Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-08-29 / 25. szám

/ Érdekli? Bemutatjuk! 2004. AUGUSZTUS 29. Idehaza jó érzés lesz elidőzni István szobájában" egy olyan varosba, ahol rengeteg ismeretet és barátot szereztem. - Már-már legendásan remek az ízlése. - Köszönöm. Ebben nagy szere­pe volt Ember Ödönné Etelka né­ninek. Amikor még nem volt zon­goránk, hozzá jártunk gyakorolni. Az ő ízlésvilága nagy hatással volt rám. Elegáns antik bútorokkal volt - Szóval milyenek a mai gyere­kek? A tanítványai? - Egészen egyszerűen fogalmaz­va jók. Legfeljebb a körülményeik rosszak. Ezért szükségük van a se­gítségre. Persze, a felnőttek, példá­ul a tanáraik közvetlenül nem tud­nak hatni rájuk, csak közvetetten, társaik révén... Póla Károllyal ar­ról is beszélgettek, hogy a kama­Póla Károly, nyugalma­zott iskolaigazgató azt ja­vasolta, beszélgessünk Ba­ka Zsuzsanna tanárnővel egyrészt munkájáról, más­részt pedig a tárgyi emlékei révén hamarosan Szek­szárdra hazatérő testvérről, Baka István költőről. Va­jon mit őriz a húg emléke­zete a bátyról? - Ketten voltak testvérek, ugye? - Sajnos Imike nevű bátyánk kéthetes korában meghalt. István és köztem két év korkülönbség volt. Megjegyzem, én voltam szü­leink harmadik „császáros" gyer­meke. - Édesanyja, Mária néni akkor is nagyon derék asszony volt, ahogyan most is az. - Saját felelősségére vállalta a harmadik császárt. Ez akkoriban komoly veszélyt jelentett. - István és Zsuzsa milyen testvé­rek voltak? Sokat civakodtak? - Semmi különös. Gyerekként úgy viselkedtünk, mint bármelyik testvérpár. Később viszont nagyon jó baratok lettünk. Kiskorunkban szüleinknek az okozta a legna­gyobb „gondot", hogy mindketten igen szerettünk beszélni. Édes­anyával gyakran jártunk múzeum­ba, moziba, hétvégeken cukrászdá­ba. Hazafelé mindig beosztotta, hogy ki a „szóvivő" az első sarokig, illetve a másodikig és így tovább. Ez nagyon izgalmas és igazságos volt., - Érdeklődési körük különbözött. - Igen, István szabályosan rajon­gott az irodalomért. A Garay Gim­náziumban önképzőköri elnök volt. Engem viszont a természettu­dományok vonzottak, s már korán felismertem, hogy nem vagyok hí­ján a kézügyességnek. Az utóbbi okán választottam a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumot es Szakközép­iskolát, ahol ruhaipari szakon vé­geztem. Nagyon hálás vagyok édesanyának, hogy 14 évesen, a legfogékonyabb korban elengedett berendezve a lakása. Alkalman­ként gyerekzsúrt rendezett. Jól emlékszem, hogy elefántcsont be­rakású asztalon finom porcelánnal terített nekünk. Természetesen ra­gaszkodott ahhoz, hogy illő módon bánjunk a csészével, villával, kés­sel... - Milyen hatással volt a zenélés a Baka testvérekre? - Nagyon jó irányt adott éle­tünknek. Állítom, hogy minden gyereknek szükséges lenne zenét tanulnia. Hiszen hatására érzéke­nyebbek és toleránsabbak lesznek. szok alig olvasnak. Erre magam is rádöbbentem, s azt hiszem, a hely­zet az elmúlt néhány év során to­vább romlott. Éppen ezért kellett változtatnom kérdéskultúrámon, vagyis teljes mértékben kerülöm az összetett mondatokat, s a lehe­tő legegyszerűbben fogalmazok, hogy valamennyi diák számára ért­hető legyen a kérdés, illetve a mondandóm. - Zsuzsa földrajz, biológia és pe­dagógia szakot végzett. Szintén Pé­csen. - Sajnálatos, de a szakközépis­kolákban és a szakiskolákban is le­csökkentették e tantárgyak óraszá­mát, nem törődve azzal sem, hogy ezek is meghatározó részei az álta­lános műveltségnek. Mellette ép­pen az alacsony óraszám miatt ke­vesebb élményt tudunk adni a gye­rekeknek, amit hiányolnak is. Ézt azon veszem például észre, hogy nagyon szeretik a terepgyakorlato­kat, amelyekre az osztálykirándu­lások alkalmával nyílik lehetőség. Szívesen vesznek részt nemzetközi környezetvédelmi projektekben is, amit egy nyertes pályázat kereté­ben folytatunk az iskolában. Tavaly vizes témában dolgoztunk, idén meteorológiai méréseket végzünk. - Mindezt az Ady Endre Középis­kolában. - Nagyon izgalmas ott tanítani, hiszen egyetlen helyen akár négy­féle iskolatípusban dolgozhatunk. Nagyon várom az évkezdést, mert új - szolgáltató orientációjú ­szakiskolás leányosztályom lesz. Azt tapasztalom, hogy a szakisko­lába kerülők szeretetre éhes, nyi­tott gyerekek. - Rövid időn belül elkezdik a Babits emlékház átalakítását, ahol István emlékszobáját rendezik be. Milyen ér­zés lesz betérnie testvére szobájába? - Alig várom, s nagyon örülök, hogy családja - ők Szegeden élnek - a városnak ajándékozta István dolgozószobája berendezését, kéz­iratait és lemezgyűjteményét. Egyébként eddig, az elmúlt tíz év során mindig nehéz szívvel léptem be István szobájába Szegeden. Mindig szíven ütött, hogy ő nincs ott. De idehaza, a tőle már függet­len helyen biztosan más érzés lesz belépni és elidőzni holmijai között. - Megmutatta István az első ver­seit Zsuzsának? - Nem, hiszen mint már említet­tem, középiskolás korunkban, sőt azután is kevés időt töltöttünk együtt. Ráadásul kéziratait nem őrizte meg, hanem folyamatosan csiszolt rajtuk, s csak azt tette el, amit késznek érzett. Amikor már felnőttek voltunk, beavatott t^B­ibe, felolvasta a verseit. Ezekr^z órákra szívesen emlékezem, s azokra az őszi hetekre is, amikor hazatért alkotni. - Kit tart István igazi felfedezőjé­nek? - Szegeden, az egyetemen Ilia Mihály figyelt föl rá, s biztatta a2 írásra... - Elkomorodott. Miért? - Mert eszembe jutott, hogy Ist­ván szegedi lakosként mennyire vá­gyott az ottani elismerésre. Sajnos, nem volt benne része. Viszonl Szekszárd mindig szerette, értékei­hez méltón kezelte. (Igaz, az itteni könyvesboltok tudomásom szerinl nem rendeltek Baka István összeí verseiből.) Kocsis Imre Antal pol­gármester felismerte tehetségét szerette és ajánlotta műveit. Sői egyik darabjának zalaegerszegi be­mutatójára néhányunkat meghí­vott, így együtt mentünk el. Csodá­latos élmény volt... Gyakran ^m fölmerül bennem, hogy az álrcRi­ban otthon ülő testvéremnek miérl nem adatott meg, hogy ismerhesse a mai világot, például az inter­netet, ami számára sok tartalmas hazai és külföldi kapcsolat kialakí­tását szolgálta volna. - Tanárnőnek hogyan telt a nya­ra? - Rengeteget olvastam: klasszi­kusoktól az angol társasági regé­nyeken át Darvasi Lászlóig... min­dent. S várom az őszt, a munkát é: a színházi szezont. Kollegáimmá autóbusszal járunk havonta Buda pestre színházba. Ez jelenti éle­temben a luxust. Persze, nerr anyagi, hanem szellemi értelem ben. Hiszen az utazás és a színház jegy alig több mint négyezer forint - Várom a javaslatát. - Szeretném, ha dr. Szemes László adjunktus úrral - aki általá nos és plasztikai sebész szakorvos - beszélgetnének a kórházról, í nem üzemelő műtőblokk hiányá­ról, szakmája nehézségeiről és szépségeiről. V. Horváth Márú PENTA UNIÓ Oktatási Centrum é s 1V í zsgaJcözpon t PENTA Okleveles adószakértő Adótanácsadó Mérlegképes könyvelő Pénzügyi-számviteli szakellenőr (mérlegképes könyvelőknek) Pénzügyi-számviteli ügyintéző* rpi •• • .r rr Tb ügyintéző *77.000 Ft normatív állami támogatással! Munkanélküliek részére: Angol és Német nyelvtanfolyamok Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése! Rrdtr/inén) 30% ADÓKEDVEZMÉNY IGÉNYBE VEHETŐ AKKREDITÁLT INTÉZMÉNYÜNKBEN (03-0147-03)! Szekszárd, Arany J. u 23-25. Tel: 74/419-949 www.penta.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom