Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-08-29 / 25. szám

2004. AUGUSZTUS 29. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Szekszárd új közlekedési rendjéről Megérte a változtatás? A puding próbája az evés. Va­jon hogy ízlik a mostanság kifő­zött új közlekedési rendszer an­nak, aki főzte, esetünkben irá­nyította a változtatásokat, s hogy vélekednek róla a szek­szárdiak. Az első gyakorlati ta­pasztalatokról Szeleczki Józse­fet, a polgármesteri hivatal mű­szaki irodájának vezetőjét kér­deztük. * - A tapasztalat azt igazolja, hogy az következett be, amire számítottunk. Azzal, hogy a Szé­chenyi és a Rákóczi utcában a forgalmi sávok szűkültek, s hogy ^űaray térről kizártuk a forgal­a városközponton kevesebb jármű halad át, csendesebb lett s a kipufogók füstje kevésbé szennyezi a levegőt. Gyorsan megtalálták a járművek vezetői azokat az utcákat, amiken át el­érik céljukat. Például a Mérey la­kótelepen, Bottyán hegyen lakók a Szent László, Széchenyi utca útvonalat választhatják, míg ko­rábban a Garay tér fele mentek. A Remete vagy Bartina utcából is, akik a Szent László vagy a Bezerédj utcán keresztül érhetik el úti céljukat. Ma még nehezíti a helyzetet, hogy a Mászáros Lá­zár utcánál a Séd hídja épül, de szeptembertől már arra is lehet haladni, s ez tovább javítja a helyzetet. - Szeptembertől viszont iskola. S ma már nem luxus, hogy a szü­lők, legalábbis a kisiskolásokat kocsival viszik az iskolába. A Garay térihez viszont nem lehet odamenni. - Ez igaz, de csak annyi a vál­tozás, hogy tíz méter helyett öt­ven, száz métert kell kísérni az iskola kapuig gyermeküket, mert a Béla téren, vagy a piacnál meg lehet állni. - Tudom, többen telefonon, le­vélben is kifejtették véleményüket. - Ezek megoszlanak. Vannak, akik azt mondták, elvették tő­lünk a Garay teret. Mások pedig, hogy éppen most kapták meg, mert eddig csak autók álltak ott, most az embereké lett. S ha meg­valósul az Orpheus program, ak­kor lesz ez teljes. A forgalom el­zárása is ezt szolgálja, de már most meg kellett tenni. Mert a tér átépítése kora tavasszal meg­kezdődik, a forgalom átszervezé­sét, a burkolati jelek kialakítását akkor nem lehetett volna elvé­gezni. Jöttek még javaslatok ki­sebb korrekciókra. Például, hogy kapubejárók előtt jelezzük, hogy tilos parkolni. Bár ezt a KRESZ eleve tiltja, jelölni fogjuk. Kifo­gásolták, amiatt, hogy a busz­megálló MTESZ elől átkerült a postához, nagy lett a távolság két megálló között. Ezért elképzel­hető, hogy az Újvárosi és a posta előtti között egy buszmegállót ki­alakítunk. - Kétirányú lett a Várköz. Ez nem okoz bonyodalmat? - Kevesebbet, mint amit jósol­tak. De itt is lesznek kisebb kor­rekciók. - Sétálóutca lett a Garay és Bé­la tér között. Az ember nem egy Váci utcát vár, de mégis. Ott van négy bank, néhány étterem, kávé­ház, preszszó, egy könyvesbolt és most, átmenetileg a Tolna megyei művészek kiállító terme. - Már eddig is nyílt néhány bolt, fagylaltozó, borozó, ami il­lik a sétálóutcába, s a volt sző­nyegbolt helyén is ilyenek lesz­nek. S jövőre új arca lesz a tér­nek, olyan, amilyent megérde­mel ez a város. - sz 1 ­Megszűnik a diákok ingyenes buszbérlete A diákok számára tavaly kísérleti jelleggel bevezetett ingye­nes buszbérletet a kedvezőtlen tapasztalatok miatt szeptember 1-től megszüntetik. Az ingyenes buszbérlet kizárólag az önkor­mányzat fenntartásában lévő iskolák tanulói számára és csu­pán a helyi járati vonalakra szólt. Az intézmények és az érin­tett, illetve a kedvezményből kimaradt szekszárdi családok fo­gadtatása miatt ezt a kedvezményt nem folytatják. Tárgyalások kezdődtek a Gemenc Volán Rt.-vei egy hosszú távú közszol­gáltatási szerződés létrehozására, melynek részeként szeretnék ezt a problémát megoldani, legkésőbb az év végéig, tudtuk meg Orbán Attilától, a Polgármesteri Hivatal közgaz­dasági irodavezetőjétől. KRElteg I KFT. I - Építési műszaki ellenőr l-ll. - Ingatlanközvetítő-értékbecslő - Ingatlankezelő (emelt szintű) - Társasházkezelő - Logisztikai ügyintéző - Biztosításközvetítő A tanfolyamok létszámtól függően folyamatosan indulnak. Címünk: 7100 Szekszárd, Holub u. 6. Telefon: 74/311-383, 74/528-926 Nagy Géza oktatási vezető TANFOLYAMOK 2004. ősztől a Kreátor Kft. szervezésében OKÉV reg. szám: 03-0161-03 - Munkavédelmi technikus -Alapfokú kézi ívhegesztő (E-1) -Alapfokú CO-hegesztő (F1) - Könnyű- és nehézgépkezelő (munkanélkülieknek is) IMBBHHHBBMHI TOVÁBBKÉPZŐ KFT. OKÉV nyilvántartási szám: 07-006S-02 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0010 MJNDE^I REDVES ÉRD^KLŐDŐJ VÁR AZ ÁLLAMI SZAKKEPESITO BIZONYÍTVÁNYT NYÚJTÓ TANFOLYAMAIRA! KEDVEZMÉNYEK Önköltségesek részére: - részletfizetési kedvezmény - az adóévben fizetett képzési díj 30%-a az összevont adóalap adójából levonható Munkanélküliek részére: - munkaügyi központi támogatás adható IDEGENFORGALOM: Idegenvezető, idegenforgalmi menedzser, idegenfor­galmi ügyintéző, valutapénztáros és ügyintéző ­megújitók részére is - nyelvi képzéssel bővített falusi vendéglátó KERESKEDELEM: kereskedelmi menedzser, marketing- és rek­lámmenedzser, marketing- és reklámügyintéző, kereskedő-boltvezető II., élelmezésvezető, szakács, logisztikai ügyintéző NYELVTANFOLYAMOK: kezdő és haladó szinten: ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL ÚJDONSÁGOK: kulturális mendzser, aláírás-azonosító grafológiai és mixertanfolyam Kereskedelmi, idegenforgalmi, vendéglátóipari szakkönyvek, nyelvkönyvek, kazetták értékesítése kedvezményes áron Részletes tájékoztatás és jelentkezés: 7100 Szekszárd, Arany János u. 17-21. (bejárat a Találka tér felől) Telefon, fax: 74/418-779, mobil: 30/378-5978 a dí^e/-re/ LASS TISZTÁN AZ UJ TANEVBEN! ISKOLAKEZDESI AKCIÓJA HOYA japán szemüveglencsék most óriási kedvezménnyel! Néhány példa: 3950 Ft helyett 1990 Ft, 5040 Ft helyett2990 Ft, 6440 Ft helyett 4190 Ft Gyermekkeretek30-50%-os engedménnyel. PROGRESSZÍV lencse akció: Nálunk hagyományos bifokális áron progresszív lencsét vásárolhat. NAPSZEMÜVEG-KIÁRUSÍTAS 30-50%-os áron. Vegye igénybe szemorvosi szolgáltatásainkat: Szemvizsgalat, SZTK-vény felírása előzetes bejelentkezés alapján. Gyors, pontos szem üveg készítés KIVÁLÓ HOYA termék - KORSZERŰ TECHNIKA EZ A DÉRI FOTÓ-OPTIKA ÁN LÁTÁS GARANCIÁvI A TISZT; DERI FOTO-OPTIKA VTAS GARANCIAJA! Szekszárd, Széchenyi u. 26. (a Lottózóval szemben) TELEFON: 74/416-897 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig, szombat &-12 óráig LEGYEN SAJÁT SZEMORVOSA ÉS SZAKÜZLETE! Nálunk szem előtt a minőség !

Next

/
Oldalképek
Tartalom