Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-08-10 / 27. szám

M 2003. AUGUSZTUS 10. , SZEKSZÁRDI TASARNAP Előzetesben az álrendőrök Csoportos rablásért a múlt héten há­rom gyanúsítottat előzetes letartózta­tásba helyezett a rendőrség, egy pedig szabad lábon várja a nyomozás befeje­zését. A négy férfi június 26-án éjjel rendőri intézkedést színlelve megállí­tott egy kamiont, a vezetőt miután ki­szállt, leütötték és megbilincselték. Horváth József rendőr ezredes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi igazgatója és dr. Acsá­di Zoltán rendőr őrnagy a TMRFK nyomozó osztályának kiemelt fő­nyomozója sajtótájékoztató kereté­ben számolt be a megyében eddig példátlan bűncselekményről. Az őrnagy elmondta, Sz. G. és M. Kedden 11 és 12 óra között Szek­szárdon egy kft.-hez bement há­rom budapesti lakhellyel rendelke­ző férfi, akik a gépek kölcsönzésé­vel foglalkozó cégnél érdeklődtek a felől, hogy miként és milyen felté­telekkel lehet a forgalmazott gé­pekhez hozzájutni. A helyiségben iévők figyelmetlenségét kihasznál­va, illetve azt, hogy a pénztáros a kulccsal bezárt pénztárhelyiséget elhagyta, benyomták annak ajtaját, magukhoz vették az ott talált kész­pénzt és autóba ülve gyorsan tá­• józtak a városból. A környéken tar­ózkodók feljegyezték a jármű rendszámát, és azt megadva értesí­tették a rendőrséget. Az ügyeleti szolgálat azonnal el­lenőrizte a járművet, és utasítást adott a szolgálatban lévőknek a ko­csi kiszűrésére. A Paksi Rendőrka­pitányság ellenőrzést végző járőr­J. „Police" feliratú fekete pólóban és sárga mellényben közúti ellenőr­zést színlelve állítottak meg egy Pécs irányába tartó kamiont a 6-os számú főút dunaföldvári szaka­szán. A sofőrt miután kiszállt, szondáztatási szándékkal kísérték egy bordó színű VW Golf II. dízel gépkocsihoz, ezt követően egyikő­jük egy baseballütővel leütötte, megbilincselte, majd a csomagtar­tóba ültette. Az egyik elkövető a ka­mionnal a dűlőútra hajtott, ott a plombát letépve megnézte annak rakományát. A sofőr később, a dunaföldvári benzinkútnál kapta vissza a kamiont. A raktér átvizsgá­lásakor tapasztalta, hogy mindösz­párosa, melynek egyik tagja nyári gyakorlatát töltő rendészeti szak­középiskolai hallgató, felfigyelt a megadott rendszámú fehér színű Mazdára, melyet később megállí­tottak a 6-os úton közvetlenül Paks előtt. A kocsiból kiszállított három fér­finél a ruházat és járműátvizsgálást követően megtalálták az 1 millió 121 ezer forintot, amit közel egy órával előtte loptak Tolna megye székhelyén. A lopás helyszínén az elvitt pénz egy részét - 168 ezer fo­rintot - is sikerült megtalálni, amit gondatlanul elszórtak a büntetett előéletű elkövetők. A Szekszárdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette a három férfit, elle­nük megindította dolog elleni erő­szakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt az eljá­rást. sze egy hifi-torony és egy walkman hiányzik. A különböző vas és da­rabáruval nem tudtak mit kezdeni. A tettesek nagyértékű híradástech­nikai szállítmányra számítottak. Tekintettel arra, hogy a cselek­ményt rendőri intézkedést színlel­ve követték el, az ügy a megyei fő­kapitányság hatáskörébe került. A rendőröket a piros Golf vezette nyomra, korábban ugyanis Fejér megyében feltörtek egy hasonló tí­pusú gépkocsit. A két megye rend­őrei az egyeztetéseket követően ar­ra a következtetésre jutottak, hogy a feltörési ügy sértettjei megegyez­nek a kamionos rablás gyanúsított­jaival. A házkutatás során megtalálták a rablásnál használt rendőrruhákat és a kamionból eltulajdonított tár­gyakat. A gyanúsítottak a kihallga­táson beismerő vallomást tettek, és negyedik társukat az „előfutót" is megnevezték. A négy személy kö­zül az előfutót, aki a helyszínt derí­tette fel, szabadlábra, a másik hár­mat előzetes letartóztatásba he­lyezték. Mindannyian büntetlen előéletűek. Horváth István bűnügyi igazgató felhívta a figyelmet arra, a rendőr­ségi jelvény csak az igazolvánnyal együtt érvényes. Ha a lakosság ezt tudja, megtévesztésre alkalmas nem lehet, még ha az intézkedést színlelőn egyenruha is van. Bár két elkövető esetében ez sem felelt meg a rendőrség ruházati szabály­zatának. B. L Nem kellett egy óra, hogy a rendőrség elfogja a betörőket Károsultakat keres a rendőrség A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat Hodolitsné Czakó Valéria pusztavá­mi és társa, Szabó István pápai la­kosok ellen, akik a váci székhelyű MK-Agroép Kft., illetve a győri székhelyű Agrocentrál 2002. Kft. képviseletében eljárva 2002 év ele­jétől az ország különböző pontjain nagyobb mennyiségű gabona ex­portjára kötöttek szerződést, s melynek vételárát egy ideig részle­tekben fizették, majd a hátra ma­radt kifizetésre váró összeg megté­rítése nélkül ismeretlen helyre tá­voztak. A rendőrség kéri azokat, akiket szerződéskötés végett megkeres­tek, illetve megkárosítottak, hogy jelentkezzenek a Szekszárdi Rend­őrkapitányságon a 06/74/501-100­as telefon 3661-es mellékén. www.perfekt.hu | szekszard@perfekt.hu SZEKSZÁRDI HUMORKA Pucér pincér Ha közénk toppannának a régi spanyol festményekről ismert körgalléros urak és abroncsszoknyás hölgyek, bizony megbotránkoznának. A pucér fürdőzés létjogosultsága ma már nem kérdés, Magyarországon sem. Mostanában inkább a nudizmus részletei, járulékos problémái izgatják a nagyérdeműt. Egyes üdülőtelepeken arról folyik a vita, hogy a pincérek is meztelenül szolgáljanak-e fel a vízparti csellókban, vagy rajtuk azért legyen egy leheletnyi ágyékkötő. El nem kötelezettségre törekvő ember lévén, nem szeretnék egyik fél pártjára sem állni. Csinos felszolgálónőtől szívesen elfogadom a kétgom­bócos fagyit vagy a pikoló világost, akár visel fügefalevelet, akár nem. Persze egy tagbaszakadt főúrral más a helyzet. Tőle rendeljen frissen sült kolbászt a vegetáriánus Playboy-nyuszi! Wessely infovonal: f I ­(06 74) 410-185 perfekt Nehezen tud elhelyezkedni? Váltani szeretne? Nálunk Ön is megtalálja azt, amire az újrakezdéshez, továbblépéshez szüksége van. Válasszon OKJ-s szakképesítést adó középfokú, emeltszintű és felsőfokú tanfolyamaink közül: - Pénzügyi-számviteli ügyintéző - TB ügyintéző - Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító - Logisztikai ügyintéző - Mérlegképes könyvelő - TB szakelőadó - Pénzügyi-számviteli szakellenőr - Adótanácsadó Kedvezmények: 30% SZJA kedvezmény | részletfizetés visszatérő hallgatók kedvezménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom