Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)
2005-03-06 / 7. szám
SZEKSZÁRDI 2005. MÁRCIUS 6. vasárnap M „Becsüld meg magadat, hogy mások is megbecsüljenek!" A Theisz ház (i.) Vannak és voltak olyan házak Szekszárdon, melyek megőrzik a családok nevét. Ilyen volt a Mérey utca 45. szám alatti is, amelynek helyén óvoda épült. Ma már csak a sehová sem vezető egykori kocsibeálló és néhány öreg fa köszönthetné ismerősen az otthonukat kereső régi lakókat, akik közül az utolsót, Theisz Lőrinc Györgyöt, a város „Gyuri bácsiját", (Merey lltCíl 45.) egy asztalosdinasztia utolsó mesterét búcsúztatjuk. ha lapos tetején a ritmust verte. Első hangszere egyébként egy fából készült gyermekhegedű volt, amit a házuk utcai részét bérlő Fischof fűszerestől kapott. Eleven, érdeklődő gyermek volt: a szőlő, amelyet anyja az inasok segítségével művelt, csínytevései gyakori színhelye volt. Az egyik alkalommal saját készítésű vízipuskájával segíteni akart a permetező inasnak, s mivel a permeteshordót nem érte fel, ráállt egy székre, amely kibillent alóla, ő pedig zsupsz, fejjel a hordóba esett... Éppen érdeklődő természete miatt akarták taníttatni a szülei, s 1906-ban beíratták a szekszárdi Állami Főgimnáziumba. Festő akart lenni, mert a rajzot és az éneket nagyon szerette, az osztályban azonban mint egyedüli iparosgyerek nem találta a helyét. Visszatért hát apja műhelyébe, ahol elsajátította a szakma alapjait, majd Pesten próbált szerencsét. Egy betegség miatt haza kelA Theisz család 1950-ben (A második sorban középen Theisz Lőrinc és felesége, a hátsó sorban középen Theisz Lőrinc György és felesége) . ö ttünk Mészáros Lázár asztalosa Ifj. Theisz Ádámot (1826-1878) felszabadulását követően asztalosmester édesapja a bácskai Cservenkáról küldte tanulni Pestre. Az ügyes kezű segéd 1848-ban még Mészáros Lázár tábornoknak is dolgozott, de a következő év már Szekszárdon találta, mert feleségül vette a fővárosban szolgálóskodó Jahn Borbálát. Ekkor tette ki azt a képzeletbeli cégtáblát a Mérey utca 45-ös számú ház kapujára az ifjú műbútorasztalos: alapítva 1849-ben. Theisz Ádám jól érezte magát a dunántúli kisvárosban, ahol a Német ut• I polgárai, a zsidó keskedők és az Alsóváros parasztgazdái között otthonosan hangzott a német szó. Az üzletmenettel sem elégedetlenkedhetett: a gyarapodó város lakói új és új munkával látták el. De a családban egymást követte bánat és halál: első gyermeke csupán néhány napot élt, s anyját is magával vitte. Az asztalosmester Párdusz Magdolnával, egy szabómester leányával kezdte újra életét, s amikor 1858. január 5-én megszületett fiuk, Lőrinc, azt hitte, végre révbe ért. Öröme azonban hiú ábránd volt: három asszonyt elveszítve egyedül nevelte fel a gyermeket. Fájdalmát is belefaragta a Remete kápolna Mária szobra számára készített fehérre festett, barokk vitrinbe. A szekszárdi polgár Id. Theisz Lőrinc (1856-1926) már „tüke szekszárdinak" vallotta magát, és el sem tudta képzelni, hogy más szakmát válasszon, mint az asztalosmesterséget. Miként az utcabeli fiúk, ő is jól beszélte a magyar nyelvet, ismerte a fél várost. Akikkel együtt gyerekeskedett, gyakran hallhatták harmonikázni. A munkás, de gondtalan éveknek apja korai halála vetett véget. Hogy adósságaitól megszabaduljon, az ügyes kezű legény beállt dolgozni a Füstös nevű helybeli asztaloshoz. Szívós munkával is évekbe telt, míg ismét önállósodott, és feleségül vehette Bezerédj István kulcsárának, Szegedi Ferencnek leányát, Máriát. A műhely egyre jobban ment: a vasútépítkezések, az őrházak berendezésének elkészítése már két segéd és két tanuló alkalmazását is lehetővé tette id. Theisz Lőrinc számára. A Bal-Remetén 1800 négyszögöl szőlőt vásárolt 1899-ben, és a zenének is helye lett életében: a helyi tűzoltó egyesület tagjaként trombitán játszott a zenekarban. Városszerte ismerték és elismerték, úgyhogy amikor Wosinsky Mór, Tolna Vármegye Múzeumának első igazgatója felkérte a szekszárdi iparosokat egy-egy remek bemutatásara, az ő munkái is ezek között szerepeltek. Az általa készített bútorok közül egy szépen politúrozott kerek asztal a hozzátartozó négy székkel ma is féltve őrzött kincse a családnak. Liszt Ferenc zongoráját javította Theisz Lőrincet (1896-1987), leánytestvérei korai halála után a családi örökség egyedüli folytatóját, szakma- és zeneszeretete egy életen át végigkísérte. Gyermekként is mindig fabrikált valamit: vályogból téglát, „házat" csinált, cséplőgépet faragott Á családi hagyomány szerint még járni alig tudott, amikor apja házi muzsikálásai alkalmával az öntöttvas kályTheisz Lőrinc műhelyében saját készítésű szalagfűrészén dolgozik lett térnie, s ettől kezdve apjával dolgozott: bútorokat tervezett, rajzolt, mert egyre több szoba-, hálószoba- és konyhabútort, étkezőasztalt, széket rendeltek náluk. Az első világháborúban árkászként végigjárta az orosz és az olasz frontot és - mondhatni hatalmas szerencsével - hazatért. Nem volt megrendelés, a szőlő alig termett valamit. Édesanyját 1919. március 3-án szélütés érte: bal oldalára megbénult. A házimunkát apja, a műhelybeli teendőket pedig a fiú végezte. Aztán lassan szaporodni kezdtek a megrendelések: főleg régi nemesi kúriákból, kastélyokból származó antik bútorok javítását kérték. A restaurálás során a Seleznik család kárpitosüzemével dolgoztak együtt, de készítettek-új bútorokat is (pl. a Hangya Szövetkezeti boltok berendezését). A fiatal mester most már házasságra is gondolhatott: 1921-ben feleségül vette Mayer Arankát, s hamarosan megszületett Magdolna, majd Aranka lányuk és fiuk, Lőrinc György, akiket korán munkára fogtak: mosni, főzni, vasalni, elszakadt ruhát varrni és takarítani egyaránt segítettek. Theisz Lőrinc, bár fiatalkori álmai nem valósulhattak meg, elégedett volt sorsával. A művészetek iránti vonzódása, nagyszerű forma- és jó színérzéke műremekké avatta a keze alól kikerült munkát. Ma is megtapasztalhatjuk ezt a Megyeháza dísztermébe lépve: az ő keze nyomát őrzi a nagyajtó kerete, a díszterem katedrája. A misére érkezők maguk sem tudják, hogy amikor a belvárosi templom nagy ajtaján belépnek, vagy amikor gyónni készülnek, a Theisz Lőrinc szekszárdi asztalosmester által készített tárgyak veszik körül. De őt dicséri a Szent Imre-szobor talapzata, a kórházi János Pál kápolna és az evangélikus templom oltára is. Ha a múzeumban járunk, az 1960-as években Hirth Ferenc és Straub Károly idős mesterek segítségével általa restaurált nép- és iparművészeti bútorokban gyönyörködhetünk, az 1967ben megnyílt Babits Emlékház bútorainak felújítását is ő végezte. A legbüszkébb azonban Theisz Lőrinc arra volt, hogy ő újította fel az 1972-ben Sopronban előkerült Beregszászyféle magyar készítésű zongorát, amelyen még Liszt Ferenc is játszott. A zene a szekszárdi asztalosmester mindennapjaiban is jelen volt: 1928ban a Szekszárdi Szimfonikus Zenekar a Mérey utcai műhelyben alakult meg, s ez volt egy ideig a próbatermük is. Hatvankét éves koráig játszott a zenekarban: hegedült, de ha kellett nagybőgőzött és csellózott is. Minden érdekelte, ami a zenéhez kapcsolódott: javított, sőt készített is hangszereket, Radits Zoltánnal például harmóniumot. Tíz évvel élte túl a Mérey utcai házban töltött utolsó karácsonyt. A házat, amely öt generáción és majd 130 éven keresztül volt otthona a Theisz családnak, szanálás miatt 1977-ben kellett elhagyniuk. (folytatjuk...) Matusné Nagy Etelka - Nagy Janka Teodóra Theisz Lőrinc 1938-ban egy általa felújított székkerettel
