Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)
2003-06-01 / 21. szám
szekszárdi m VASARNAP 2003. JUNIUS 1. Hihetetlen életerő Derr Imre kilencvenéves Derr Imre idén májusban lett 90 éves. Az árva gyerekből lett egykori kereskedelmi osztályvezető sokszor kérdezi, mikor jön vajon Szent Péter. A hihetetlen életakaratának köszönhetően azonban három éve legyőzte a leépülést, s még ma is napra pontosan emlékszik élete minden apró részletére. Jágónakon született 1913-ban. Tizenhárom évesen árva lett. Négy testvéréből a legidősebb lány ekkor kényszerből férjhez ment. A ház új ura azonban nem tűrte meg a kis Imrét, így kereskedő inasnak szegődött Dombóvárra. Ahogy mondta egy mezítlábas papucsban, kis batyuval. Azokban az években volt a leghidegebb tél. A fűtetlen boltban a keze is megfagyott. Három és fél év után Tamásiba került egy zsidó családhoz egy vaskereskedésbe. - A rabszolgáknak ekkortájt jobb sora volt, mint az árva gyereknek mondja. Rövid szünet. Megvárja míg leírom, majd utána folytatja. Harmincban katonának vitték, de hamar leszerelték, mert sérve volt. Kellemetlen emlék azonban innen is maradt, a poloskák úgy összecsípték a karját, szinte csak a nyers hús látszott. Egy rövid jágónaki tartózkodás után visszakerült Dombóvárra, majd Simontornyára. Itt idővel saját vegyeskereskedést nyitott. '42ben meg is nősült. Úgy tűnt az élete révbe ért... De a háború nem múlt el nyom nélkül. Az udvarukban tankoló tankok egyike kidöntötte a kereskedés falát, az árut pedig széthordták a helyi lakosok. Aztán a házukba költöztek az orosz katonák, s kis híján az életükbe került, hogy hagyták őket a szalmán, a földön aludni. A háború után az immár nős férfi a nulláról indult. A cserekereskedelemből egy kis pénzt gyűjtött, és ismét boltot nyitott. A forint bevezetésekor őt bízták meg a közszükségleti cikkek beszerzésével. Az élet újból reményteljes volt, de lassanként újabb kínok következtek. - Nem volt olyan hét, hogy házkutatás vagy bírság ne lett volna. 50-ben meguntam, és elmentem Székesfehérvárra dolgozni. Az otthon maradt családot azonban nem kímélték. Nejét 4 hónapnyi börtönre ítélték, melyet Szekszárdon töltött le, mert 42 db házi főzésű sampont találtak a házban. Mikor Derr Imre visszatért Fehérvárra, állásából fegyelmivel elbocsátották. Mezőszilasra költözött a felesége nagyanyjához földet művelni. Szorgalmas volt, idővel saját cséplőgép brigádot hozott létre, úgy becézték „úri" brigád. A munka gyümölcse ezúttal is házkutatás lett, melynek során megállapították: felhalmozás van... - A rendőrség már a kocsin mondta, hogy jól nézzük meg a tájat, mert többet nem látjuk. Annak ellenére, hogy a váddal ellentétben beszolgáltatás! kötelezettségének eleget tett, őt másfél, feleségét fél év börtönre ítélték. Derr Imre a komlói kőbányába került kényszermunkára. Már 1953-ban járunk. Jött a fellebbviteli tárgyalás, az ügyész akasztást akart, a bíró azonban öt percnyi tárgyalás után a Nagy Imreféle amnesztiára hivatkozva szabadon engedte. Hazatért Mezőszilasra, de döbbenten látta, hogy mindenét elkobozták. Még egy kiló zsírt sem hagytak. - A ruhát visszakaptam, a többi holmit maximált áron kifizették, mert már nem volt meg. A bor a pincéből azonban örökre eltűnt. Megpróbáltam visszaszerezni, de azt a tanácsot kaptam, hogy inkább hagyjam, mert ki tudja az ügyésznek meddig ér a keze, ha ez az állásába kerül. Ismét újból kezdte az életét, elhelyezkedett egy gyapotüzemben, később fehérvári vasüzemben. 1958-ban úgy döntött, hazamegy Simontornyára, és elhelyezkedik a „Hulladék és melléktermék vállalatnál, mint kereskedelmi osztályvezető. A cég felett ekkoriban megkondult a vészharang, de Derr Imrét ez nem tántorította el. Az ő munkájának is köszönhetően, száz fős vállalattá nőtte ki magát, hatvanban vegyesipari nevet kapott, öt évvel később azonban Bőr- és Szőmefeldolgozó Vállalat lett. Innen ment nyugdíjba, 1973-ban. „Idegileg teljesen ki voltam" - tes, hozzá. A szőlőművelés azonl idővel megnyugtatta. Feleségi testvérei már mind elhunytak. Ő most Szekszárdon él az unokájával. Ahogy a lánya mondja, nézi a tévét, véleménye van. Néha elmereng azon, minek is dolgozott, hajtott ennyit. Néha megkérdi azt is, mikor jön vajon a Péter. A Szent Péter. m. k. - Fotó: N. Á. e szL # ézT Szent László-napi vigadalom Idén, immár hagyományosan kerül megrendezésre június 27-én az egész napos Szent László-napi rendezvény, aminek fő színhelyéül szolgál majd a Garay tértől egészen I. Béla szobráig elhelyezkedő terület. Itt helyi kézművesek kirakodó-vására mellett szabadtéri előadásokkal teszik színessé a jeles napot. Az előadásokon egyaránt fellépnek városi és vidéki társulatok, intézetek, emellett idén is nagy hangsúlyt kapnak a szekszárdi kis és nagy bortermelők, akik ezen napon a Béla téren árulják majd legfinomabb boraikat az odaérkezőknek. A tervek között szerepel még, hogy a borosgazdák erre a napra megnyissák pincéiket és vendégül lássák a nagyérdeműt. Reményeik szerint a helybéliek mellett sok vidéki és külföldi érdeklődő érkezik majd. A város felhívására számos vendéglő jelentkezett, hogy ezen a napon különleges és egyéni programokkal fogadnák az ide érkezőket. A sok programból egy kis ízelítőt szeretnénk nyújtani: délelőtt 10 órai kezdettel harangjáték lesz, utána fanfárok jelzik az egész napos vigadalom kezdetét. Majd „Bolondvár" címmel vásári bábkomédia kezdődik, ami elsősorban a gyerekeknek szól. Tizenegy órától a Madrigál Kórus hangversenyét élvezhetjük, tizenegy harminctól egészen egy óráig a „Liszt Ferenc" Zenei és Művészeti Iskola nyújtja a programot. Közben a városban kikiáltók, vásári komikusok a nap folyamán többször látványos játékkal csábítják a város apraját-nagyját a László-napi vigadalomra, három órakor a Pesti Utcaszínház előadásában lehet része az odalátogatónak, négy órakor a Gárdonyi Zoltán református együttes énekel, majd a Német Színház előadása következik. „Borok, dalok, bábok" címmel a Maszk Színház felnőtteknek szóló műsora, utána ismét a Német Színház Szent Lászlóról szóló feldolgozása lesz megtekinthető. Záró programként fél kilenctől tíz óráig: utcabál. Mint megtudtuk, a jövőben több naposra terveznék a rendezvényt, a városban más helyszíneket is igénybe véve, többek között a Kálváriát. Egyebek közt azért is, mert szerepel a jövőbeli tervek között a Kilátó közművesítése, az alatta elterülő erdő parkosítása, nyilvános illemhelyek felállítása - remélhetőleg már jövőre. IfJ. Kréth Lajos A magyarkeszi gyilkost életfogytiglanra ítélték Csepregi Pétert, a magyarkeszi kettős gyilkosság elkövetőjét életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a hét elején első fokon - nem jogerősen - a Tolna Megyei Bíróság. A vádlott leghamarabb 40 év múlva helyezhető ideiglenesen szabadlábra. Csepregi Péter enyhítésért, az ügyész súlyosbításért, a negyven év utáni szabadlábra helyezés kedvezmény helyett valóságos életfogytig tartó fegyházbüntetésért fellebbezett. A bíróság nyereségvágyból és más aljas indokból több emberen elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekmények elkövetésében találta bűnösnek Csepregi Pétert. A 2000. szeptember 13-án este a húsz év körüli fiatalember már másodszor ment be borozgatni a szintén magyarkeszi idős hölgy nyári konyhájába, ami bögrecsárdaként is működött. Miután megkapta az italt, egy késsel átvágta kiszolgálója torkát és elvette az ott talált pár száz forintot. Ezután fölment a lakóházba, ahol hasonló módon meggyilkolta az albérlőként ott lakó 22 esztendős tanítónőt. A fiatal hölgy egyébként másnap költözött volna az újonnan kifestett szolgálati lakásba. Még ugyanezen az estén Csepregi egy bűntársával együtt összever^^ és kirabolt egy férfit, ezért a^P ügyészség a gyilkosság mellett rablással és súlyos testi sértés kísérletével is vádolta, valamint az emlékezetes fogolyszökéssel is. Az utóbbival kapcsolatban emlékeztetjük olvasóinkat, hogy amikor a kettős gyilkosság gyanújával előzetes letartóztatásban volt Csepregi, megtámadta a fogdaőrt, majd az őt kihallgatni érkező ügyészt. Ezért gyorsított eljárásban másfél év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, így a gyilkosság tárgyalására egy másik börtönből szállították a vádlottat Szekszárdra, mint tavaly októberben is. Ez alkalommal 27-én délután Csepregi a börtön hat méter magasan levő, 15 centiméter rácstávolságú ablakából kiugrott, mert úgy gondolta, meglátogatja hozzátartozóit. Autósstoppal sikerült eljutnia [regszemcséig. A súlyosan sérült gubbasztó szökevényt két nap múlva a kukoricásban fogta el a rendőrség. V. H. M.