Szekszárdi Vasárnap 2005 (15. évfolyam, 1-40. szám)

2005-03-06 / 7. szám

^ — Érdekli? Bemutatjuk! — — 2005. MÁRCIUS 6. Elegáns, szép fekvésű városunkban —^jól lehetne élni... Dr. Gesztesi Tamás nyu­galmazott osztályvezető fő­orvosról, a művelt kisváro­si értelmiségi életviteléről olvasna szívesen e hasábo­kon dr. Kun József, a Tolna Megyei Közigazgatási Hi­vatal vezetője. * - Nyugdíjba vonult, mégis elővette a naptárát, amikor idő­pontot egyeztettünk. Most is el­foglalt ember. -Ajövő héten három napot Budapesten töltök, mint tudja, 17 éve a TIT megyei elnöke vagyok, 16 éve már, hogy meg­választottak az Országos Szé­chenyi Kör alelnökévé. Tagja vagyok a jótékonykodó Rotary Klubnak. - ... amelynek dicséretes mó­don már vannak nő tagjai is. - Ez nagyon fontos, hiszen a nők gondolkodása jól kiegé­szíti a férfiakét. Az adakozás­ban, a segítségnyújtásban a hölgyek utolérhetetlenek. Kü­lönösen azért, mert pontosan ráéreznek, hol, illetve kinek van a legnagyobb szüksége a segítsége. -A gyermekotthonok mellett példáid iskolákat is támogat­nak. - Minden szekszárdi általá­nos iskolát patronálunk, igaz, nem nagy összegekkel. Mellet­te figyelünk a tehetséges diá­kokra, sőt pályázat alapján is segítjük őket. Már régóta tá­mogatjuk a magyar és a külföl­di diákok hosszabb-rövidebb ideig tartó cseréjét. Ez úgy működik, hogy egyik tagunk fogadja például a japán diá­kot, ott pedig rotaryanus családnál él a magyar di­ák, akinek a költségeihez klubunk is hozzájárul. -Nem éppen olyan tí­pus, aki nyugdíjasként' vé­gigpiheni a napokat. De gondolom, beszélgetésre több ideje jut. - Valóban, aminek azért is örülök, mert be­szélgetni jó, természete­sen kinek-kinek a megfe­lelő partnerrel. Ám e té­ren sem „dicsekedhe­tem", hiszen amikor nyugdíjba mentem a kór­házból, azonnal beálltam az egészségbiztosítási pénztár­hoz, ahol főtanácsadóként a gyógyszerellenőrzéssel foglal­koztam. - Nem hiányzik az orvoslás? - Nézze, amikor elváltam a kórháztól, kicsit „megzakkan­tam". De egy hónap sem telt el, érkeztek a munkaajánla­tok. Nem bántam meg, hogy az OEP-re, pontosabban a MEP-re esett a választásom. Tehát továbbra is Szekszárdon dolgoztam, s olyan munkát vé­geztem, ami nem hiányolta a szakmaiságot, s hozzáteszem, meg is fizettek. - Miért beszél múlt időben a MEP-ről? - Mert már elkezdődött a felmentési folyamat, hiszen hetven év fölött köztisztviselő­ként nem alkalmazhatnak sen­kit. Én június 29-én töltöm be a hetvenedik életévemet, te­hát a felmentéssel minden rendben van. Hozzáteszem még, hogy az egészségbiztosí­tó nagyon korrekten, az én ér­dekeim figyelembevételével oldotta meg az ügyet... Tehát tavaly december közepétől már nem járok be a céghez, így azért több időm jut olvasásra, beszélgetésre... - Gondolom, most valóban több idejük van feleségével egy­más társaságát élvezni, külön­böző témákat megvitatni. - Igen, ez pontosan így van, bár a feleségem fél munkaidő­ben dolgozik még volt munka­helyén, a vértranszfúziós állo­máson. - Az ebédet Ön főzi? - Nem, dehogy. Még egy te­át sem... - Két lányuk van. - Mindketten pedagógusok, az egyetemen történelem-an­gol szakon végeztek. Kisebbik lányunk a Garay Gimnázium­ban,^ nagyobb a Dienes Valé­ria Altalános Iskolában tanít. Náluk két gyermek van, azaz nekünk két szépen nődögélő unokánk van: 12 és 14 évesek. Megjegyzem, a fiatalabb leá­nyunk latint és görögöt is ta­nít, persze, nagy igény ezekre nincs. A jelenlegi liberális be­állítottságú pedagógiai vezetés az említettekkel nem igazán akar foglalkozni, hiszen na­gyon előtérbe helyezik a mate­matikát, a kémiát és az infor­matikát. Bár ebben is van igaz­ság, de nem kéne elfelejteni az alapokat... - Széchenyit kutatja Deák­Széchenyi kapcsolatrendszeré­vel együtt, sőt a reformkorról is jelentek meg publikációi. Miben példa a mai kor számára az ál­lamférfi, Széchenyi István? - Gondolkodásmódjában. Sokan megtanulhatnák a kér­lelhetetlenséget, a megalkuvás^^ mentességet, s azt, hogy min^F dent alá mert vetni az adott ügynek, közügynek. Motorja volt a magyar polgárosodás­nak. Mindannak, aki előbbre akarja vinni az országot, példá­ját, s módszerét lenne ajánlatos követni. - Látta a Hídember című fil­met? -Sajnos, igen... ennyi. - Ön is tagja a polgármester­nél havonta összeülő - mond­juk úgy - társaságnak, hogy a város dolgairól beszéljenek, elő­adják ötleteiket, javaslataikat. - Elegáns, szép fekvésű a mi ősi városunk, ahol jól lehetne élni, hiszen dombok övezik, vi­ze van, erdei vannak, borkul­túrája van. Mégis tapasztala­tom szerint az emberek nyolc­van százaléka nem érzi jól maA gát Szekszárdon, mert szerin^^ tük nem szólhatnak bele a dol­gok folyásába, s a légkör is rossz. Azt érzem, van próbál­kozás ennek oldására, de rossz a nagyközönség megközelíté­sének módja. Éppen a Szek­szárdi Vasárnapban jelent meg Fusz György művész úr írása a városról, az anomáliákról. A leírtak nyolcvan százaléka na­gyon alapos átgondolást „kö­vetelne". Remélem, szavaim­mal nem neheztelést váltok ki. - Sajnálom, hogy az utóbbi téma bővebb ecsetelésére nincs hely. Tehát az utolsó kérdés... - Beszélgessen Márka Ist­vánnal, a Van De Velde Kft. ügyvezető igazgatójával a cég­alapításról, illetve miként si­került a beilleszkedés a ma­gyar valóságba, de arról is, hogy milyen a kapcsolat a kül­földi vezetőkkel? V. Horváth Mária ffraöiF Könyvelőiroda Szolgáltatásaink: - Könyvelés (Regisztrált mérlegképes könyvelői minősítéssel, főkönyvelői gyakorlattal) • Egyéni vállalkozóknak • Gazdasági társaságoknak - Pályázatírás (GKM által regisztrált multiplikátori tanúsítvánnyal) • Projekt-előkészítés • Pályázatírás • Utánkövetés Elérhetőségünk: Szekszárd, Augusz Imre u. 9-11. (Szakszervezeti Székház II. em. 205. iroda) Tel.: 74/528-598, 30/287-6040, 20/9314-008 4 » I

Next

/
Oldalképek
Tartalom