Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-06-08 / 22. szám

szekszárdi 2003. JUNIUS 15. VASÁRNAP $ w J^LIU^HKUl YASARNAP ODONDERU 161. Fölsőutcai csodák Aki csöppet is ismeri a régi Szekszárdot, tudhatja, hogy annak jellegzetesen elkülönülő része volt a Fölsőutca, az ott élők számára: a két fölsőutca, a többi helybélinek Fölsöváros. Mint e sorok írójának is, legszűkebb hazája volt a város egy nyolcadnyi lakosságának, a nyakas kálvinistáknak, akik mindig valami jellegzetes többlet önérzettel jártak-keltek a megyeszékhely alább eső pontjain. Erre jó példa a következő két történet a Tolnavármegye 1903. június 7-i számából. kezmények emlegetése is csak részben hiteles, vagyis, hogy otthon „elszédült a kellemetlen fölfedezésre", de kérdés, vajon magától-e, vagy inkább férje illusztrálta vele a „Pénz számolva, asszony verve jó" közmondást? Újabb-nevezetes szédülésre már a szerdai hetivásárt követő napon „Egy szegzárdi, felsőutcai, jómódú polgárasszony a múlt héten lehajtott a heti vásárra két szép malacot, hogy eladja. Nézegették többen, de sokallták értök a 40 koronát, amire az asszony tartotta a két malacot. Végre egy vidéki atyafi is elkezdett rájuk alkudni, és végre megadta értök a kért 40 koronát. Kivett a zacskójából két szép sárga színű pénzdarabot, és odaadta az asszonynak, ki aztán megelégedet•

akart továbbmenni. Az atyafi na szólt, hogy ismeri-e, húgom, azt a pénzt, amit adtam? A menyecske szinte sértődve felelt, hogy ne ismerném, két arany! Úgy-úgy, szólt az atyafi, és megelégedetten elhajtotta a két malacot. A szeles természetű asszony aztán még sok ismerősével eltrécselt a piacon, és csak dél felé ment haza, amikor megmutatta az urának a malacok árát. Az ember elképedve látja, hogy két vadonatúj húszfilléres volt az, amit az asszony 40 korona helyett elfogadott. A becsapott menyecske elszédült a kellemetlen fölfedezésre, és mindenfelé kereste a furfangos vásárlót, de bíz nem akadt rája!" Kétség sem fér hozzá, hogy alapjaiban hiteles a történet, s a róla szóló tudósítás, de csak alapjaiban. A Béla téri hetipiacon aligha dugvalopva adta a menyecske azt a két malacot, így tehát a kofák és vevők jámborul végignézték az esetet anélkül, hogy figyelmeztették volna őt tévedésére. Másrészt a követ- Aztán minek van itt ez a figyelmeztető tábla, atyafi? - Hát annak, hogy tavaly itt leütött az istennyila, osztán agyonvágott egy embert. (Az Üstökös humora a villámcsapásról 1897-ből.) sor került. „Múlt csütörtökön északnyugat felől - tegyük hozzá, a szekszárdiak máig ezt nevezik Rohadtsaroknak - felhők nyomultak Szegzárd fölé, elkezdtek működni a viharágyúk, s a jegesnek mutatkozó felhők szerencsésen elvonultak délnyugatra, de megeredt a heves záporeső, s óriási tömegben zuhogott le a hegyekből. A Duna-erdején egy felsőutcai polgárembernek, Csatt Pál Csötönyinek az egyik lovát a villám agyonsújtotta, a kocsin ülő embereknek csodálatosan nem lett egyéb bajuk, mint elszédültek..." Ha meggondoljuk, a két eset során elveszett két malac meg egy lő, de ami a lényeg, hogy az emberek itt is, ott is csupán megszédültek. További szédítést jelentettek a viharágyúk, amelyek valójában csupán használóikat nyugtatták meg, egyebet nem értek. Aztán, ha úgy vesszük, egy lóval is haza lehet menni, egy jómódú parasztpolgárnak negyven korona nélkül is lehet élni, de ami a fő, az újságnak, no meg a belső hírforrásairól is ismert Fölsőutcának egy darabig volt mit mesélnie. Aztán újabb szédíiletek, újabb történetek jöttek... Lanius Excubitor Aznap délután Pakson esett. Szekszárdon nem. Úgy látszik, Kis Pál István „kilobbyzta" az Úrnál - akivel meglehetősen sokat diskurált mostanában -, hogy pöccintse odébb a megyeszékhely felé settenkedő telhőket. Nehogy eláztassák a szabadtéri könyvbemutatót! Versfogyasztók A mű, az alkotás, többek között abban is különbözik a terméktől, hogy „fogyasztói" az időben elszórtan élnek. Az alkotó ezért •

ringer és halhatatlan, míg a terlő - s pláne a termeltető - alaposan megszedi magát, mielőtt elhajózik a névtelenségbe. Ismét született egy alkotás, Kis Pál István Négyszemközt az Úrral című könyve. Ragyogó illusztrációit Kovács Zoltán készítette. Nem reklámozzák a kereskedelmi televíziók; majd lassacskán beérik. Felfedezik, mint Mikes Kelemen leveleit. Azok is sokáig „aludtak", mielőtt rájuk kapott a publikum. A példát maga a szerző említette a megyei könyvtár udvarán. Ott, ahol május 29-én bemutatta második kötetét, az itt és most élő versfogyasztók maroknyi csapatának. (Kis) Pál-fordulás? Mintegy ötven érdeklődő a harmincezres városból és vonzáskörzetéből: rokonok, ismerősök, pedagógustársak, könyvbarátok. Ráhangoló, a gitározó Komjáthi fivérek (Tamás, Attila és Péter), Orbán György előadóművész, a fuvoKIS PAL ES A BOR Értékmentés és -teremtés Iázó Hosnyánszki Anita és Czakó Evelin, valamint a székely és Galga menti dalokat éneklő Szabóné Kis Ágnes közreműködésével. S máris jön az első kérdés a beszélgetőpartnertől, Csokonai-Illés Sándor irodalomtörténésztől: „Hogyan jellemezhető Kis Pál Istvánnak Istenhez való viszonya?". Közismert szabadgondolkodóról, újságíróról, televíziós személyiségről lévén szó - aki nemrég felhagyott az effajta közszerepléssel, és visszatért a katedrára -, mindenki valamilyen Pál-fordulást gyanít. De nem. Kis Pál István továbbra sem tartozik egyik felekezethez sem, a sajtót kényszerűségből hagyta el, s bevallja, hogy pótcselekvésként kezdett - közel ötvenévesen - újra verseket írni. (Egyetemista kora óta nem merte ily módon megszólítani az embereket.) Kedvenc médiás tevékenysége az értékmentés volt. S miután nem lehetett menteni, elkezdett teremteni. Értéket. Fröccsvidék Hárman ülnek a dobogón, középen a házigazda, Gacsályi József könyvtáros, jobbján a kérdezgető irodalomtörténész, balján a válaszolgató költő. Most a szekszárdiságról folyik a disputa, a szőlőről, a hegyről, a borvidékről. Azt mondja Kis Pál István, hogy ő fröccsvidékről származik: Csepelről. A hetvenes években költözött el onnan, először Gödöllőre, majd Szekszárdra. És lokálpatrióta alkat lévén, már tud annyit erről a településről, mint a „tüke" helybeliek. A szőlős gazdák nagy örömmel fogadták bordicsőítő énekeit, úgyhogy akár turnét is szervezhetne Kis Pál és a bor címmel. Na nem a turné az író álma, hanem a megjelenés. Fórumhoz jutni azonban versekkel igen nehéz. De akkor sem muszáj minden ajtón bekopogni... Kőgömbölyítő Költészet: a szépséghez, a humánumhoz kötődő felelősség. Valahogy így summázható Kis Pál István ars poeticája. E témát kibontva felfedi a mű, az alkotás elemeit, mélyrétegeit, és egyszerű, de nagyszerű hasonlattal szemlélteti, hogy a puszta esztétikum még nem humanizált. Szép a természeti erők koptatta kavics, a folyóparton. Ám, ha benne van az emberi munka, akkor másképp lesz gömbölyű az a kő. A kőgömbölyítő istenes versei hát megszülettek a könyvtárudvaron. Idéztek a kötetből, megvásárolták, dedikáltatták. Világra segítették. Mert nem akkor kezd élni a vers amikor íródik, hanem akkor Kis Pál István szerint is -, amikor kinyomtatják, elszavalják és méricskélni, kóstolgatni kezdi az idő... Wessely Fotó: Nagy Ágnes