Szekszárdi Vasárnap 2004 (14. évfolyam, 1-40. szám)

2004-03-21 / 9. szám

2004. MÁRCIUS 21. PROGRAM AJANLO M - Akkor ez tekintélyes szöve­get is jelenthet. Mennyi idő alatt Mródott? * - Körülbelül egy hónap alatt írtam meg. - Ezt megelőzően mennyit „forgott benned" a téma? - Előtte a másik drámámat ír­tam, tehát egymás után jött a kettő: épphogy befejeztem az egyiket, írtam a másikat. Bár más módon, hiszen az elsőnél előre kigondoltam, hogy mi mi után következik, ki mikor hal meg és ilyenek, az utóbbinál pe­dig csak leültem a számítógép elé, és szinte magától „jött". - Milyen technikai feltételek álltak rendelkezésre a darab megformálásakor? - Bizony nem sok, hiszen az iskolában, az I. Béla Gim­náziumban nincs sem színpad, sem háttér, a kellékeket is ma­gunk gyűjtöttük össze, de az is tény, hogy az iskola társ volt a munkában, segítették a meg­valósítást. - A szerző és a rendező is te voltál. Mennyire sikerült együtt tartani a csapatot? - Hát, nem volt gond nélkü­li folyamat. Sok szöveghiba volt, a múlt héten volt először olyan próba, amin nem volt je­lentős baki. Őszinte lehetek? Azt hittem, hogy össze sem jön csütörtökre. De szerencsé­re a végére mindenki öszekap­ta magát. -Erezték a dolog súlyát? - Talán az is, és hát... a ba­rátaim. Orbán György // AZ EV KIEMELKEDŐ SZELLEMI ALKOTÁSA Szekszárd nagybajszú, mo­solygós helytörténészét az egész város ismeri. O az, aki­nek mindig akad ideje beszél­getni, mesélni eleinkről, meg­nevettetni minket. Személye­sen és a hasábokon is. Me­gyénk történelme iránti szen­vedélyét jelzik folyamatosan megjelenő tanul­mányai, anekdotái, egy-egy életutat be­mutató kötetei. Legutóbb az első magyar professzor­nőről, Dienes Valé­riáról jelentetett meg könyvet. Ezzel nyerte el ­már második alka­lommal - a Pécsi Tudományegyetem rektora által alapított az Év Ki­emelkedő Szellemi Alkotása Díjat. Minden karon hirdettek pályázatot, erre kellett a mun­kákat beadni. Ezeket előbb a helyi tudományos és művészeti bizottság véleményezte egyben rangsorolta. Évente nyolc-tíz pályamű érkezik Pécsre. Mint mondta, megtiszteltetésnek ér­zi a főiskolai kar részéről, hogy őt méltatták bizalmukra, s a munkák közül ezt választották továbbításra. A kötet első része tanulmányokat tartalmaz, a másik összeállítás a híres filo­zófusnő fiatalkori írásaiból. Va­léria ugyanis egykor egészen más pályára készült. No de ne menjünk a dolgok elébe. Ízelí­tőül annyit, beleláthatunk Ba­bits és Dienes Valéria fiatalko­ri szellemi versengésébe, az idősebb leány ösz­tönzése nélkül Ba­bits valószínűleg „megrekedt" volna a jogi pálya akta­szagú világának há­lójában. Nyomon követhetjük a tu­dós asszony csen­des szenvedését megromlott házas­sága miatt. Csodá­latot érdemel az a lelkierő, amellyel fiait, a későb­bi táncművészt és a világhírű matematikust nevelte. Töttős Gábor elmesélte, kutatásának kezdeti stádiumában bizony nehéz volt a mozgásművészetet megteremtő nő nyomaira buk­kanni, hiszen korábban Geiger Valériának hívták. Akinek fel­keltettük érdeklődését, az jö­vő heti lapszámunkban bőveb­ben olvashat a kötetről, a szerző pedig megosztja velünk életének történetét. Europaban bölcsességével az arcán - jobb a rendhez igazodni, mint azokkal a mindenféle telefonokkal zavarogni! - De hiszen így sem intézett semmit, még a borítékot is vissza­küldték - legyintett, mintha a további kérdéseket hessegetné el a homlokráncok elől - csak a bajt szerezte magának. Nézze a boká­ját, hát megérte? - Nekem az a paszport nem is igazán kellett - nézett fel a lábáról lemondó mosollyal - csak a menyem erőltette, hogy váltsam csak ki. Magamért ugyan egy lépést sem tettem volna. A borítékot is csak azért akartam beküldeni, hogy annak a kis csupamsolyos as­szonykának nehogy kellemetlensége legyen. Tudja ebben a rend­csinálós világban, már az is csoda, ha az emberfiára rá mer moso­lyogni valaki! úr ebédjegye E úr a faliújságok előtt álldogálva egy kicsit mindig zavarba jön. Minden hirdetmény olyan, mintha már látta volna valahol, valami­kor. „Figyelem! Március l-jétől a munkáltatói étkezési hozzájá­rulás havi összege 6000 forintra emelkedett. Az emelt összeget a főtt ételt igénylők kaphatják. Akik vásárlási utalványt kérnek, azoknak 3500 forint jár." Fanyar mosoly telepszik E úr arcára. Érvényben maradt tehát az utalványosok, vagy más néven „nyersanyagkvótások" diszkrimi­nációja! Egyszer már megkérdezte ugyan az akkori illetékesektől, hogy miért ez a megkülönböztetés, de a válasz olyan zavaros és ér­telmetlen volt, nemhogy megjegyezni, de még megértenie sem si­került. Valami adózási trükk van a dologban, ami persze nem az ő világa. Attól azért ez a dolog mégiscsak személyes ügy. Amikor az édesanyja - aki alig 5 percre lakik a Hivataltól - 13 évvel ezelőtt nyugdíjba ment, abban egyeztek meg, hogy a minden­kori ebédjegyek hazaadott árán inkább, jó hazai ízekkel felspékelt ebédeket kap. A vásárlási utalványok árát persze mindig megha­ladta a költség, de nem ez volt a fontos. A mamának lett napi el­foglaltsága, és meghitt találkozási alkalma a mindig elfoglalt fiú­val. Jól van, s jó lesz ez így eztán is, hiszen a dolog ennél többet is megér. Valójában nem a 2500 forintos különbségtétel, inkább csak az a hír által okozott keserű szájíz zavarja. A munkáltatója e hirdetmény tanúsága szerint arra kényszerí­ti, hogy a neki adott 6000 forintos étkezési hozzájárulásból 2500 forintot engedjen át a vendéglátóipar valamely vállalkozásának. Ugyanezt a saját édesanyjának nem engedheti át, pedig annak főztje nem kevésbé főtt vagy finom. Sőt! Az adóját is megfizette s tán meg is fizetné, O vagy helyette áthárított költségként vendége, a fia... Akkor meg miért nem? És, ha a felesége főzne... annak sem? Ja, hogy mindenki maradjon a kaptafánál? De, hiszen E úr anyukája mesterszakács, a felesége pedig élel­miszeripari technológus! Lássuk be barátaim, E úrnak azért van min elmorfondíroznia. Kipi

Next

/
Oldalképek
Tartalom