Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-03-06 / 7. szám
SZEKSZÁRDI 2005. MÁRCIUS 6. vasárnap 3 kérdésköre nem merült fel, tehát vissza lehet költözni. Az osztályok egyben maradhatnak, eddigi pedagógusaikkal A Garay János Művészeti és Sport Altalános Iskola igazgatója, Matókné Misóczki Mária első mondatában hangsúlyozza: - Nem vagyok döntéshozó, igazgatóként, felelős vezetőként az iskolavezetéssel együtt végig kell gondolnunk, hogy milyen tennivalókat ró az iskolára ez a döntés. A Garay téri iskolában rendezett szülői értekezleten is elmondtam, amennyiben a szülők bizalmát továbbra is élvezhetjük és nem íratják más intézménybe gyermekeiket, minden osztály egyben marad, és ugyanazok a tanítók, tanárok oktatják majd őket, mint korábban. Helyileg is lehetővé teszszük, hogy az alsósok egy épületbe kerüljenek, a felsősök pedig szaktantermi rendszerben fognak tanulni. Jelenleg két számítástechnika, fizika, kémia, biológia, rajz szaktantermünk van, és a tornatermünk egyszerre két osztály fogadására alkalmas a mérete miatt. ^ - Természetesen a megfelelő létszám esetén Behet biztosítani, hogy az osztályközösségek ne keveredjenek, ne kerüljön összevonásra sor. A délutáni szakkörök, sportolási lehetőségek bővebb választást kínálhatnak a gyermekeknek megismerve más pedagógus munkáját is. Az ebédeltetés is helyben megoldható. A Liszt Ferenc Művészeti Iskola igazgatója pedig felajánlotta, hogy a csoportos foglalkozásokra helybe jön a szolfézstanár. A részletekkel kapcsolatban még sok a nyitott kérdés. Például közlekedés megszervezése, hangszeres órák ellátása, ami önkormányzati egyeztetést igényel. Bizonytalanságot okoz a pedagógusok körében, hogy lesz-e állásuk. Ha változatlan körülmények között dolgozunk - tehát megmarad a 4 párhuzamos osztály, akkor is csökkenhet az álláshelyek száma, mert a törvény értelmében változott a gyerekek kötelező óraszáma, és kevesebb városi szinten a tanulók száma - vélte az igazgató. „Ki sem tesszük a lábunkat..." A Garay általános iskola szülői munkaközös> ége egyesek szerint túlságosan hangosan, máok szerint jogos önvédelemből iskolája védelmére kelt. Szülői fórumra várták kedden délután az önkormányzat, az intézmény vezetőit, az álláspontok azonban este nyolc óráig tartó megbeszélésen sem közeledtek. A megjelent közel kétszáz szülő nevében Németi Angéla megerősítette: - Ki sem tesszük a kapun a lábunkat. Azért küzdünk, hogy részben önálló iskolaként működhessen az intézmény és évről-évre ne vegyék elő más célok eszközeként. Mi ide írattuk be a gyermekeinket, és itt nem az épületről van szó, hanem az intézmény egységéről, szellemiségéről, hangulatáról, aminek meghatározó része, hogy a belvárosban egy több, mint százéves épületben tanulnak nap mint nap a diákok. Sokat várunk az önkormányzat részéről kezdeményezett érdekegyeztetéstől, melyre csütörtök délután (lapzártánkat követően - a szerk) kerül sor. Addig korai lenne bármit is mondani. Egy azonban biztos: a szülői fórumon elhangzott érv, miszerint itt egykor polgári iskola működött, kis pontosítással még mindig igaz. A fiúk mellett ma már lányok is helyet kapnak, de a szellemiség megőrződött. Ez ma is egy polgári iskola. Takács Zs. FIDESZ-frakció: újra virtuális, papíron létező költségvetés Sokkal több forint érkezhetne a városba... Február utolsó napján megtartotta városunk önkormányzatának FIDESZfrakciója hagyományos sajtótájékoztatóját, ahol az elmúlt közgyűlés döntéseiről osztották meg véleményüket. * A fontos témák sorában első helyen a város költségvetése szerepelt, melyet Ács Rezső, a Pénzügyi Bizottság elnöke úgy értékelt: ismét virtuális költségvetése van a városnak, mely valójában csak papíron létezik, a valóságban nem. Ez azt jelenti, hogy a bevételt túltervezték, a kiadási oldal pedig alultervezett. Példaként említette az elnök az adó- és illetékbevételekre számolt 10%-os emelkedést, ami egyáltalán nem indokolt. A bevétel oldalon fontos adat a központi állami támogatásként élvezett 3,4 milliárd Ft, mely a város összköltségvetésének 40%-át teszi ki, a tavalyi évhez képest csupán 1,3 %-os emelkedést mutat. Nem kell közgazdásznak lenni, hogy kijelentsük: ez nem fedezi az inflációval emelt dologi kiadásokat, az intézmények működésétől von el forrásokat. Nem tudni semmit a zárolt 92 millió Ft-ról sem, amit az elnök a kiadási oldal még fájóbb adataival állított szembe. Élhető várost ígért a 2002-es kampány idején a koalíció, ezzel szemben idén mindösszesen 500 millió forintot fordítanak városüzemeltetésre. A tavalyi tényszám 530 millió Ft volt, nem tartalmazta ugyanakkor a 2004. január l-jétől életbe lépett városi hulladékszállítást (130 millió Ft). Ha ezt a közös kalapból kifizetendő összeget levonjuk: 370 millió Ft marad az utak, járdák, hidak felújítására, rekonstrukciójára, közterületek rendbetételére, ami rendkívül kicsi összeg, 2002ben 381 millió Ft-ot költött erre a város. A városnak főállású gazdasági alpolgármestere van, ez a szellemi tőke azonban nem köszön vissza a költségvetésben, a tervezésben, hangsúlyozta véleményét a pénzügyi bizottság vezetője, újdonságként értékelte ugyanakkor a „propaganda-hadjáratot" a költségvetéssel kapcsolatban. A beruházások témakörét Horváth István frakcióvezető vette számba, kiemelve: évek óta ugyanazon elemek szerepelnek ezen címszó alatt. így például a Bozsikprogram keretében 78 millió Ft-os műfüves pálya ilyen állandó elem. Kifogásolta a frakcióvezető, hogy 1,5 milliárd forint értékű vagyon eladása révén valósulhat meg a költségvetésben szereplő beruházási program, és amit a FIDESZfrakció szeretett volna: a fiatalok megtartása, a munkahelyteremtés nyomaiban sem fedezhető fel a költségvetésben. Helyette csökkenő óvodai és iskolai létszám, az Ipari Parkra néhányszázezer forint, demagóg, valóságot nem tartalmazó logisztikai beruházások lehetősége hangzik el a városvezetés részéről - vélekedett az ellenzéki képviselő. Alacsonyra tettük a lécet, sokkal több forint érkezhetne a városba. Mint azt a kormányzópárt gyakran emlegeti, ha minden 1 forinthoz Eu-s pályázatokkal, központi forrásból 9-et lehetne hozzátenni, eszerint legalább 12 milliárd forint beruházás valósulhatna meg a városban, zárta gondolatát a frakcióvezető. A helyi adók módosításával kapcsolatban mindenekelőtt azt kifogásolták a képviselők, hogy kezdettől ellenezték a kommunális adó bevezetését. Bár támogatták a külterületi ingatlanok után fizetendő adó eltörlését, négyezer aláírással azt az álláspontunkat hangoztattuk a közgyűlésen is, hogy a kommunális adó megszüntetését tartjuk elfogadhatónak. A Garay János általános iskola és gimnázium költözésével kapcsolatban Kővári László képviselő, az iskolaszék tagja hangsúlyozta frakciója mély megdöbbentését. Elmondta, az óvodai, iskolai beiskolázási napirendhez kapcsolva, az éjjeli órákban szóbeli előterjesztéssel szembesültek a javaslattal. Ennyire előkészítetlenül, ad hoc módon nem tárgyalható ilyen jelentőségű kérdés. Elsősorban az előterjesztés formáját, a döntéshozatal módját kifogásolta és azt az aggályát hangoztatta, hogy nincsen garancia arra, hogy újra visszaköltözhet a Garay térre az általános iskola. Ráadásul a döntés időzítése megosztja, elbizonytalanítja a szülőket. A fenti indokokat figyelembe véve a FIDESZ-frakció nem szavazta meg az előterjesztést. Dr. Braun Márton országgyűlési képviselő a döntés antidemokratikus voltára hívta fel a figyelmet. A történet egy évvel korábbra datálódik, amikor a szülők tiltakozására nem zárták be az iskolát, most februárig, az utolsó pillanatig vártak. Nem lehet mindenki számára jó döntést hozni, egyébként alkalmasnak találják a Zrínyi utcai épületet a Garaysok befogadására, de az érintettek bevonásával kellett volna előkészíteni a döntést. Hasonlóképpen rögtönzésszerűnek minősítették az uszoda fejlesztési tervét az előadók. Köztudott, hogy 2005. május l-jétől csak vízforgatóval ellátott medence működhet, a szekszárdi strand külső létesítménye ezzel nem rendelkezik. A FIDESZ korábban javasolta, hogy az uszoda kerüljön ki a Vímű-vagyonból és a vízdíjban megfizetett mintegy évi 40 millió forintot erre a célra fordítsa az önkormányzat, erre nem került sor. Most a 60 millió Ft-os beruházást nem tudja a város kifizetni, ezért a belső tanmedencét egy kis kiúszóval a kültéren megépítendő kismedencével kapcsolják össze. Ezenkívül 12 élményzuhanyt és pezsgőfürdőt alakítanak ki, az 50 méteres kültéri medencét pedig télen korcsolyapályaként használják. Mindez közel 50 millió forintba kerül, ahelyett hogy egy komolyabb fejlesztés forrásait teremtenénk meg. A város számára ez esetben sem a legjobb döntést hozták meghangzott a FIDESZ-frakció véleménye. -cs. * I