Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-06-01 / 21. szám

SZEKSZÁRDI 2003. JUNIUS 1. YASARNAP ML Kitüntetettek az ápolók nemzetközi napján Almási Lajosné endoszkó­pos szakasszisztens, a II. számú belgyógyászati osz­tályon dolgozik 1977 óta. Az egészségügyi pá­lyán eltöltött több mint három évtizedből két évtizedet három műsza­kos ápolónőként dolgo­zott, miközben letette az endoszkópos szak­asszisztensi vizsgát. Osztályt nem váltott csak munka­kört, ahol már nem a betegágy mel­lett, hanem a vizsgálókban, gépek és eszközök ismeretében és birto­kában végzi azt a munkát, amelyet nagyon szeret. A három évtized • sosem volt táppénzen, sem yermekével - amit elsősorban édesanyja segítségének és férjének köszönhet -, sem maga. A betegek szeretetét nap mint nap érzi, ezt empatikus készségének és szakmai felkészültségének köszönheti. „Több mint húsz esztendeje dolgo­zom dr. Simon László tanár úrral, szigorú de emberséges, a csapat pedig kitűnő, ami egyes vizsgála­toknál, beavatkozásoknál többszö­rösen is kiderül. Sajnos az emberek nem vigyáz­nak az egészségükre, mindenkinek és főleg az egészségügyben döntés­hozóknak jobban és többet kellene azzal foglalkozni, hogy legfonto­sabb az egészség. Az lenne az ideális, ha becsu­kom az ajtót és hazamegyek, a gon­dokat a munkahelyemen hagy­nám. Ez nehezen megvalósítható. Hozzánk sok visszatérő beteg van, állapotuk javul vagy rosszabbodik, az újra találkozáskor mindig aggódunk értük, figye­lemmel kísérjük beteg­ségüket. Az endoszkópos vizsgálatoknál nagy szerepük van a gépek­nek, így azok higiéniá­ja rendkívül fontos. A betegek félelemmel ér­keznek, amit az előké­születek során próbálunk felolda­ni, s nagyon jó érzés, ha ez sikerül. Miután az osztályon maradtam, számomra öröm és megtiszteltetés, ha ápolónő kollégáimat szabadsá­guk ideje alatt helyettesíthetem, s ha csak rövid időre is, de betegágy mellett dolgozhatok. Ha egy mon­datban kellene megfogalmaznom mi az, ami több mint három évtize­de ezen a pályán tartott, akkor csak azt mondhatom, hogy az emberek iránti szeretet és a segíteni akarás." Almásiné Judit 27 éves lánya pe­dagógus, 23 éves fia a gyermekosz­tályon műtőssegéd. Úgy tűnik az emberek iránti szeretetet sikerült gyermekeibe plántálni, annak elle­nére, hogy kiskorukban sokszor hi­ányolták a három műszakban dol­gozó édesanyjukat. Ma felnőttként másként látják, meséli a kitüntetett asszisztens, aki kitüntetését úgy ér­tékeli, az az egész csapatnak szól, amelyben dolgozik. Férje, aki nyugdíjas kertész, a segítésen túl, sokszor várja haza virággal felesé­gét, s ezzel kicsit helyettünk, bete­gek helyett is, köszönetet mond és új erőt ad a másnaphoz. „Szeretnék még az új műtőblokkban dolgozni MnMMMnNMNMMMMMIII^^ mmmmmmimHim Doszpod Józsefné Marika, a radiológiai osztályvezető asszisztens helyettese ép­pen három évtizede dolgo­zik az egészségügyben. Már az általános isko­lában erre a pályára ké­szült, gyermekápoló szeretett volna lenni. Amikor végzett a rönt­genosztályon volt hely, így a rendelőintézetben kezdett el dolgozni, s röntgenasszisztensi képesítést szerzett. A kórházban 1989 óta dol­gozik, ott minden röntgen részé­ben gyarapíthatta tapasztalatait. Ezeket a tapasztalatokat szeretné majd átadni a fiataloknak. „Szeret­nék még az új műtőblokkban, az új gépeken, fiatalokat tanítva dolgoz­lül is a gyermekbalesetek viselnek meg a legjobban." Doszpod Józsefné Marikának két felnőtt gyermeke van, 26 éves lánya szintén az egészségügyben dolgo­zik, ugyanazon az osztályon, ahol édesanyja, most készül letenni a röntgenasszisztensi és a műtősi szakvizsgát, s azt követően még szeretne továbbtanulni. Fia 21 éves pincérnek tanul, férje, aki akárcsak a többi férj, akinek a felesége az egészségügyben évtizedek óta dol­gozik, vállalkozó, s értékeli felesé­ge egész embert kívánó munkáját. „Szeretném megköszönni dr. Sík Erzsébet főorvos asszonynak, hogy munkámat kitüntetésre méltónak értékelte, s kollégáimnak, akikkel nagyon jó kapcsolatot sikerült ki­alakítani, nagyon titokban tartották a kitüntetést, aminek rendkívül örültem, ahogy 2001-ben a Gödöl­lőn, egy röntgenasszisztensi kong­resszuson kapott dicsérő oklevél­nek, és a 20 éves jubileumi mun­kám után kapott osztályvezetői di­cséretnek is. A kollégáimmal való jó kapcsolat feltétele az eredmé­nyes munkának és a beteg komfort­érzésének. Szeretek bejönni a munkahe­lyemre - Tolna-Mözsről járok be naponta - immár augusztusban 30 éve, a tudat, hogy várnak a bete­gek, hogy jó közösségben dolgo­zom, ahol elismerik a munkámat, a legnehezebb időkben is erőt ad." Sas Erzsébet Az oldal képei: Nagy Ági Jtt megbecsülnek, iól érzem ni mielőtt nyugdíjba megyek, mert a jól képzett asszisztencia nagyon fontos a mi hi­vatásunkban. A hoz­zánk érkező betegek 90%-a műtétre szorul, sok közöttük az olyan, aki már túl későn jön, csak amputációval le­het megmenteni. Saj­nos sok a visszatérő beteg, mert nem hagy­ják abba a dohányzást, így tovább súlyosbodik az érelmeszesedésük. Az érbetegek katéterezése minden betegben félelmet vált ki, így nagy szükség van a nyugodt, szeretettel­jes hangnemre. Három ügyeletet vállalok havon­ta, amely alatt a balesetek, azon be­Ruttkai Gézáné kiskorában sokáig ta­nító néni szeretett volna lenni, s már nagyobbacska lány volt, mikor a csa­lád egy orvos ismerőse beszélt neki a gyógytornáról. Később, mikor Harkányban jár­tak, ott bement a kór­házba megnézni, mit csinálnak a gyógytor­nászok. Megtetszett, de mikor eljött a döntés ideje, mindkettőre je­lentkezett. Mindkettőre felvették, s akkor a gyógytornászságot vá­lasztotta. A főiskola után egy évig a sportkórházban volt Pesten, de akkor férjhez ment. A házas­ság hozta Szekszárdra, itt pedig a megyei kórház baleseti sebészeté­re, ahol már 31 évet eltöltött. - Nem bánta meg soha, hogy nem tanító néni lett? - Egyszer jutott eszembe, még az első évben, nyáron, hogyha peda­gógus lettem volna, élvezhetném a tanítási szünetet. De akkor sem bántam meg igazán, csak eszembe jutott. Pedig nem könnyű hivatás. Pláne a baleseti sebészeten, mert ott és az idegosztályon a legnehe­zebb. S ahogy futnak az évek, úgy érzem talán kicsit jobban, mint ré­gen, hogy nehéz. Azért is, mert fej­lődött a gyógyítás. Olyan műtéteket csi­nálnak, amikkel na­gyon gyorsan lehet a betegeket talpra állíta­ni, ilyenkor más, több a munka. - Három évtized em­lékei közül melyikek a legkedvesebbek? - Azok a pillanatok, amikor hétfőnként örülnek, hogy jövök. S csodálatos az az öröm, amikor valaki újra járni kezd. - És az orvosokkal milyen a kap­csolata? - Nagyszerű. Már többször kér­dezték, miért nem megyek el a bal­eseti sebészetről egy olyan osztály­ra, ahol könnyebb a munka. Azért nem, mert itt megbecsülnek, szá­mítanak rám. Mert jól érzem ma­gam. szl Kitüntetett nagycsalád Ismét kitüntették Szekszárdon a Heim famíliát. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete minden évben átadja a legjobbaknak járó „Családjain­kért" kitüntetést, amit ők hat év után, egyedüliként az országban második alkalommal is kiérde­melték. Heim Károly egyébként az or­szágban az elsők között még a 80­as évek végén megalakított Szek­szárdi Nagycsaládosok Egyesüle­tének elnöke. A kitüntetéssel töb­bek között a téli nagycsaládos ta­lálkozó megszervezését ismerte el. Akkor karácsony előtt két na­pot tölthettek Szekszárdon az or­szág minden részéből érkező nagycsaládosok. Ennek a jól szervezett találko­zónak lesz folytatása, Tiszalucról már jelezték, hogy nyáron is sze­retnének Tolnába látogatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom