Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-08-10 / 27. szám

SZEKSZÁRDI ML VASÁRNAP 2003. AUGUSZTUS 10. ERDEKLI? BEMUTATJUK! Ha elveszítenek valakit, olykor elsírja magát Vaszkó Judit, a sportintézet szakmai referense, atlétikaedző azt javasolta, keressem fel a kórház 4-es számú belgyógyászali osztályának egyik - intelligens, kedves, szolid és tehetséges - orvosát, dr. Gáti Renátát, s faggassam például a fiatal orvosok lehetőségeiről. - Még általános iskolába jártam, amikor elhatároztam: orvos leszek, sőt belgyógyász, mivel a manuális szakmák egyáltalán nem vonzottak. Megjegyzem, elsősorban a nagyobb horderejű dolgokat szeretem megtervezni... 2000-ben végeztem, s már az egyetemi évek alatt a gyakorlatok során - megszerettem a 4-es belgyógyászati osztályt: szimpatikus volt az orvos - és a nővérgárda. Közben megkedveltem a diabetológiát. Igaz, az onko-haematológián vagyok, de elől is van kórtermem. Amíg meg nem szerzem az általános „belszakvizsgát", addig mindkét helyen dolgozom. - E rovatban a kérés szent, hát beszéljünk a fiatalok lehetőségeiről. Sok olyan orvos van, aki nem tud elhelyezkedni. - Igen, Budapesten és a nagyvárosokban. Nálunk viszont orvoshiány van. Igaz, vannak divatos klinikák, ahol az előmeneteli lehetőség is biztosított, ám igazán dolgozni a vidéki kórházakban lehet. - Az onkológián sem lehet könnyű a beteghez való közeledés, illetve a távolságtartás mértékét megtalálni, legalábbis a kívülálló számára... - Bár az idő múlásával, a gyakorlattal én is bölcsebb leszek, mégis naponta érzem, hogy ez milyen nehéz. Hiszen ide havonta visszajárnak a betegek, s legalább fél évig kezeljük őket. A kapcsolat minőségére rá lehet érezni, s arra is, kinek kell ápolni a lelkét. Én traumaként élem meg, amikor elveszítjük valamelyik betegünket. Bevallom azt is, előfordul, hogy olyankor elsírom magamat. - Én is úgy hiszem, a halálhoz nem lehet hozzászokni, noha vannak, akik az ellenkezőjét állítják. - Egy-egy beteg elvesztése mindig nagy fájdalmat okoz az osztályon dolgozók számára, de különösen akkor, amikor a hozzátartozók egy-két órája hozták a kórházba. Azt tapasztalom, a családtagok félnek attól, hogy odahaza érje a halál a beteget. Azt megértem, ha hirtelen romlik hozzátartozójuk állapota, hívják a mentőt... De előfordul, hogy szegény a szállítás közben hal meg, vagy amikor visszük föl az onkológiára. Én annak a híve vagyok, hogy a végnapjait élőnek meg kellene adni az utolsó napok otthoni nyugalmát - szerettei körében. Ma már vannak olyan tapaszok, amelyek igen jól csillapítják a fájdalmat, s gyakori, hogy a beteg belealszik a halálba. - Meredek azt mondani, hogy a beteg gyógyulni akarásához hozzáadódik az orvosok és nővérek lélekápolása? - Dehogy meredek. Ezek nagyon fontos dolgok. Gondolja el, hogy az emlődaganatos nőknek milyen traumát okoz, hogy elveszítik a mellüket, s úgy érzik, hogy egyszerre női mivoltukat is. Majd a kemoterápiával a hajuk is kihullik. Érthetően ez nagyon megviseli őket, ezért sokat beszélgetünk velük az életről, a szeretetről, a gyerekekről, az unokákról, a jövőről. Sajnálom, hogy erre nem jut annyi időnk, mint amennyit szeretnénk. Ez különösen nyáron van így, amikor átvesszük egymás betegeit, s van, amikor egy napon hat-nyolcan is jönnek. Persze, az ember megérzi, ki az, aki mélyponton van, s arra mindenáron szakít időt. Ezért a betegek hálásak. Ahogyan az őszinte beszédért is. - A betegnek minden esetben meg kell mondani, milyen kórban szenved, milyen következményekre számíthat? - Én ennek vagyok a híve, bár akadnak kivételek. Például, ha a családtag elmondja, mennyire megviselné hozzátartozóját a teljes igazság, finomabban fogalmazunk. A legtöbb betegnek viszont nyíltan elmondom, hogy rosszindulatú daganata van, hogy áttét van. - Édesapja a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetője, édesanyja a gyakorlóiskolában kémiát és matematikát tanít. Honnan örökölhette hivatása ily fokú tiszteletét? - Egyszerűen a hivatás tiszteletét örököltem tőlük. - Látom az ujján a karikagyűrűt... - Úgy tervezzük, jövőre összeházasodunk. Az első szakvizsgáig muszáj, hogy az ember folyamatosan benne legyen a gyakorlatban. Kisbabánk csak azután lesz. Úgy tervezzük, hogy röviddel egymás után szülessen meg a két gyermek, hogy legalább három évig otthon maradhassak velük. Ez egyszerre kényszer és kompromiszszum. - Ki következzen e hasábokon? - Páromtól nagyon sok szépet, érdekeset hallottam a Wosinsky Mór Megyei Múzeum restaurátoráról, Pászmer Jenőről. Szeretném, ha beavatna munkája kulisszatitkaiba. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági Vérhiány miatt nem maradhat el műtét! Folytatás az 1. oldalról. - Időnként elhangzik ez a vérfagyasztó szó, hogy vérhiány van... - Minden régiónak van egy biztonsági vérkészlete, ez csökkenhet, illetve némely vércsoportnál akár minimálisra is csökkenhet. Ezt több minden előidézheti, akár egy nagyobb baleset, akár több hasonló, több vért igénylő műtét egybeesése. Amikor az interneten megjelennek a segélykérő behívások, akkor az, nem azt jelenti, hogy a vérkészlet elfogyott, hanem azt, hogy a betegnek olyan betegsége van, amit a vércsoportján belül meglévő vérrel sem tudjuk biztosítani. Ismerjük a négy fő vércsoportot, amely a 0, A, B, AB. Ezeken belül megkülönböztetünk még Rh pozitív és Rh negatívot. Az emberek 80%-a Rh pozitív, és 20%-a Rh negatív. Miután a legritkább vércsoport az AB, ebből következik, hogy a legkevesebb vér az AB, Rh negatívból van. Ezek a fő vércsoportok, ezen belül még több száz vércsoport rendszer ismert, s erre utaltam, amikor említettem, hogy a vérellátók vérkészletében van a beteg vércsoportjának megfelelő vér, mégis olyan a betegsége, hogy azon belül még valamilyen kritériumnak meg kell felelnie a vérnek. A szakmai állásfoglalás az, hogy lehetőség szerint mindenki a saját vércsoport és Rh-faktorának megfelelő vérkészítményt kapja. Természetesen ez alól vannak kivételek, ám ezt, a kezelést végző orvos dönti el. A vércsoportunk az életünk során nem változik, mégis minden esetben, ha vért kell kapnia a betegnek, újból vércsoportmeghatározást végeznek, ugyanis idővel a vérbe olyan ellenanyagok jelenhetnek meg, amely miatt a vércsoporton belül további vizsgálatra van szükség. - Mindenható a 0-ás vércsoport? - Mindenkinek adható, akut életveszély esetében, ha egyéb kizáró ok nincs. Természetesen előre tervezett műtéteknél a beteg vércsoportjával azonos vér a megfelelő. - Mennyi embernek kellene vért adni ahhoz, hogy sose kerüljenek gondba a vérellátók, s természetesen a kórházak? - A cél, és az ideális az lenne, ha a lakosság öt százaléka rendszeres véradó lenne. Ha ez megvalósulhatna, akkor mindig biztonsága^ lenne a betegellátás. - Hogy történik regionálisan a vér levétele, feldolgozása, elosztása? - A régió központja Pécs. A gyakorlatban a következőképpen néz ki: a kaposvári vérellátó által levett vér, idekerül Szekszárdra, vérkészítményekre való feldolgozásra, míg a levett vérek laboratóriumi kivizsgálása Pécsett történik. Szekszárd a területi vérellátó és a dombóvári kórház által levett vért dolgozza fel és vizsgálja ki. A mi ellátási területünk: Szekszárdon, a Tolna Megyei Kórház, a Bonyhádi Városi Kórház, valamint a Dombóvári Városi Kórház. A kaposvári vérellátó központ által levett és feldolgozott vérek visszakerülnek a vérvétel helyére, tehát Kaposvárra. ^^ Regionálisan és országosan szoros az együttműködés, amely az országos diszpécser szolgálaton keresztül működik, így bármikor mobilizálható a szükséges vér, az úgy nevezett vérhiányos területre. - Mi történik abban az esetben, ha Tolna megyei beteget, egy megyén kívüli kórházban műtenek, s ehhez a műtéthez nagyobb mennyiségű vérre van szükség? - A műtétet végző intézet amennyiben igényt tart rá - megkeres bennünket és igényli tőlünk a beteg számára a megfelelő vért. Példát is említenék, a pécsi szívcentrummal van szoros kapcsolatunk, akik a műtét előtt bejelentik a régióközpontnak, hogy milyen területről, milyen vércsoportú beteget műtenek, s erre a bejelentésre küldjük mi a vért. Ez a rendszer 2000-től működik, s ezzel egyúttal az is biztosítva van, hogy életmentő műtét vérhiány miatt nem maradhat el. Sas Erzsébet Fotó: Nagy Ági