Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-09-21 / 32. szám

2­. SZEKSZÁRDI Y4SARNAP 2003. SZEPTEMBER 21. Séta a képviselővel 2. számú választókerület „Az egyéni képviselői munka küldetés, fontos a közösség érdekeinek képvise­lete" - mondta Horváth István, a Fi­desz szekszárdi képviselőcsoportjának vezetője. A politikus hangsúlyozta, na­gyon megtisztelő volt számára, hogy egyéniben másodszor is újra­választották. A városatya elmond­ta, 1998-ban egy meglehetősen rossz állapotba került körzetnek lett a képviselője. A négyéves cik­lus alatt komoly infrastrukturális beruházások történtek: hét utcá­ban sikerült megoldani a szenny­vízelvezetés problémáját, három utca kapott új közvilágítást, két ut­ca kapott szilárd útburkolatot. A képviselő szerint fontos, hogy a jö­vőben is folytatódjon a járdák és a közterületek rendbetétele. Priori­tást élvez a Szakály testvérek utca, ahol a vízelvezetést és a burkolat­felújítást kell megoldani. A város­rész szellemi központjaként nyil­vántartott II. Számú Általános Isko­lában is folytatni kell a renoválást, ahol egyébként már a nyílászárók cseréje és a vizesblokkok felújítása megtörtént. A frakcióvezető örül, hogy a szívügyének tekintett Pol­lack utcai sporttelep helyzete ren­deződni látszik. Jövőbeni fő felada­tának tartja a külterületi részek megismerését, valamint az iparte­rületen jelenlévő vállalkozókkal a kapcsolatfelvételt. A lakosság ré­széről általában belvízzel kapcso­latos problémákkal keresik meg a körzet lakói, a kóbor kutyák is sok­szor képezik reklamáció tárgyát. A politikus elmondta, a képviselői keret nem elegendő minden mun­kára, ez költségvetési kérdés. Hoz­zátette, tisztában van vele, hogy az elvárások nagyok és jogosak, a le­hetőségek tárháza viszont nagyon kicsi. B. L. Ülésezett a Művelődési Bizottság A bizottság szerdai ülésén felme­rült a kérdés: a meghatározott kö­zépiskolák közül melyik akar, illet­ve tud nulladik évfolyamon kép­zést indítani. A választás egyértel­műen a Garay János Gimnáziumra és az I. Béla Középiskolára esett, ahol nulladik évfolyamos képzés indul, öt évfolyamon. A bizottság támogatta a Dienes Valéria Általános Iskola pályázatát. Ebben az esetben komplex pályá­zati anyagról beszélhetünk, mely informatikai képzés mellett infrast­rukturális fejlődést ígér. Ezenkívül az ülésezők áttekintet­ték a bizottság helyzetét, felmérték az év hátralevő részében valószí­nűsíthető anyagi helyzetet. Az utolsó napirendi pontként a Tolna Megyei Közoktatási és Közfejlesztési Alapítvány elnöki posztjának betöltésére születtek ja­vaslatok. A szabályzat szerint az el­nökre a megye, a felügyelő bizott­ság elnökére pedig a város tesz ja­vaslatot. A döntés értelmében az elnöki posztot ezután Vitéz Zsolt tölti be. Dorcy:) Csatlakozás a régióhoz Új kapcsolatok kialakításáról Is ta­nácskoztak a múlt héten a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat ülé­sén, s több napirendi pont a holnap ge­nerációjával foglalkozott. A Szent István-házban megtar­tott ülésen elsőként az önkormány­zat elnöke, dr. Józan-Jilling Mihály elmondta, Szekszárdon járt a Né­met Szövetségi Köztársaság Bel­ügyminisztériumának küldöttsége, látogatást tett a Szent István-ház­ban és a Cserkészházban. Ez amo­lyan ellenőrzés is volt, hiszen je­lentős támogatást kap a minisztéri­umtól a kisebbségi önkormányzat. A látottakkal a vendégek elégedet­tek voltak, s egyben javasolták, kö­zös programokkal hozzák köze­lebb az idősebb generációhoz a fia­talokat. A német nemzetiségi oktatás helyzetéről Matókné Misóczki Má­ria, a 2. Számú Általános Iskola igazgatója számolt be. Náluk, mondta, 113 diák tanul németül, sok rendezvény, tanulmányút segí­ti munkájukat, mégis csökken a nyelvet elsajátító diákok száma. Az intézmény is beiskolázási gondok­kal küzd, kevesebb a diák, s a szü­lők nagyobb része az angol tanu­lást preferálja. Józan-Jilling Mihály megjegyezte, az országos német önkormányzat intézményeiben a német és angol nyelv együttes ta­nulását szorgalmazzák, s nem a vagylagosságot. Két kapcsolat felvételéről is tár­gyaltak az ülés résztvevői. A szek­szárdi Civil Szolgáltató Központtal kidolgoztak egy együttműködési megállapodás-tervezetet, aminek lényege, hogy az önkormányzat helyet ad a civil fórum egyes ren­dezvényeinek, amit a civilek jogi-, adó-tanácsadással, pályázatok fel­kutatásával viszonoznak. Döntött a testület arról is, hogy az önkormányzat csatlakozzon a Német Kisebbségi Önkormányza­tok Dél-Dunántúli Regionális Szö­vetségéhez. A csatlakozást indo­kolja, hogy a jövőben nem Német­országból érkeznének a támogatá­sok, hanem a kisebbség érdjei­nek figyelembevételével a réPK­ban lehetne támogatáshoz jutni. A testület úgy döntött, csatlakozni kell a szövetséghez, s erről az el­nök folytasson további tárgyaláso­kat. Az önkormányzat egy szekszár­di intézmény átvételét is tervezi a módosított közoktatási törvény ad­ta lehetőségek alapján. -szl­AZ MSZP UTCAI AKCIÓI „Kell a személyes kontaktus" Négy napon át tartott Szekszár­don az MSZP utcai akciója, mely­hez csütörtökön Halmai Gáborné országgyűlési képviselő is csatla­kozott. Hangsúlyozta, nagy fontos­sága van a közvetlen találkozások­nak, hiszen sokan egy-egy problé­mával nem keresik fel képviselői­ket. Itt most mégis lehetőség van a személyes kontaktusra, kérdésfeltevésre. Hal­mai Gáborné hozzátet­te, Szekszárdon igye­keztek a helyi ügyekről beszélni, hiszen sok fontos program indult be, melyek eredményei hosszabb távon lesznek láthatóak. Elmondta, a párt úgy érzi, a nyári időszak alatt országosan sok ál­hír repült fel, ezért az emberek elbizonytalanodtak az el­múlt évben történteket és a jövőjü­ket illetően. Nem tudják pontosan milyen következő évi gazdasági fej­lesztések, és takarékossági intézke­dések lesznek. Hozzátette, az általuk osztott tájékoztató anyag­ban nem arról írtak, hogy más mit csinált rosszul, hanem arról, hogy nem igazak azok a hírek, hogy nem történt semmi. Ha csak a diák­hitelt nézzük kedvezőbb, maga­sabb összegű lett a konstrukció. Nőttek a gyermekek után járó tá­mogatások és a közszférában dol­gozók helyzete is javult - hai^fc lyozta. Kiemelte, fontos programja a gazdaságpolitikának, hogy az előző évi szo­ciális intézkedések ér­téke megmaradjon. A képviselő tapasz­talatként leszűrte, az emberek számára a nyugalom, a megbíz­hatóság a legfonto­sabb. Sajnos a nyár nem ezt sugallta - tette hozzá. - Nem szeretnék igazságot tenni, hogy ez kinek a hibája - mondja talán nem találtuk meg a megfelelő han­got. Egy rövid időszakot elszalasz­tottunk, de most kezdődik az ősz, és egy nagyon felelősségteljes munka. Készülünk a csatlakozásra. Kell, hogy találkozzunk és beszél­jünk erről. mk . SZEKSZÁRDI Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala • Főszerkesztő: MÁCZ KATALIN • Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal W71 SA DN AP aljegyzői titkárság Szekszárdi Vasárnap 7100 Szekszárd, Béla tér 8. • E-mail: szvasnap@axelero.hu • HIRDETÉSFELVÉTEL: SZÁNTÓ ILDIKÓ ifarmniw 30/9726-663 • HUISSN 1215-4679 • Tördelés: SR X v r„ Szekszárd • Nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. - Felelős vezető: Vadász József igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom