? Lemle Béláné, a Garay János Gimnázium igazgatója tárgyszerűen sorolja: „Garantáljuk, hogy visszaköltözünk - Iskolánk súlyos statikai gondok miatt átépítésre szorul, a fenntartó önkormányzat pályázott és nagy örömünkre 250 millió forintot nyert a felújításra. Az említett gond megoldása miatt a teljes födémet ki kell cserélni, a tervek elkészültek. A rekonstrukció összekapcsolódik az akadálymentesítéssel, újraszigeteléssel, és az ehhez kapcsolódó felújítási munkákkal. Ennek következtében teljesen új burkolatot, padozatot kap az épület, korszerűsítik a központi fűtést. A tervek szerint a munkálatok 2005. július 15-ével kezdődnek, és 2006. május 30-ig kell befejezni. - Miért kell mindenképpen elhagyni a gimnázium épületét? -A „bentlakás" nem képzelhető el födémcsere, néhány fal szükséges áthelyezése, belső szigetelés, az egész épületet alapjaiban átfogó építkezés miatt. Iskolánkban jelenleg 590 diák tanul, közülük 60-an kisgimnazisták, akik általános iskolában tanulnak. A fennmaradó 530 diák elhelyezéséről kell gondoskodni. Ahhoz, hogy zökkenőmentesen tudjunk működni, eddigi, országosan is kimagasló eredményeinket megtartani, megnyugtató átmenet megoldására van szükségünk. Az átmeneti időszakra biztosítandó elhelyezésünkről a döntés a fenntartó hatáskörébe tartozik. - Az előkészítésbe, feltételezem Önt is bevonták? - Igen. A Művelődési Bizottság a jövő évi elhelyezésünkkel kapcsolatosan már korábban kért tőlem a tantestülettel egyeztetett javaslatot. Leginkább megvalósítható megoldásnak a jelenleg oktatási célra igénybe nem vett Egészségügyi Szakiskola „lila" épülete látszott, a kórház területén. Ezt a volt iskolát a kórház saját céljaira igénybe kellett, hogy vegye, így sajnos ez a jónak látszó megoldás nem jöhetett szóba. Ezt követően még pár lehetőséget átgondoltunk, de igazán jó és elfogadható további javaslatot nem tudtunk együttesen sem adni, mind csak részmegoldás lett volna. Nekünk nincsenek konkrét információink arról, hogy az egyes iskolákban hány fős osztályok vannak, és termeik mennyire kihasználtak. így nem tartottuk volna tisztességes dolognak azt, hogy bármelyik iskolát „kinézve magunknak" a következő évre, oda kértük volna az elhelyezésünket. Ettől egész tantestületünk távol tartotta magát. Az átmeneti egy évre iskolánk számára kedvező döntést a közgyűléstől vártuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy igen nehéz feladat. - Mit gondolnak arról, hogy éppen a Garay térre kell költözniük ahonnan viszont a mai lakók távozni kényszerülnek emiatt? -Nekünk valahol a következő tanévet jól meg kell szerveznünk. Bármelyik iskolába helyezett volna el bennünket a közgyűlés, mindig Matókné Misóczki Mária Németi Angéla lett volna bennünk egy kicsit rossz érzés, hiszen egy tanár mindig iskolapárti és gyermekcentrikus. Mi a döntést elfogadjuk a magunk számára a következő tanévre. -Elfér a gimnázium valamennyi osztálya a Garay Altalános Iskolában? - Nem teljesen, bár még konkrétan nem tájékozódtam az ottani terembeosztásról, csak a számukat tudom. Nekünk 24 teremre van szükségünk, így a Liszt Ferenc Művészeti Iskola négy tantermét is megkapjuk. Tartalékként a Dienes Valéria Általános Iskola további két terme áll rendelkezésünkre. - Hogy éli meg ezt a helyzetet? - Csak azt mondhatom, hogy alig várjuk a 2006. nyarát, amikoris visszaköltözhetünk a belül is szépen felújított, komfortos épületünkbe. A telephely kérdésköre nem merült fel... Miért éppen most és miért éppen így született meg a megoldás? Jogos-e a felvetés, hogy előkészítetlenül, szóbeli előterjesztés alapján éjjeli órákban döntöttek a képviselők erről a nagysúlyú kérdésről? Nem lett volna más alternatíva és mit hoz a jövő? Ebben a témában jelenleg szinte csak kérdések fogalmazódnak meg. - Több bizottsági ülést tartottunk a témával kapcsolatban, napirend után szabad beszélgetés formájában fejtette ki mindenki a véleményét, meghívtuk az érintetteket az iskolák, az építészek részéről - mondja Liebhauser János, a Művelődési Bizottság elnöke -. Több lehetőséget megvizsgáltunk, a nem városi intézmények esetében jelentős bérleti díjat kellett volna fizetni, emellett nem volt biztosítható a legfőbb szempont, hogy a Garay gimnázium osztályai egy helyütt maradjanak. Az intézményvezetők hatáskörébe tartozna ugyan ez a döntés, de a tényleges szereplők nem látták kivitelezhetőnek az önkormányzat döntése nélkül a megoldást. - Miért éppen amellett döntöttek, ami a legtöbb érdeket sérti? - Ezt másként gondolom. Az alternatívákat a hivatal állította fel, nem hiszem hogy jobb megoldás lett volna, ha a gimnázium költözik a 2-es iskola épületébe, 6—18 éves gyerekek tanulnak egy épületben, ennek pedagógiailag nincsenek védhető érvei. A nem városi intflfc ményeket szintén elvetettük, ám sokáig jón^r tűnt a művelődési ház épülete, ami azonban nem iskolai célra készült, ráadásul az átépítés után jelentős bevételi kötelezettség terheli, amit szintén a városnak kellett volna végeredményben kompenzálni. Végül maradt ez a megoldás, hogy a volt l-es és a 2-es iskola diákjai összeköltöznek a Zrínyi utcai épületbe, ami az intézményvezető szerint megvalósítható volt. A gimnázium egy épületben folytathatja működését, ami az eddigi színvonalas munkát nem csorbítja és nem veti vissza az ország, eredményességi mutatók alapján 16. legjobb gimnáziumát. - Az érintett általános iskolások azonban úgy érzik, hogy az ő kontójukra született a megoldás! - A lehető legjobb megoldás volt, a gyermekek érdeke nem csorbult azáltal, hogy jobban megvilágított tantermekbe, pályákat, füves tereket tartalmazó udvart, helyben ebédelés lehetőségét megkapják. A probléma az érzelmi kötődés, nehéz lenne ezen a dilemmán túl szakmai indokot találni a döntés ellen. - Miért éppen most és éppen így döntőiteket - A beiskolázás miatt vált sürgetővé, a szP löket és gyermekeket tájékoztatni kellett, hogy mire számíthatnak a közeljövőben. - Talán éppen az időzítés bizonytalanít el sokakat, ráadásul eggyel kevesebb osztály indulhat a jövő tanévtől... - Ennél jobban elbizonytalanítani nem lehet senkit, mint amilyen helyzet az elmúlt évben kialakult. A problémát elsősorban a kevesebb gyermeklétszám jelenti városi szinten, egyébként a 3-mas iskola is kevesebb osztályt indíthat. - Hogyan oldható meg a városközpontból a gyermekek elszállítása, lesz különbusz erre a célra? - Az önkormányzat szándéka szerint ingyenes buszjátatot indít. A tapasztalat eddig azt mutatta, hogy eddig is a város minden részéről a szülők autóval vitték a gyerekeket a Garay térre, nem hiszem, hogy ez problémát jelent a későbbiekben. A legfőbb kérdés - különösen a tavalyi év történései után - az, hogy vajon visszaköltözhetneke az általános iskolások eredeti helyükre? - A döntés arról szól, hogy a Garay János Gimnázium födémcseréje idején átköltözik a Garay téri épületbe a gimnázium. A telephely t Leinle ISéláné Liebhauscr János