Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)
2004-11-21 / 37. szám
2004. NOVEMBER 21. SZEKSZÁRDI Keringő a tévécsatornák körül - helycserés támadás Még mindig a tévécsatornák ügye. Az elmúlt héten közzétett írásunkban több olvasónk kérésére foglalkoztunk a kábeltelevíziós rendszer változásaival. Új helyre kerültek, ezáltal sokak számára nem elérhetők bizonyos kedvelt csatornák. Van aki az „elveszett" National Geographicot, mások a HÍR TV-t hiányolják, ami annál is inkább boszszantó, mert egy korábban meglévő szolgáltatást veszítettek el. Miközben nem módosítottak a szerződésükön. Miért volt szükség a beavatkozásra? - kérdeztük a Tarr Kft. műszaki irányítást is végző ügyvezetőjétől, ifj. Tarr Jánostól. Éppen az előfizetők kérésére történt a változás, melyről egy hónappal korábban a számla mellett kiküldött tértivevényes levélben értesítették az ügyfeleket - hangzott a válasz. Januártól egy, a korábbinál sokkal bővebb, 17 csatornás alapcsomagot indítanak. el, mely a magyar kereskedelmi csaK mákat és a mostani Il-es csoag kínálatából jó néhányat tartalmaz majd. A 2005. januártól indítandó új I. alapcsomag kínálata: Magyar 2, Magyar 1, Duna TV, Szekszárd TV, RTV képcsatorna, TV2, RTL Klub, ATV, Budapest TV, RTL, 3SAT, SAT1, Rai 1, TV5, CNN, RTL2, Ard 1. Az alapcsomag díjtétele 1380 forint lesz és ez váltja ki az eddigi 500 forintos l-es csomagot. Szintén várható változás jövő év tavaszán az MTV 3 csatorna, az úgynevezett Demokrácia TV elindítása, mely állami hírcsatornaként az l-es csomagban kell, hogy helyet kapjon. Ebben az » etben pedig nem szorulhat Il-es omagba a HÍR TV, a politikai esélyegyenlőség elve alapján. A szóban forgó tizenhét csatorna olyan frekvencián található, amely régi készülékkel is fogható, vagyis legkésőbb négy-öt hónap múlva viszontláthatják elveszett csatornájukat. Az ügyvezető azonban hangsúlyozta: a szolgáltató is fizet és mintegy csatorna-kiskereskedőként csak továbbít a fogyasztók felé. A csatornatulajdonosok által megállapított díjak mellett azt is meghatározzák, hogy melyik csomagban helyezhetők el a kábelrendszeren. Vagyis önkényesen nem sorolhatnak át helyben... Ami a készülékeket illeti, nevezetesen, hogy a frekvenciák egy része nem fogható tizenöt évnél régebbi televízión, a szolgáltató azt a választ adta: a csatlakozó végén biztosítja a jelet, hogy mit tud vele kezdeni a fogyasztó az más kérdés. Ez hasonló, mint amikor Trabantjára Mercedes téli gumit vásárol az ember, teszi hozzá a szemléletes példát. A veszteségélmény azonban jóval nagyobb, ugyanis korábban már megrendelt, folyamatosan fizetett és használt szolgáltatásról van szó. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség egyébként személyes panasz nyomán vizsgálatot végez egy kábeltévé csatorna ügyben, megnyugtató konkrét választ egyelőre nem tud adni dr. Varga Tibor felügyelőségvezető. A konkrét szerződést kell vizsgálni ezekben az esetekben, mondja az igazgató, minden esetben az a mérvadó, hogy milyen szerződési feltételeket fogadott el az ügyfél. Tömeges jelzés esetén tekintenek egyébként közérdekűnek egy-egy problémát, ami álláspontja szerint erre az esetre nem jellemző. Érdekesnek ígérkezik a döntés, amire egyelőre várni kell, de mit tehet addig az a szekszárdi polgár, aki nem láthatja kedvenc csatornáját? A készülékek egy része tehető alkalmassá a vételre, ami 3600-6000 forintos úgynevezett tuner beépítésével érhető el, ehhez hozzáadódik a kiszállás, beszerelés, 10 ezer forint alatt nemigen lehet megúszni. A legolcsóbb készüléket alapul véve egyharmad televízió ára, ilyenkor inkább újat vásárol az ember. Már aki teheti. így jutottunk az új csatornakiosztástól a televízió vásárlásig... Tarr János azonban azt ígéri, a nagyon keresett csatornákat igény esetén visszahelyezi eredeti helyükre még az év vége előtt. Akinek pedig az új programozással van problémája, hívhatja az ügyfélszolgálatot és ingyenesen áthangolják készüléküket. . - cs Még a környékünkön sincs influenzavírus Ajánlott az oltás - A madárinfluenza kizárt Vannak, akiknek ingyenesen jár az oltás Az a szóbeszéd járja, hogy „megérkeztek" az influenzavírusok, s egyre több embert betegitenek meg. A tényekről dr. Brázay Lászlót, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ANTSZ) Tolna megyei intézetének igazgató főorvosát kérdeztük. Az igazgató határozottan cáfolta az influenzajárvány megérkeztét. Közölte, hogy influenzavírus még a környékünkön sincs. Viszont kifejtette, hogy valóban többen szenvednek felső-légúti, hurutos megbetegedésben, hiszen az őszi párás, nyirkos és gyakran változó időjárás kedvez a kórokozók szaporodásának. A szóban forgó kórokozók elsősorban baktériumok. Ám amennyiben a fertőzést vírus okozta, az abban tér el az influenzavírustól, hogy nem idéz elő járványt, s nem jellemzőek rá a szövődmények. Es járványról egyelőre szó nincs, szögezte le Brázay igazgató. Ezt a működő influenzafigyelő-szolgálat adatai - pontosabban adat nélkülisége is igazolja. Beszélgetésünk során szó volt arról is, hogy a WHO segítségével a szakemberek minden esztendőben időben próbálják „belőni", milyen típusú influenzavírussal kell számolni. Ám ettől függetlenül nagyon fontos, hogy oltassuk be magunkat. Az influenza elleni védőoltásról elmondta az igazgató főorvos, hogy igen jó hatásfokú, s ha az oltás ellenére valakit mégis megfertőz az influenzavírus, annak csak enyhe lefolyású betegséggel kell számolnia. A megyébe - a háziorvosok előzetes felmérése alapján - megérkezett már a 31 ezer oltóanyag. Ezt a 65 éven felüliek és a krónikus betegségekben szenvedők ingyenesen kapják meg. De mint az igazgató fogalmazott, ajánlott mindenkinek beoltatnia magát. Az oltóanyag mintegy 800 forintba kerül. Dr. Brázay László megjegyezte, ő maga már túl van az oltáson, sőt minden évben családja tagjai is megkapják a védelmet jelentő „szurit". Arra a kérdésre, hogy milyen járvány várható most télen, azt válaszolta az igazgató főorvos, nagyobb járvánnyal számolnak, mivel az elmúlt években elkerült bennünket a sokakat megbetegítő járvány. Hozzátette azonban, hogy egyesek például madárinfluenzávaí riogatják az embereket, de annak még a halvány lehetősége is kizárt. - vhm Evangélium Új utak Ezt mondja az Úr: „Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok! Már készítem az utat a pusztában, a, sivatagban folyókat fakasztok." (Ezs 43, 19) Hamarosan az egyházi év végéhez érkezünk és kezdetét veheti az Ur kegyelmének egy újabb esztendeje A régi és új határához érve szól hozzánk biztatóan Isten üzenete Ézsaiás könyvéből. A mi hűséges Istenünk beváltotta régi ígéretét: valóban készített haza vezető utat fogságba került ószövetsegi népének. A Babilonból való szabadulás azonban - nagy örömünkre - csupán előképe annak a nagyszabású tervnek, mely már mindannyiunk megmentéséről szól - es nem is csupán egy távoli nagy birodalomból, de a bűn és a halál jzolgaságából vezet ki. Ez a terv valósult meg Jézus Krisztusban. O lett valamennyiünk számára a hazavezető út, az életet adó „forrásvíz", Istennek ez az új korszakot jelentő nagy szabadító cselekedete. A közelgő ádventi időben és Karácsony ünnepkörében ennek a szabadító útnak a kibontakozását figyelhetjük újra, efölött örvendezünk majd. Több szempontból is biztató most ez a néhány mondat! Először is Istenünk hatalmát hirdeti: O képes minden emberi lehetőségen és számításon túl is megmutatni erejét - még a pusztában is tud utat készíteni, még a sivatagban is képes folyóvizet fakasztani... Azután arról a reménységről is szól, hogy a mi Urunk kegyeleme megújuló szeretet: nem fárad bele embermentő nagy munkajába. Megújítja rajtunk is kegyelmét: talán eddig nem járt, izgalmas utakat mutat majd, új kihívásokhoz megújult bölcsességet és erőt...S végül biztatás ez az ige arra nézve is, hogy érdemes türelemmel várni: néha úgy érezzük túl lassan valósulnak meg az Úr tervei, de hinnünk kell, hogy kibontakozóban vannak, s ha megadatik nekünk majd meg is láthatjuk egyszer. Ha bajban, nehézségekben csak a kilátástalan sivatagot látnánk is remélhetjük, hogy már készül az út. ... Kísérje és áldja majd ádventi útjainkat 0, aki mindig hűséges ígéreteihez, aki szabadító szeretetével kíséri népét. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész