Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-07-28 / 27. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2002. JULIUS 28. XIV. CSALÁDÓVÓ NYÁRI EGYETEM Folytatás az 5. oldalról. nal elköltöznek a szülői házból, onnan semmilyen segítséget nem kérnek és nem várnak el. Már ezekben az országokban sem egé­szen így van, Magyarországon pe­dig ez sosem volt így. Hiába lett fel­nőtt, dolgozó, a „gyermek" tovább­ra is otthon lakik, az anyuka kis­gyereke marad, aki megcsinálja a munkahelyre a szendvicset, és ki­készíti a tiszta ruhát. Egy felmérésből, amely a fiatalok kapcsolataira vonatkozik az alábbi­ak derültek ki. Minden 10. fiatal mondja, hogy nincsenek barátai. Sőt a kor előrehaladásával a bará­tok száma csökken. A 25-27 éves fiatalok közül minden harmadik­nak kevesebb barátja van mint 14-15 éves korukban. A fiatalok párkapcsolata is szomorú tenden­ciát mutat. Itt három csoport volt kimutatható a felmérés során. Az első csoport felelőtlenül éli a min­dennapjait, lesz ahogy lesz alapon, váltogatva partnereit. A másik a tradicionális családformában él, a szülők mintája alapján. A harma­dik csoportnak egyáltalán nincs partnere. Sajnos ez a csoport egyre markánsabban jelenik meg. A felmérés kimutatta még a fiata­lok kapcsolatainak felületességét. Kérdés volt, hogy kihez fordulnak, ha gondjaik vannak. Érdekes mó­don a fiatalok nem azt válaszolták, hogy a barátjukhoz, vagy a partne­rükhöz, hanem azt, hogy az any­jukhoz. Ezt persze kétféleképpen lehet érteni. De jó, hogy... Ugyan­akkor ezek felnőtt, önálló egzisz­tenciával rendelkező emberek, mégis ahogy a gyerekek az anyjuk­hoz fordulnak, s ez még akkor is gyakran előfordul, ha házas- vagy élettársai kapcsolatban élnek. Fel­tűnő volt még ezeknél a válaszok­nál, hogy nem az apához, hanem az anyához. A felmérés során az is kiderült, hogy az, aki az apjával meg tudta beszélni a problémáit, az az anyjával is, de fordítva ez nem igaz. Ugyanakkor Kutasi Ágnes kuta­tásai azt bizonyítják, hogy a szülők inkább remélnek emocionális kötő­dést a gyermeküktől, mint a part­nerüktől, házastársuktól. Mindkét példa azt bizonyítja, hogy van egy fel nem nőtt generáció, amely túl szorosan összefonódott az anyával. A fiatalok közül nagyon sokan a külföldi munkavállalásban keresik álmaik megvalósulását, amelyben túl sok illúzió van. Annál is inkább, mert nyelvtudás és messzemenő alkalmazkodás, valamint kemény munka nélkül, ezek nem megvaló­sítható álmok. Sok fiatal azzal ál­tatja magát, hogy dolgai a körülmé­nyektől függenek, amelyeket ő nem tud befolyásolni, amely cse­lekvés-képtelenségre utal. Sas Erzsébet A gyermek is „neveli" a szülőt Szociológusok a nemzedékek viszonyairól A szocializációs minták átalakulása a nemzedékek együttélésének ösz­szefüggésében címmel tartottak elő­adást az MTA Szociológiai Kutató In­tézetének munkatársai: dr. Kapitány Ágnes és dr. Kapitány Gábor szocio­lógusok, antropológusok. Ennek so­rán áttekintették a nemzedékek vi­szonyainak változását, ami az utóbbi évtized folyamán meglehetősen nagynak nevezhető, valamint azt vizsgálták, miként reszocializálja (tehát miként hoz létre változást ab­ban) a fiatalabb generáció az idő­sebb nemzedéket. A XIV. Családóvó Nyári Egyete­men két szociológus és antropo­lógus, dr. Kapitány Ágnes és dr. Kapitány Gábor, az MTA Szocio­lógiai Kutató Intézetének munka­társai nyújtották a generációk ne­xusainak és a reszocializációnak áttekintését az egyetem „hallga­tói" számára. Dr. Kapitány Ágnes elmondta: az ötvenes-hatvanas évektől igen jelentősnek kell te­kintenünk a nemzedékek közti vi­szony megváltozását. Ezzel kap­csolatosan fontos, bár közvetle­nül nem észlelhető, látens szere­pe van annak, hogy miképpen változtatja meg az őt szocializáló idősebb nemzedéket (azaz reszo­cializálja azt) az ifjabb generáció. Elsőként a '60-as évek döntő fo­lyamatait vizsgálva dr. Kapitány Ágnes rámutatott arra, hogy az individualizációs folyamat meny­nyire fontos tényezőnek számí­tott. A tradicionális értékrendszer helyébe lépve ez a folyamat az egyének önállósodását, a válasz­tott közösségek felerősödését, a válás nagymértékű elterjedését eredményezte. Akkoriban a válás „a család szégyene" volt, egzisz­tenciális problémákhoz vezethe­tett, elkerülése pedig látszatmeg­oldásokat szült: a problémák sző­nyeg alá söprését, az együtt élést akkor is, ha több a hátránya, mint az előnye. Ezt a mintát nem vitte tovább a felnövekvő generáció ­„az embernek joga van elválni!", mondták, és példájuk visszaha­tott szüleik nemzedékére is, gya­koribbá vált az idősek körében is a válás, melyet már egyéni dön­tésként, nem pedig katasztrófa­ként értelmeztek. Az előadó a négy évtizeddel ez­előtti folyamatokat tovább ele­mezve kiemelte még a különlakás jelenségét, ami aztán magával hozta a szociális otthonok kiala­kulását, mint az idősek ellátására szolgáló, normális, intézményesí­tett életformát. Mára, mondta, ennek megítélé­se is változóban van, nem tekintik már feltét­lenül „bedugásnak", megszabadulásnak az idősek. A férfiak szerep­változásának megítélése szintén átalakult. Mos­tanra természetes lett, hogy a férfi is mosogat­hat, főzhet otthon, és et­től senki nem tekinti „pa­pucsnak", férfiatlannak. A beat-időszak életfor­májával, szemléletével, kultúrájával összefüggő „hogy lehet ilyen ruhák­ban járni?!" típusú felzú­dulás is alábbhagyott. Az idősebb korosztály is fel­ismerte a farmernadrág célszerűségét például, így a viselésétől sem idegenked­nek annyira. Időközben azonban megújuló, hasonló értetlenséggel fogadták a metál és a punk zené­jét, életstílusát. A politikai szub­kultúrák módosultak, a hatalom­hoz való, akkoriban csakis egyfé­leképpen lehetséges viszonyulást diáklázadások söpörték félre, fel­lazítva ezzel az idősebbek hozzá­állását is. „A hatalom nem szen­ti", jutnak el a felismerésig. Jó példa erre a Hair című Forman­film, húzta alá dr. Kapitány Ág­nes, megkérdőjelezve a rendőr­ség, a behívó és sok egyéb szent­ségét. A '70-es és '80-as években a fo­gyasztás elterjedése játszotta a legfontosabb szerepet, hangsú­lyozta az előadó. A „kicsi vagy ko­csi?" jellegű kérdéseket felvető időszak fiataljai már nemcsak azt a lehetőséget keresték, hogy cs^^ ládot alapítsanak, hanem saj^^ igényeiket is ki akarták elégíteni. A háztartásokban megjelentek a mosógépek, a központi fűtés ­és az idősebbek egy idő elteltével már nem tekintették mindezt restségnek, tunyaságnak. Bizo­nyos alapértékek betartásával szabadabb viszonyulás alakult ki az életvitelben, a gyereknek nem volt muszáj „eszi, nem eszi, nem kap mást!" jelszóval azt fogyasz­tania, amit elé tettek, és idővel még a saját véleményét is el­mondhatta, mikor a felnőttek be­szélgettek. Mind a politika, mind a teljes társadalom és a magán­szféra területén ironikusabb, cini­kusabb hozzáállás tűnt elő köny­vekkel, filmekkel megtámogatva; és az idősebb nemzedék bizonyos fokig ezt is „eltanulta" az ifjabbik­tól. Ez az időszak a kivonulás dete is, a városi életforma me§^ kérdőjelezésével, a nyugodt fal­vakba való visszatéréssel, már nem feltétlen előrelépésként felfogva a nagyobb település­be költözést. A '90-es évek aztán, így dr. Kapitány Ágnes, elhozták a másfajta viszonyulást a mo­dernséghez, a megújuló ér­deklődést a régi dolgok: bú­torok, ruhák, hajviselet irán­ti érdeklődést - természete­sen pozitív hatást kiváltva az idősebbekben. Lassan köve­telménnyé vált a fiatalok kö­rében a társadalomhoz és a politikához való ironikus vi­szonyulás, posztmodern pa­radigma született meg, létre­jöttek a PEPSI-szigetek és különféle, másságról szóló kiállítások, rendezvények. A tolerancia növekedett: már a szülők sem tartották feltétle­nül ostobának gyermekeiket

Next

/
Oldalképek
Tartalom