Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-04-11 / 12. szám

IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS 2004. április 11. A lélek támasza, emberségünk forrása... ...megértett világ. Húsvéti ajándéknak is szánjuk irodalmi összeállításunkat, mellyel rendszeres megjelenési lehetőséget szeretnénk biztosítani a helyi tollforgatóknak. Olyan rovat ez, amely kiveszett a mai magyar sajtóból, nem „kifizetődő" nem modern, mégis nagyon Gacsályi József fontos. Alkalomszerűen szeretnénk megjelentetni irodalmi rovatunkat, Illyés Gyula szavaival „Őrhelyként", s mi lehetne jobb alkalom, mint a Költészet Napja előtt figyelmükbe ajánlani e szép írásokat. Takács Zsuzsa Kikeleti szonettek Bűvöljön el a bársony fű növése! Figyeld, a bodzaillat mit regél, merítsed arcodat a könnyű szélbe, legyintsen meg e libbenő szeszély! Aztán tekints a távoli határra az őrködő fehér tanyák fölött, s felejtsd el aggodalmad, hogyha fájna: most a tünékeny semmit szürcsölöd. A meszelt présház akkor is fog állni, ha téged már nem fog itt találni - hull egymásra bodzavirág, évre év -, a múlásban nincs örökebb ennél, zárd magadba, mintha ifjú lennél, s hinni tudd, hogy messze még a rév. Illyés Gyula ff Őrhelyek Költők, nem is fiatalok már, vidéken élők, ti, akik a fenti körök harsány pletykáiról se tudtok, de tudjátok még mi a pinceszer, borozva olyan völgy fölött, melyet fröccs-tejjel tölt tele az esti köd és Csokonai még az ősötök s Kalevalát fejtegetitek akadémiai szinten. Az öröklétben, ebben a szerény mienkben, ti, szellemi fönnmaradásunk pilács fényei s őrhelyei, ti: vak csillag-zugaitok (bár fényjelet egymásnak se vetnek) lesznek még mind tündökletesebbek, izzóbba^ egykor e barbár lenti szelektől, fázva, no de immár mégse dideregve tűzőrzők. Váncsodi József Haiku(k) tiszta bájod meztelensége sugároz át az éteren. * kötszert készítek: kéznyomom sebek mélyét megsimogatja. • elbomlasztgat a nukleárpolitika kisugárzása. Drescher J. Attila W) A tradíció hatalma (Hanka Mikanova nyomán) Hogy mézesül már mind a fürt, látogatóm érkezett, ifjú, a kerti házba. Szőlőm kínáltam kedvesen, de ő, ő nem kívánta. Csak megszokásból félszeg ön mondtam ^s tán megszokásból mást ker az istenadta?) Két almával kínáltam. Azt rögtön elfogadta. oproni kaleidoszkópot rázok meg. Piros-fekete-zöld üvegcserepek állnak össze benne, régi emlékek. Az óvóhely kísérteties képalakzatai, a halál fekete emlékei, a béke színes örömei. Tizenhárom ágról szakadt teológus maradt Sopronban a nagyhéten. Aki tudott, elment már virágvasárnap a vasi ismerősökhöz és ott húzta meg magát a háború utolsó napjaira. Még egy választásunk lehetett volna, át a határon, idegenbe menekülni. Azt már nem! Pedig itt nem volt senkink, jó ideje meleg ételt sem kaptunk, magunkra maradtunk. Az utolsó napokban sokszor futottunk versenyt az életünkért. Messziről hallatszott az ágyúdörgés, légiaknák recscsentek az utcán. Ha meghallottuk süvítő hangjukat, egy pillanatra megállt a lélegzetünk, futottunk a kapu alá, a pincelépcsőknek, és nemegyszer a légnyomás légpárnáin tettük meg az utolsó métereket. Ha elrobbant a bomba, azonmód kiugrottunk, hogy egy kenyérrel, vagy egy kiló cukorral a célig fussunk. Nagyszombat délután hat / / Végre mindannyian letakarodtunk a pincébe. Sírboltba megy alá így az ember, kriptába, amit talán neki készítettek. Miska bezárta a pinceajtót. Egymásra vigyorogtunk valami torz mosollyal és egyszerre pakolni kezdtünk. A // ÍM Húsvéttal kezdődött óra tájt húzódtunk le végképp a Templom utcai bérház pincéjébe. Az ágyuk dörögtek, az aknák vijjogtak, piros torkolattüzek villantak délről. Szemben velünk égett egy ház a keskeny utcában. Amíg lehetett, oltottuk. Nemcsak vízzel, borral is. Tízhektós hordókból ömlött a bor, de nem itta senki sem. Aztán leszakadt a mennyezet, és a tűz nagyját elfojtotta. holmi a szalmazsák alá, az étel a lábunkhoz, a Biblia a fejünk alá. Aztán alulra tettük az ételt és a holmit a lábunkhoz. Csak a Biblia maradt a fejünk alatt. A pincében már mozogni sem igen lehetett. A kinti zenebona időnként felerősödött. Tehetetlen dühvel és félelemmel lapultunk és eszelősen vártuk, hogy történjék valami. Akármi, csak ne feszüljenek tovább az idegeink. Valaki síri hangon igét olvasott. Bénultan hallgattuk. vágott minden szava, min^i korbács. Halál, ítélet, halál Holnap halott leszel. Majdnem felordítottam, de Aladár lába hozzámért. Aztán Kari hangját hallottam. 0 az evangéliumot ütötte fel. Odanéztem. Úgy tartotta a kezében, hogy belefehéredtek az ujjai. Belekapaszkodott, ahogy a mentőövbe a fuldokló. Hangja megcsuklott, majd feltisztult és kiáltva mondta az utolsó szavakat. Aztán én kezdtem bele a terméketlen fügefa szakaszába. Vágd ki azt! - Nem! Várj vele még egy évet Már abban a pillanatban szétáradt bennem Isten békéje. Már tudtam, hogy kegyelmet kaptunk, „még egy évet". Akkor elég volt az Egy! Az Egyetlen Úr kegyelme.